Démon csatlósa | TaeKook +18 {Befejezett}

9

A démonok nem éreznek fájdalmat. Semmilyen érzelmet nem táplálnak a foglyuk iránt. Ha ez mégis megtörténik, akkor valami nincs rendben.

"Megakarlak ölni!"

Hangalapú irányítás

A Jintől való szidáson már túl vagyok a mai napra. Plusz egy "azt hiszem erős vagyok" Jiminen is. Már csak arra várok, hogy JungKook felébredjen. Kicsit mélyre vetettem a dolgokat, és több idő lesz a felépülése is. Többet kell pihennie is. Unatkozok...

— Hé, JungKook, ébredj fel. — nézek le az ágyon fekvőre. — Ha erre így nem hallgatsz... Ébredj fel! — a fiú szeme szépen kinyitódott, rám vezetve szép barna íriszeit.

— Mit szeretnél, V? — kérdezi rekedtes hangján.

— Téged. — fekszek le mellé. — Úgy fekszel itt, mint egy kiszolgáltatott szolga. — simítok arcára.

— Mit tegyek veled? — követi mozdulataimat.

— Nos, lássuk csak. — hajolok közelebb ajkaira. — Annyi is elég most, ha megkapom a szádat. — hangomra egyből cselekedett, ő kezdeményezte a csókot. Lágyan, mégis durván tapadt rám. Örülnék, ha egyszer magától tenne ilyet. Nem pocsékolnék erre energiát.

Elhúzódva tőle nyál hidat húztam, melyet nyelvünk hevessége tett. Szeretem ezeket az ajkakat.

— Óhajtasz még valamit, V?

— Nos, ha továbbra is ilyen szófogadó leszel talán gyengéd leszek veled. — villantok egy sejtelmes mosolyt, de csak egy érzelem mentes arcot kapok. — Szórakozni akarok veled de úgy, hogy nem a hangomra cselekszel. Úgyhogy... — nézek szemébe. — Leállhatsz.

— V! — szól rám idegesen. — Hogy tehetted ezt? Az iskolában voltunk! Úgy volt mehetek!

— Értem a fennakadásod, de nem bírtam elviselni hogy hátra hagytál. — vonom meg a vállam.

— Annyit hagynál legalább hogy a suliban a barátommal legyek? — ülne fel, de egyből vissza is rogy a mellkasa végett. Pólóját levéve magáról néz nagy szemekkel a kötésre. Kezét mellkasára helyezi, és amint kitapintja a lyukat, idegesen fordul felém. Szeme könnyekben van. — Mit nézel bambán, mintha nem te művelted volna? Gyerünk tedd meg még egyszer úgy is csak egy báb vagyok neked. — mellkasomra szorítok. Valami megfájdult benne de nem tudom mi ez. Mintha szorítanák az elhalt szívem. Mintha préselnék a tüdőm.  

— JungKook! — szólok rá.

— Mi az csak nem fáj valamid? Rohanjak és hozzak neked orvost vagy mit szeretnél? Mit vársz tőlem? — fekszik vissza teljes testével, miközben rám vigyorog.

— Nem vicces! Nem érezhetnék fájdalmat! — a szemében mintha kíváncsiságot véltem volna. Egy apró aggodalmat is láttam, de nem foglalkoztam vele. Az emberek mind hazudnak és tudnak játszani az érzelmeikkel.

JungKook POv:

V szeme egyik színről a másikra kezdett váltani. A vörösből a sima barnáig. Valami nincs vele rendben és érdekel hogy mi lehet az. Mellkasát már nagyon szorította. Nem tudom miért, de kicsit aggódni kezdtem érte.

— A szemed... — jegyezném meg, de csak eltakarja a jobb szemét és eltűnik. — Fasza. — nézek fel a plafonra.

***

A napok telnek. Aznap mikor V eltűnt, fent voltam hajnalig. Vártam hogy vissza jöjjön, hogy megtudjam mi volt a baja. Másnap iskolába mentem, Jimin nagyon örült nekem. Elmeséltem neki mi történt miután haza vitt V, egészen addig hogy eltűnt. Azt viszont kihagytam hogy vártam. Minden nap fent voltam de volt mikor leragadtak a szemeim. Minden apró nesszenésre felriadtam. Boldognak kellene lennem amiért eltűnt az életemből. De egyszerűen ez nem történt meg. Zeloékkal is beszéltem, jól megvannak. Kris dolga is megoldódott, megtudta kérni barátnője kezét. Én meg már egy hónapja itt vagyok egyedül és egyre jobban elzárkózok mindenkitől.

A mai napom se telt jobban. Iskolából megyek most éppen haza. A házamat már látom, alig pár lépésre van. A kapun bemenve mocorgást látok. Szívem hevesen kezd el verni a tudatra, hogy V vár rám. Az ajtón beszaladva nézek szét. Két nagy darab embert látok és mögöttük V-t, ahogy tehetetlenül áll.

— V. — nézek rá.

— Velünk kell jönnöd. — szólal meg az egyik nagy darab.

— Nem, ti nem parancsolhattok nekem. Egyedül V-től fogadok el parancsot!

— JungKook. Muszáj velünk jönnöd. — néz rám V is, érzelmet nem mutató tekintettel. Hangja rideg. Olyan mint régen, aminek örülök mert legalább nincs rosszul. És én ezért aggódtam. — Mondom akkor másképp. — szólal meg ismét, mikor feltűnik neki hogy nem mozdulok meg. — Velünk jössz!

Nahát nahát sziasztok, itt az új rész! Katyvasz az egész XD De ígérem mostmár beindulnak a dolgok!!! Legalábbis a könyvben, de nem ígérem hogy gyorsabban jönnek majd részek. Ha tetszett tudjátok a dolgotok.

Sziasztok Minna!

#A.R.M.Y