Dalba foglalva

13. Vacsora

Egész éjjel forgolódtam, nem is aludtam sokat. Csak Leah könnyes szeme járt a fejemben, és a titkolózása. Azt éreztem rajta, hogy összetöri a szívét, hogy nem mondhatja el, de a titkolózása meg az enyémet töri össze. Megint... Újra és újra előjönnek az emlékek. Telefoncsörgés zökkent ki gondolkodásomból. Rá se néztem, hogy ki az, csak felvettem.

- Jó reggel. - szólalok meg, mivel nem is tudom ki az.
- Jó reggelt neked is kicsim! - köszönt anya, és hallom a hangjában a mosolyt.
- Mi ez a nagy öröm, kora reggel?
- Képzeld el drágaságom, egy 5 perce ment el a kávézóból Ms. Houghton, és mesélt a terveiről.
- Legalább valakinek elmondja. - suttogtam.
- Na ezért is hívtalak. - szóval nem mondtam elég halkan... - Sok mindentől függ, hogy elmondhatja-e neked, és ha igen mikor. Tudom, hogy utálod ha titkolóznak előtted, de nem mindenki olyan, mint Rachel.
- És én ezért is bíztam meg Leah-ben. De az, hogy titkolózik, és az elején megbeszéltük, hogy mindent elmond, és ezt most megszegi, az nagyon feldühít. - panaszkodtam anyának.
- Kicsim, egy esélyt mindenki megérdemel, néha kettőt is. 2 hét nem sok idő, és Ms. Houghton egy olyan nőnek néz ki aki szereti ha minden a tervei szerint halad, és tesz is érte, hogy minden jó legyen.
- Remélem igazad van anya. Imádom, hogy mindig tudod mit kell mondanod.
- Erre valók az anyák. Na de le kell hogy tegyem a telefont, érkezik a 10 órási nagy tömeg. Szeretlek!
- Rendben. Én is szeretlek, lehet délután benézek. - köszöntem el.

Kikeltem az ágyból, és lementem valami reggelit keresni. Mivel semmi jót nem találtam, elkezdtem összedobni egy rántottát. Épp leültem enni, amikor hallom, hogy megszólal a csengő. Az ajtó melletti szekrényről elveszem a kapukulcsot, és elég idegesen nyitottam ki a kaput.

- Szia. - ahogy megláttam ki az, egyből be is csuktam a kaput - Avery várj! Engedd, hogy megmagyarázzam! - Anya szavai pörögtek végig a fejemben, és újra kinyitottam a kaput. Biccentettem a fejemmel, hogy jöjjön, majd visszazártam a kaput és elindultam be a házba, és ő csak némán követett.

Mivel a reggelimet el se tudtam kezdeni, és már korgott a hasam, a kulcsomat ledobtam a szekrényre, és leültem az asztalhoz. Ahogy a villát a számba vettem, ránéztem, és láttam a szemében a fájdalmat. Vártam, hogy megszólaljon.

- Tudom, hogy most annak örülnél a legjobban, ha elmondanám azt, hogy miről beszéltem tegnap... De higgy nekem, hogy csak azért nem mondom el, mert ha esetleg nem jön össze a tervem, téged ne érjen csalódás. Valamint, nem én hozom a döntést, hogy elmondhatom-e vagy se. Hidd el, ha elmondhatnám már a legelső telefonhívás után elmondtam volna! - Legelső telefonhívás? Mióta titkolózik? Ebben a pillanatban lettem mérges.
- Mióta titkolózol előlem? - kérdeztem flegmán.
- Amióta publikus hogy a menedzsered vagyok. - nézett le maga elé Leah.

Szó nélkül folytattam a reggelimet. Két teljesen más érzés van bennem. Haragszok, hogy Leah titkolózik előttem, valamint rossz érzéssel tölt el, hogy ilyen szomorúnak látom őt. Érzem, hogy tudja hogy megbántott, és látom a szemein, hogy mennyire sajnálja. Anyának igaza van. Nem minden ember olyan mint Rachel. Nem mindneki a rosszat titkolja előlem. És bízok Leah-ben!
Befejeztem a reggelim, Leah még szó nélkül egy helyben állt.
Odaálltam elé, megfogtam a kezét, amire a reakciója csak annyi volt, hogy rám nézett. Megszakadt a szívem amikor láttam, hogy könnyes a szeme.

- Bízok benned! - ennyit tudtam csak mondani. Erre a kijelentésemre a könnycsepp kezdett el folyni az arcán, de éreztem, hogy ez örömkönny, mivel elkezdett mosolyogni.
Letöröltem a könnycseppet az arcáról, majd a nyaka köré fonva a kezem, egy ölelésre húztam közelebb. Éreztem a derekamon a szorítását, és a fejét a nyakamba fúrta. Éreztem, hogy a könnycseppek eláztatják a pólót ami rajtam volt, de nem érdekelt.