𝙀𝙜𝙮 𝙤̄𝙨𝙞𝙗𝙚 𝙨𝙯𝙚𝙧𝙚𝙩𝙫𝙚 , 𝙆𝙤𝙡 𝙈𝙞𝙠𝙖𝙚𝙡𝙨𝙤𝙣

2. fejezet

Éppen készülődök ugyanis megbeszéltünk egy találkozót Elenával. Felvettem egy fekete trikót és egy szaggatott fekete farmert. Kivasaltam a hajamat és kifestettem a szempillámat azzal a szempillaspirállal amit Carolinetól loptam el. Lementem az ajtóhoz de mielőtt kinyithattam volna csengettek. Kinyitottam az ajtót és egy vigyorgó Kol fogadott. Nem ijedtem meg, mert már bosszút állt azzal, hogy átváltoztatott. Összefontam a karjaimat a mellkasom előtt várva a mondandójára.

-Hmm, már nem vagy ember!-mondta elégedetten

-Hmm, hála neked!-vettem fel ugyanazt a vigyort amit ő

-Nem is félsz tőlem?-kérdezte miközben belépett a házba. Ja igen, az én nevemen volt de gondolom amikor meghaltam ez megtört. Ő jött egyre beljebb én pedig mentem egyre hátrébb.

-Kellene?-kérdeztem vissza és meg akartam kerülni de nem jött össze

-Igen szépségem, kellene!-mondta ki de ekkor már a falnak nyomott

-Nincs erre időm!-mondtam majd arrébb löktem

Kisétáltam a házból és hallottam ahogy mellém suhan. Nem néztem rá csak mentem tovább. Egy 10 perc múlva már nagyon meguntam ezért megálltam.

-Leszállnál rólam? Sikerült elkúrnod az életemet, nem kell mégjobban!-mondtam neki amikor ő is megállt és felémfordult

-Hmm, nem köszi. Elvagyok így!-nézett rám ártatlanul

Elővettem a telefonomat és szóltam Elenának, hogy nem tudok menni. Nem fogom Kolt elvezetni a barátnőmhöz, még a végén megöli.

-Ohh, szóval félsz, hogy bántom a barátaidat?-szólalt meg mögüllem és éreztem a lehelletét a nyakamon ami miatt kicsit összerezzentem

Zsebre raktam a telefont majd irányt váltottam és elindultam haza. Természetesen követett amivel annyira felidegesített, hogy pofon vágtam.

-Kopj már le! Vagy elbetűzzem?-néztem rá komolyan ő pedig forrt a dühtől

-Egy szempillantás alatt meg tudnálak ölni, ne tesztelj!-lépett közelebb félelem keltőleg

-Hajrá!-mentem hozzá én is közelebb

Ekkor egy kezet éreztem a mellkasomban ami éppen a szívemet markolászta. Nem lepődtem meg ugyanis fel voltam készülve a legrosszabbra. Végig a szemembe nézett majd kihúzta a kezét a szívem nélkül.

-Beszari!-mondtam majd hátat fordítva neki, mentem tovább

Hazaértem és csuktam volna be magam mögött az ajtót de megfogta és bejött ő is.

-Ne nézz így! Meg kell bosszulnom fivérem halálát!-nyögte ki majd lehuppant a kanapéra

-Meg kell, vagy meg akarod?-kérdeztem miközben öntöttem magamnak egy pohár vért, direkt nem adtam neki, mert idegesíteni akartam. Elkezdtem inni és közbe a szeme alatt kidudorodó ereket néztem elégedetten. 

-Talán megszomjaztál?-kérdeztem tőle csesztetés képpen mire elém suhant és beleharapott a nyakamba. Mi a szent Mária? Hiszen én is vámpír vagyok! 

Nem ivott sokat de azért fájt. Olyan erősen szorította a karomat, hogy azt hittem letépi.

-Te normális vagy?-kaptam a nyakamhoz miután elengedett

-Gondoltam kiszolgálom magamat.-ült vissza a kanapéra

-Aha nagyon jó, de mostmár megtennéd, hogy elmész?-kérdeztem tőle miközben lemostam a nyakamról a vért

-Benned szívesen elmennék!-villantott egy perverz mosolyt

Nem igazán tudtam ehhez mit hozzáfűzni ezért inkább felmentem megfürdeni ugyanis kezdett sötétedni. Ilyenkor mégis hol van az anyám és Caroline. Baszki! Víz elzár, gyors felkaptam valami ruhát és suhantam le ahol nem volt senki. Kol eltűnt aminek annyira örültem mint még semminek. Nyitódott az ajtó és anyum lépett be rajta egyenruhában. Odarohantam és megöleltem. Ő is tudott mindent a vámpírokról. Caroline-ról is. Gondoltam elmondom neki a szitut. Mindent elmeséltem ő pedig megértően átölelt.

-Úgy sajnálom! Tudom mennyire utálod a vámpírokat, de kérlek anya engem ne utálj!-zokogtam a karjaiban

-Dehogy utállak! Ugyanúgy a kislányom maradsz!-mondta és elmosolyodott

-Hol van Care?-kérdeztem 

-Elenánál alszik!-felelte

Felmentem a szobámba és becsuktam magam mögött az ajtót majd megszokásból kulcsra zártam. Levettem a nadrágomat így csak egy combközépig érő póló takarta el a bugyimat. Elena és Stefan tanácsolta, hogy vezessek naplót amit meg is fogadtam és már több mint 2 hónapja rendszeresen vezetek.

"Kedves Naplóm!

Kihagytam egy napot ugyanis történt velem valami. Azzá a lénnyé váltam ami sosem akartam lenni, vámpírrá. Egy ősi változtatott át, azok közül is a legrosszabb. Kol Mikaelson. Sok történet kering a vérszomjas ősi vámpírról aki falukat irtott ki. Bosszúból tette ezt velem ugyanis megöltük a báttyát. Figyelemelterelés képpen Kollal maradtam, hogy a többiek végig tudják hajtani a tervet. Egy volt a baj: már nem volt összekapcsolva az életük. Ez jó is, mert rájöttünk, hogy az ősivel hal az egész vérvonal. Mivel nem tudjuk, hogy a többiek melyik vérvonalba tartoznak nem csinálunk semmit. Ha Klauséban vannak akkor Kolt megölik. Ez azt jelenti, hogy valószínűleg halott vagyok. Ezt csak én tudom, ugyanis a többiek szinte el is felejtették, hogy vámpír lettem. Nem most akarom elmondani, van még időm. Hátha nem nyírják ki Kolt."

Elraktam a naplómat az ágy alá majd lekapcsoltam a villanyt és magamra húztam a takarót. Már félálomban voltam amikor lesüppedt mellettem az ágy. 

Biztos Care, néha velem alszik...-gondoltam 

Caroline nem itthon alszik-mondta egy belső hang mire kipattantak a szemeim és én is az ágyból

-Nyugi csak én vagyok!-mondta faszom tudja ki mielőtt felkapcsolta volna a mellette lévő éjjeli lámpát. 

-Éppen ez a gond, hogy te vagy az!-mondtam miután megláttam az arcát

-Aucs, ez fájt!-tette a kezét a szívéhez 

-Mit szeretnél?-értetlenkedtem, mert halvány lila fingom sem volt mit akar

-Gondoltam szórakozhatnánk, így mi ketten!-vigyorgott elégedetten

-Azt lesheted! Normális vagy?-akadtam ki

-Ahh istenem!-dőlt hátra az ágyon és mivel kényelmetlenül éreztem magamat ott állva az ágy szélén lefeküdtem tőle olyan messzire amennyire csak bírtam -Tudod mit? Kezdjük előröl!-fordult vissza felém

-Öhmm, nem!-néztem rá furcsán

-Kol Mikaelson!-mondta az előző kijelentésemmel csöppet sem foglalkozva. Felemelte a mellette lévő kezemet és megcsókolta. Annyira édes volt! Jézusom, mi? Ezt tényleg kimondtam? Nem, szerintem nem, vagy de? -Te?-kérdezte

-Mintha nem tudnád!-forgattam meg a szemeimet

-Az előröl kezdés úgy működik, hogy te is bemutatkozol!-okoskodott

-Nina Forbes!-erőltettem egy mosolyt

-Örülök!

-Én nem igazán úgyhogy ki is mehetnél innen azt az útvonalat használva ahol bejöttél.-néztem a plafont miközben ő engem nézett.

-Ez nem volt szép!-biggyesztette le a száját

Sóhajtottam egyet majd hátat fordítva neki elaludtam.