Epilógus ~ Befejező rész

757 47 6
                                    

Pár hónappal később

Írói szemszög

NamJoon egy háztetőről nézte a két szerelmest, ahogy a nappaliban szülinapot tartanak. Tetszett neki, hogy Taehyung ennyire élettel teli, és képes olyat tenni amit eddig nem tudott: szívből nevetni. Taehyungot még mindig legjobb barátjának tartotta, hiába nem tudtak beszélgetni. Mikor ideje engedte, szerette nézni hogy egykori, a pokolból származó társa felkapja szerelmét, és kedvükhöz igazítja azutáni tettét. NamJoon sose nézte végig, sőt nem is várta meg hogy felérjenek a szobába, már akkor eltűnt amikor az első lépcsőfokra tette barátja lábait.

- Hiányzik? - jelent meg mellette újonc társa, teljes feketében. Éjj fekete szárnyait eltette, és a két szerelmes felé biccentett.

- Tudnád mennyire. - nézte őket tovább.

- Tudod, ha szeretnél tudnál vele beszélni. Másnem rajtam keresztül. - tette csípőre egyik kezét, incselkedve képességével. - Hahó, bukott angyal vagyok! Attól még a képességem megvan, a földön ugyan úgy tudok emberként mozogni!

- Nem kell, Jimin. Jobb ha elfelejt. Attól még neki vannak érzései, ha hónapokkal később felbukkanok szerinted hogy érez majd? Jobb ez így. Nekem nem lehetnek érzéseim, egyedül csak annyi hogy hiányzik az idegesítő társasága. Szokatlan nélküle a ház.

- A magyarázkodáshoz, na ahhoz értesz. - nevetett fel a kisebb, miközben ott hagyta hogy nézze tovább haverját.

~ NamJoon irigyelte hogy Taehyungnak lehettek érzései. Számára mindig is fontos volt Jin, még se tudta meghálálni sehogy se a vele töltött időket. Szerette volna szeretni, de helyette csak betöltötték az űrt egymásban.

~ Suga és Jimin tökéletesen elvannak egymással, kettejük közül Jimin a leggyerekesebb és legérzelgősebb. Suga ha tehetné teljes démont csinálna belőle, hogy néha ne legyenek érzései.

~ Taehyungnak hiányoznak a pokolból haverjai, de Jimint látva és hallva meséit könnyen elillan a hiánya onnan.

~ JungKook egyre könnyebben elfogadja hogy a démonok léteznek, és képesek az emberré válásra.

A Tél

Taehyung POv:

Kilépve a bejárati ajtón egyből vacogni kezdtem. Ez az első telem emberként, de nem gondoltam soha hogy ennyire hideg.

- Szóltam, hogy öltözz fel melegen! - rivallt rám Kookie. Egyedül egy szőrme bundás pulcsi volt rajtam, és egy sál. Össze rándulva melegítettem karjaimat, dörzsöltem és remegtem az ajtó elé fagyva.

- Nem gondoltam hogy ilyen hideg van!

- Tessék! - nyújtotta felém kesztyűjét. - Vedd fel, különben halálra fagysz nekem.

- Ennyire gyengének nézel? Egy egykori démont? Szégyen! - húztam ki magam, és indultam el mellette magabiztosan. Viszont amint tovább léptem mellette egy lépést, egy nagy hapcinak adtam hangot. - Ez mi? - kezdtem el szipogni.

- Már is megfáztál, gratulálok! - indult vissza a házhoz. - Gyere, menjünk be. Csinálok neked teát!

- Nem vagyok beteg! Nem kell! - újabb hapci. JungKook már nevetésben tört ki.

- Gyere. - ment volna be, én viszont sokkal gyorsabban elhaladtam mellette, egyenesen a kanapét célozva.

Fél órával később már egy pokróccal voltam betakarva, kezemben a teával és a távirányítóval. Orromon pedig, a szemüvegem. Ki hitte volna hogy az emberek szeme romlik...

- Úgy nézel ki, mint egy nagymama! - állt meg a nappali ajtajában, és kezdett el nevetni.

- Ezért akkorát adnék neked!

- Szigorú pihenés kis ördögöm. - ült le mellém, én viszont a dohány asztalra téve a távirányítót és a teát, fektettem végig az ágyon.

- Attól még hogy beteg vagyok, tudok ilyen is lenni! - fogtam le kezeit, térdem pedig hozzá nyomtam farkához, minek eredménye egy sóhaj volt.

- Nem szabadna. Át adod a betegséget.. - sóhajtotta.

- Kit érdekel? - hajoltam ajkaira, amiket rabul ejtve kezdtem el csókokkal behinteni.

Imádom ezt a fiút.

Szeretem azt aki voltam. Örülök hogy démon lehettem, és hogy megszereztem magamnak Őt. Nem bánom egy pillanatát sem az eddigi életemnek, mert minden része én vagyok. Csak én, és mostmár ő is az életem része.

Köszönöm hogy velem tartottatok, nagyon jó volt megírni ezt a könyvet. Sikerült az elvárásaimnak megfelelnem, nem tértem el attól, amit terveztem vele. Egy kis idő után jönni fognak újabb könyveim, oda is várlak titeket!

Súgok, amire már most büszke vagyok, az az Ütem c.könyvem. Komoly hangvételű!

És egy másik, TaeKook vagy Jikook-os könyv lesz, még eldöntöm. Karmaidban c.könyvem, Maffia/Hibrid kombó lesz.

Még egyszer, várlak titeket ezekhez a könyveimhez is!

Szeretlek titeket MINNA! Sziasztok ❤️

#A.R.M.Y

Yayımlanan bölümlerin sonuna geldiniz.

⏰ Son güncelleme: Jan 21, 2022 ⏰

Yeni bölümlerden haberdar olmak için bu hikayeyi Kütüphanenize ekleyin!

Démon csatlósa | TaeKook +18  {Befejezett}Hikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin