Dalba foglalva

12. Titok

- Felelsz vagy mersz!

- Ki kezdi? - ordítottam túl a hangoskodást.
- A te bulid, mi lenne ha te kezdenéd? - javasolta Sam.
- Max! Felelsz vagy mersz?
- Lazán kezdek, szóval felelek.
- Őszintén, mennyi plusz feliratkozód lett miattam?
- Valószínűleg az új feliratkozók 90%-a!? - nevetett.

~ Jó pár körrel, és felessel később ~

- Avery! Felelsz vagy mersz?
- Merek! - jelentettem ki hangosan.
- 7 minutes in heaven, mégpedig... - körbenézett Sam a játékosok között, majd rámutatott - Leah-vel!
- A szobám ablakát innen látod, szóval tudjátok ellenőrizni, hogy nem telefonozunk, és nem kapcsoljuk fel a lámpát. - mutattam az ablakom irányába.
- Tökéletes. Felkísérlek, és ha bezártam az ajtót, kezdődi a 7 perc.

Leah és én bementünk a szobámban, és ha az előbb alig tudtam magamon uralkodni, most, még több alkohol után, nem tudom mi lesz... Kattant a zár, és ahogy visszafordultam Leah felé, az ágyam melletti szekrényen lévő képet nézte. Az utolsó koncert előtti főpróbán készült az egész csapatról a kép. Odaléptem mögé, és a dereka köré fontam a karjaim. Mivel kb ugyan olyan magasak vagyunk könnyedén a vállán pihentettem a fejem.

- Jó látni, hogy milyen boldog vagy a képen. - törte meg a csendet Leah.
- Most még boldogabb vagyok mert itt vagy. - mondtam miközben megpusziltam az arcát.
- Akkor jó, mert én is boldog vagyok, hogy itt vagyok. Veled! - fordult felém, majd megcsókolt. Megszakítottam a csókunkat és fáradtan ledőltem az ágyra. Éreztem a tekintetét rajtam, ezért megfordultam, és ránéztem.
- 7 perc hosszú idő... Sok mindent lehet csinálni...
- Azt hittem ezt a buli elején megbeszéltük. - dőlt le mellém, és odabújt hozzám.
- Én arra gondoltam, hogy rengeteg időnk van beszélgetni. Például elmesélheted amit a tetoválással kapcsolatban akartál. Persze nem erőltetem.
- Örülök, hogy felhoztad! El is felejtettem. Egyik legjobb barátommal egy autóbalesetet szenvedtünk, és ő sajnos nem élte túl. Az utolsó pillanatban meglátta a jobbról jövő kocsit, elrántotta a kormányt, hogy ne engem találjon telibe, de emiatt úgy pörgött tovább az autó, hogy a villanypóznába való csapódástól meghalt. - az utolsó mondatokat már szinte sírva mondta.
- Sajnálom. Nem akartam, hogy rosszul érezd magad. - húztam magamhoz közelebb, és elkezdtem simogatni a hátát. Éreztem, hogy kezd megnyugodni.
- Ennek már lassan 2 éve, és azóta erősebbé tett csak. És hé, ne kérj bocsánatot, mivel szeretném ha tudnád, szeretném ha tényleg megismernél, és szeretném ha tudnád, hogy bízok benned, és elmondok olyan dolgokat, amit nagyon kevés embernek mondanék. - könyökölt fel, majd csak néztünk egymás szemébe. Egész életemben tudnám nézni azokat a gyönyörű szemeket... Közelebb húztam magamhoz, egy lágy csókra, majd Leah visszafeküdt. Nem tudom mennyi lehetett még hátra a 7 percből, de éreztem, hogy kezdenek lecsukódni a szemeim. Leah mellett biztonságban éreztem magam, a közelsége megnyugtatott.

Arra ébredek, hogy valaki simogatja az oldalam. Lassan kinyitom a szemem, és észreveszem, hogy Leah-vel elaludtunk. Az ágyammal szembeni TV mellett van egy óra, ami 11:28-at mutat. Az éjjeli szekrényemre pillantva meglátok egy cetlit :
"9 és 10 között mindenki elment, segítettek rendet rakni, nem akartunk titeket felkelteni. Ha valamiben kell még segíteni hívj!
Sam"

- Jó reggelt! - szólalt meg Leah reggeli rekedtes
hangján.
- Jó reggelt. Jó lenne így felkelni mindig. - mosolyogtam, és a kijelentésemre gyors csók volt a válasz. Mivel Leah keze a hasamon volt, ezért érezte mekkorát korgott, ezért megszakította a csókunk.
- Gyere menjünk enni. - kelt fel mellőlem és indult ki a szobámból. Én is felkeltem és sétáltam utána. Ahogy leértünk a földszintre, körbenéztem, és tényleg minden el volt takarítva. Nekem van a legjobb nővérem!

- Mit szeretnél enni? Gondolom másnaposan nem kívánsz sok kaját. - szólalt meg Leah a konyhából, a nyitott hűtő előtt állva. Én szó nélkül odamentem a mellette lévő szekrényhez, amit kinyitottam, és kivettem belőle a gabonapelyhet. Az összes bulim után azt eszek. Nem túl nehéz kaja, pont elég.
- Kérsz? - néztem rá Leah-re. Csak némán bólintott - Ülj le, viszek mindjárt mindent. - kivette a tejet a hűtőből, és leült az asztalhoz. Reggeli közben nem beszéltünk, de nem volt kínos a csend. Pont ellenkezőleg. Tökéletes volt. Bár Leah-vel minden tökéletes.

- Van valami programod mára? - szólal meg Leah, miután beraktam a mosogatógépbe a dolgokat.
- Józanodni - nevettem - Neked?
- 1-2 telefonhívás, de az se annyira fontos, majd hétfőn elintézem, ha az irodában leszek. Tudod a hétvégém szabad, ha az ügyfelemnek is az. - mosolygott rám.
- Tehát én vagyok az egyetlen?
- Igen. Ahogy te mondtad, "menedzser" Leah-nek, és a "hétköznapi" Leah-nek is! - lépett közelebb hozzám és megcsókolt.
- Tegnap este akartam mondani, de mindketten bealudtunk... Köszönöm, hogy megbíztál bennem, hogy elmondod a történteket, és hogy részegen is vigyáztál rám.
- Alapból nehezen nyílok meg, te ebből a szempontból is más vagy. Nem sűrű, hogy ha én nem az ismerkedéssel kezdek valakinél, akkor hosszú ideig tartom vele a kapcsolatot... És amúgy meg csak hogy tudd, cuki vagy részegen is!

Elbeszélgettünk egy jó pár órát, én is sok mindent elmondtam neki, rég nem nyíltam meg ennyire senkinek, és ez Leah oldaláról is éreztem.

~ Hétfő ~

Ma úgy keltem fel, hogy elhatároztam, hogy elviszek Leah-t egy randira. Mivel nagyon nyilvános helyre nem szeretnék menni, elkértem anyától a kávézó kulcsát, hogy oda tudjunk menni zárás után. Anya egyből rájött, hogy ez nem csak egy baráti beszélgetés lesz, de megértette, hogy nem akarom még elmondani.

Úgy terveztem, hogy ebédszünetben felmegyek Leah irodájába, és megkérdezem tőle, hogy szabad-e este. Remélem igent mond.

Felértem a lifttel, majd ahogy az ajtó közelébe értem hallottam Leah hangját. Valószínűleg telefonál.
- Rendben. Ezt sajnálattal hallom, de akkor nem mondom el Avery-nek. ... Megértem. .... Már a hónap végén? .... Megoldom. .... Viszont hallásra!

- Mit nem tudhatok? - álltam meg az ajtóban. Frusztrált, hogy a hátam mögött szervezkedik, és ha nem mondja el nagyon mérges leszek.
- Avery... Sajnos nem mondhatom még el. De ígérem 2 hét múlva megtudod.
- Tehát szervezkedsz a hátam mögött, és még el se mondod! Hát ez hihetetlen!
- Nem beszélhetek még róla. Ennyit se szabadna tudnod az egészről...
- Én megbíztam benned a kezdetektől fogva, amikor még nem is tudtam, hogy te leszel a menedzserem, majd most te nem bízol bennem annyira, hogy elmondd?
- Tudod hogy ez nem így van! - emelte fel ő is egy kicsit a hangját - Gyere be, ülj le és beszéljük meg. - váltott vissza a nyugodt hangjára. Becsuktam az ajtót, majd rátámaszkodtam a szék háttámlájára. Nem tudok most ülni.
- Hallgatlak. - szólaltam meg flegmán. Nagyon nem tetszik, ha valaki titkol előlem valamit, ami ráadásul érint engem.
- Értsd meg, hogy nem beszélhetek még róla. Semmi rossz, sőt amit az elején is mondtam, csak neked akarok jót, és a karrierednek!
- Jól tudod, hogy nem bírom, ha titkolóznak előlem az emberek. Szóval? - néztem mélyen bele a szemébe, egyre több haraggal. Láttam, hogy könnycseppek gyülekeznek a szemébe, de jelenleg az sem érdekelt. Lehajtotta a fejét.
- Sajnálom.
- Tudod mit? Akkor titkolózzál. De én elmondom, hogy azért jöttem most ide, hogy megkérdezzelek, hogy eljönnél-e velem egy randira, és reméltem hogy igent mondasz, de felejtsd el. Elmondtam mindent magamról, és erre azt kapom, ami a legjobban fáj. - már kezdtem a könnyekkel küzdeni ezért megfordultam, és kimentem az ajtón. Dühömben becsaptam magam után, majd hazamentem. Anyának dobtam egy sms-t, hogy nem fogok este menni a kávézóba. Lefeküdtem az ágyba, bekapcsoltam az Xbox-om és játszottam egész délután. Rá se néztem a telefonomra egész estig. Anya válasz sms-én kívül semmi.
Este fél 10-kor bekapcsoltam egy random filmet, de nem tudtam aludni.

Mit titkolhat előlem Leah? Várjak 2 hetet? Túlreagáltam egy kicsit... 2 hét nem a világvége... Fel kéne hívnom, és bocsánatot kérnem a viselkedésemért...

——————
Bocsánat a kisebb kihagyásért, nem volt túl sok időm írni. Amint olvasható, egy kisebb dráma kezd kialakulni, remélem tetszik.