Kék parázs [[Dabi x Reader]]

8.rész⊙

A vizsgák után, az idegességet, az izgatottság és a türelmetlenkedés váltotta. Mindenki várta már a táborozást. Kirishimával nagyon jól kijöttem, a vizsga miatt jobban megismertük egymást. Ez előbb utóbb azt eredményezte, hogy az ő és Bakugo társaságába keveredtem, ami természetesen a forrófejűnek nem tetszett, de előbb utóbb megbékélt a tudattal, hogy élek.
A vizsgák után, az idegességet, az izgatottság és a türelmetlenkedés váltotta. Mindenki várta már a táborozást, ami szokás szerint nem úgy ment mint szerettük volna. Sőt…

A buszon mindenki elfoglalta magát, így észre sem vettük hogy megálltunk „pihenni”, aminek örültünk, míg meg nem tudtuk, hogy innen mehetünk magunktól.  A hőscsapat, akik az edzésben segítenek, nem hagytak minket szóhoz jutni, igen hamar egy egész erdő állt előttünk, tele (a Pussycats egyik tagja alkotott) szörnyekkel.
Nem volt egyszerű, az biztos, de mivel az osztály csapatban dolgozott, egészen hamar eljutottunk a táborhelyre. Természetesen mindenki le volt harcolva. Én például túlságosan megerőltettem magam, szóval Kirishimába kapaszkodva mentünk végre enni.

-Köszi a segítséget!

-Semmiség-mondta, miközben adott egy tányért tele kajával. Valakinek a szúró tekintetét éreztem magamon, és nem más ajándékozott meg vele mint Bakugo-Nyugi nem fogom elvenni előled-sugtam neki. Láthatóan meglepődött, mintha nem is az idegbajos Katsuki ült volna előttem.

-Fogd be nyomi-intett le ennyivel, de nem tudta leplezni hogy mennyire zavarban van.

Másnap korán reggel kezdetét vette az edzés. Én egy olyan üveggel körbevont térben kellett folyamatosan forró és szinte jéghideg  párát kibocsájtanom felváltva, ahol a hő nem szökik ki, tehát szobahőmérsékletet kellett fenttartanom, ezzel segítve hogy később egyszerre tudjam a két szélsőséges hőmérsékletet kiadni magamból.
A nap végére annyi párát adtam ki, hogy térdig ért a víz a kis szobába. Szédültem és majd össze estem, de pár másodpercre sikerült amit el akartam érni.
Este együtt készítettünk ételt, ami nagyon jó hangulatban telt, ráadásul nem is gondoltam még arra, hogy tudok párolt zöldséget csinálni fél perc alatt! Még egy érdekesség, amit megtanultam a képességemről:D
A következő napon is nagyon lefáradtunk, de vacsora után még volt egy bátorság próba. Én Midoriával lettem volna egy csapatban, azonban két gonosztevő bukkant fel, és az egyik hőst megsebezték. Mi hamar a tábor felé menekültünk, azonban valami megállított.

Kék láng

Hirtelen a földbe gyökerezett a lábam és nem tudtam felfogni.

Ő lenne az? Ő?

Iida vette észre hogy lemaradtam.
-Y/N! Gyere már! Nem állhatunk meg itt!
-M-mindjárt utánatok megyek!-megbabonázva futattom ahogy bírtam a tűz felé. Iida utánam kiáltott, de már nem fogtam fel mit, csak Ő érdekelt. Újra látni akartam, ezer és ezer kérdésem lett volna hozzá. Pár gyökérbe megakadt a lábam, nagy karcolást hagyva rajtam de nem létezett akkor más, csak Ő.
Egy alak tűnt fel előttem, aki nekem háttal állt. Én is megálltam, majd mikor hátra fordult láttam kéken izzó szemeit, ahogy bámul, majd rájön ki is vagyok, hozzám szólna, de csak megnyílnak ajkai, hang nem követi. Szorosan lecsukja szemeit, összeszorítja kezeit és belenéz a szemembe.

-Menekülj! Tűnj el, mielőtt ártanom kéne neked!-parancsolja. Könnyek gyűlnek a szemembe szavai hallatán.

-Nem akarlak itt hagyni! Gyere velem, és légy szabad!-válaszoltam akadozó, megtört hangon.

Ő nem ilyen. Ő sosem válna ilyenné.

-Nem érted?! Tűnj a szemem elől!-csorog le arcán egy könnycsepp, majd felém lépve lángokat szórt kezeiből, fenyegetően közel hozzám.

-Miért kéne itt maradnod? Ez nem te vagy! Hallgass meg!-próbálkozok miközben mindkettőnk szeme víztől ázott.

-TE HALLGASS RÁM!-ordította, majd tényleg támadni kezdett amire nem számítottam, így eltalált lángcsóvája és feszítő érzéssel a kezemben estem a földre.

-Miért nem akarod elfogadni a segítségem? Jót akarok mindkettőnknek!-kiabáltam már én is, erre nem is válaszolt csak még nagyobb tüzet felém árasztva sírt, hang nélkül, hallgatva-Ne fogadd el ezt a sorsot!

-Nem tudod te azt nekem milyen a sorsom! Menj innen! Menj, vagy megöllek és soha nem bocsájtok meg magamnak!-egyre hevesebb lett, és rájöttem hogy képtelen vagyok rá hatni. Összeroskadtam és patakokban folytak könnyeim szavai miatt. Ő ezt látva szintén megállt, felfogva a történteket kétségbe esetten elfutott a fák közzé, és eltűnt szemem előtt.

((Sziasztok! Megint egészen rég volt rész, kérlek ne haragudjatok!
Remélem tetszett a rész, ha így van, kérlek nyomj a csillag☆ ikonra és hagyj itt egy hozzászólást! Szép napot nektek!))