𝙀𝙜𝙮 𝙤̄𝙨𝙞𝙗𝙚 𝙨𝙯𝙚𝙧𝙚𝙩𝙫𝙚 , 𝙆𝙤𝙡 𝙈𝙞𝙠𝙖𝙚𝙡𝙨𝙤𝙣

22. fejezet

-Kol, húzzál ki a fejemből!-kiabáltam rá. Éppen az egyik közös emlékünket néztük miközben a kezemet szorongatta. -És el is engedhetnél!

-Nem!-ordított

Ez az az emlék volt amikor kint ültünk a mezőn és néztük ahogy Malfoy fut felénk. Nem tudom, hogy mi volt ebbe különleges de megmaradt.

-Érzel már valamit?

-Kellene?

Ebben a pillanatban emléket váltottunk. Ez az volt amikor a fejembe mászva elhitette velem, hogy megerőszakol. Annyira borzalmas volt újranézni. Szinte fájt.

-És most?-nézett le rám

-Ne is fáradj!-vigyorogtam a képébe holott éreztem egy kis fájdalmat.

Megint emléket váltottunk. Amikor lefeküdtem vele. Már csak ez hiányzott.

-Most érezned kell valamit!

-Azt érzem, hogy undorodok magamtól amiért veled vesztettem el a szüzességem.-hazudtam. 

Most nem váltott, néztük tovább. Eléggé furcsa volt ezt bámulni.

-Oké, inkább váltsunk, mert behányok!

A következő emlék az az volt amikor megkínzott. Na ez. Ez kilőtte a biztosítékot. Ennyire egyszerű lett volna visszahozni az emberi énem? Egyszerre éreztem a fájdalmat amit akkor, egyszerre azt, hogy már nem utálom őt többé, egyszerre féltem az emlék látványától és attól, hogy elveszítem Kolt. Ez azért durva. 

-Most biztos érzel valamit...-mondta csalódottan mire bólintottam -Mit?

-Mindent.-néztem fel rá

Egy szempillantás alatt újra a valóságban voltunk. Amikor felébredtem mindenki rám emelte a tekintetét. Kol elém sétált és elkezdett kikötözni. Verbénás kötél volt és őt is égette de nem nagyon érdekelte.

-Sikerült?-lépett mellénk Care

Kol bólintott majd segített felállni.

-Sziasztok!-mosolyogtam

A nővérem gyorsan átölelt de annyira szorosan, hogy levegőt is alig kaptam.

-Jól vagy?-kérdezte még mindig engem szorongatva

-Éppen most? Nem, mert mindjárt megfojtasz!

-Ohh, bocsi!-engedett el

-Akkor már te, te vagy?-kérdezte Kai

-Én, én vagyok!-válaszoltam

-Végre!-örült meg Damon majd ő is megölelt

Amikor elengedett akkora bűntudatot kezdtem el érezni...

-Figyeljetek! Sajnálom, hogy olyanokat mondtam! Nem kellett volna!-gondoltam arra amikor például felhoztam, hogy Kol megölte Klaus gyerekét.

-Semmi baj! Nem voltál önmagad!-mondta Klaus -Most pedig!-csapta össze a tenyereit -Hagyjuk a szerelmeseket magukra!-ezzel el is indult

-Milyen szerelmeseket?-kérdezte Stefan

-Igen, milyen szerelmeseket?-szólalt meg Kai is

-Úristen, ti hülyék vagytok!-vágta homlokon magát Rebekah majd elindult ő is. Őt követte Care aki útközben ránk kacsintott. Jézusom. Utána Damon, Elijah, Stefan, Bonnie, Kai, Elena....szóval ketten maradtunk Kollal.

Egymást néztük full csöndben és teljesen kínos volt az egész.

-Meg sem fogunk szólalni?-törtem meg a csendet

-Valószínűleg hallgatóznak szóval...-mondta majd felkapott és elsuhant velem

A következő pillanatban már a szobámban álltunk.

-Hát, mostmár nem hallgatóznak!-mondtam

-Mostmár nem!-nevetett

-Ahha...Kol annyira sajnálom! Amiket a fejedhez vágtam egyáltalán nem voltak igazak csak...-kezdtem el a magyarázkodást de ő maradt a Kol Mikaelson módszernél és megcsókolt. Na ez hiányzott úgy igazán. Amióta hazajöttünk szinte alig értünk egymáshoz. A sarjkötődés miatt pedig mégjobban vágytam az érintésére de nem jött össze. Egyszóval....VÉGRE!

Sziasztook!<333 Bocsánat, hogy ennyire rövid lett ez a rész de annyira nincs ehhez semmi ötletem :( Már nem tervezem sokáig húzni ezt a sztorit csak kellene valami ütős vég és éppen azon agyalok. Holnap vagy holnapután hozom a következő részt!<3 Köszönöm, hogy eddig ennyien elolvastátok és kommenteltetek/voteoltatok! ILY<33