Új kezdet /Befejezett/

💜1.rèsz💜

~Emily Collins~

HÈTFŐ

Az autó mellet állva csodálkozva nézek fel a hatalmas házra. Bézs színű falak,nagy ablakok és egy sötèt barna ajtó,ami ebben a pillanatban nyílt ki. Egy barna,rövid hajú nő lèpdelt lefelé a lépcsőn. Nagy mosollyal kinyitotta a kaput majd apához lépet és jó hosszan szájon csókolta,ezek szerint ő Clara....

-Szia,Clara vagyok. Nagyon örvendek a találkozásnak-lèpett elèm és szorosan átölelt.

-Jó napot, Emily vagyok-mosolyogtam halványan miután elengedett

-Jaj,tegezz nyugottan-legyintett majd apa felè fordult-kèsz a vacsora de tayler mèg sehol- beszélt halkabban

-Hol van már megint az a gyerek?-beszélt halkan apa is.

-Még délutàn 2-kor elment azóta pedig nem jött haza- suttogta Clara,engem pedig kíváncsivá tett hogy ki az a Tayler.

-Jó mindegy majd beszélek vele ha haza jött-suttogta vissza apa aztán nagy mosolyal felém fordult-gyere meg mutatom a szobádat

-Rendben-a böröndömet felkapva indultam apa után. Kitárta előttem az ajtót amin én röktön beléptem és körbe néztem. Rögtön jobbra egy lépcsővel találtam szembe magam, ha egyenesen mentem akkor a folyosó végén egy nappali, balra pedig egy konyha.

-Gyere a szobák az emeleten vannak-szólt utánam apa.

-Rendben-indultam vissza- Hányan laktok itt?-kèrdeztem óvatosan

-Nègyen,én,Clara,Hanna és Tayler-nèzet rám egy pillanatra majd tovább haladt- Hanna 10 èves, Tayler pedig 18 lesz 2 hét múlva

-Èrtem-motyogtam. Apa megállt a folyosó jobb oldalon lévő második ajtónál.

-Ez lesz a te szobád-nyitott be egy világosszürke átlagos szobába

-Köszönöm-motyogtam majd beljebb léptem a szobába

-Pakolj le aztán gyere mert nem sokára vacsora-magyarázta apa

-öhm,èn nem vagyok éhes köszönöm,inkább lepihennèk ha lehet- motyogtam

-Persze hogy lehet, rendben akkor holnap találkozunk. Jó èjszakat-nyomott egy puszit a hajamba majd kiment a szobából.

Csend,imádom a csendet. Ilyenkor lehet igazán gondolkodni és belemerülni a dolgokba. A csendről mindig anya jutt eszembe mert az utolsó párhónapban mást sem csinált csak csendben ült és nézet ki a fejéböl. Azt sem tudta hogy hol van és hogy én ki vagyok,rettenetes volt így látni mert a világáról sem tudott. Anya sajnos idegbeteg volt nem az üvöltözös fajta hanem az aki csenden várja a halált. Miután a nagyszüleim meghaltak anya bekattant és megbolondult,nem szeretem ezt a szót használni de sajnos így volt. Elmegyógyintézetbe került és ott ápolták de sajnos nem tudtak rajta segiteni és végül öngyilkos lett. Elindultam a nagy francia ágy felé és rádobtam az utazó táskámat. Ahogy kizipzároztam az utazótáskámat rögtön a tetején megtaláltam a közös képünket anyával. Barna haja szépen omlott a vállára és aranyosan mosolygot én mellette álltam és belevigyorogtam a kamerába,ennek a képnek már több mint fél éve. Ilyenkor anya már egy kicsit sápadt volt de én akkor még nem tudtam hogy beteg,ezután kb 2 héttel késöbb mondta el.

Egy fél órával késöbb kipakoltam azt a kevés kis holmimat amit hoztam és egy jó könyvel leültem az ablaküléshez. Mindig is akartam egy ilyet de a mi házunk túl kicsi volt még ahoz is hogy saját szobám legyen nem hogy még ablakülésem legyen. Anyával egyszobába laktunk de én egyáltalán nem bántam mert legalább közel tudhattam magamhoz.Gondolat menetemböl egy hangos ajtó csapodás szakitott ki, rá néztem a digitális órára ami az ágy melleti éjjeli szekrényen volt és este 9 órát mutatott. Hangos tarpolás ütötte meg a fülem majd a melletem lévő szoba ajtó csapodása. Valószinüleg ez Tayler volt. Mikor már vagy 5 perce csend volt,bátorkodtam ki menni mert már nagyon kellet pisilnem,igen ám csak egy baj volt.....apa nem mutatta meg hogy melyik a fürdö szoba. 6 ajtó volt az emelten,az egyik az én szobam volt a mellettem lévő Tayleré úgyhogy maradt 4 ajtó. Nincs jobb ötletem mint hogy mindegyikbe be benyitok. Már épp indultam volna mikor a mellettem lévő ajtó kinyilt és egy félmeztelen,fekete hajú félistennel találtam szembe magam. Egy pillanatra lefagytam aztán rájöttem hogy még mindig a kockáshasát bamulom így gyorsan elkaptam a tekintettem és az arcára néztem amin egy fél oldalas mosoly jelent meg,baszki.....lebuktam. A mosoly ahogy jött úgy is tünt el és komoran kezdet méregetni,kezdtem magam kellemetlenül érezni de akkor sem mozdultam.

-Te meg ki vagy?-szólalt meg, ohh istenem az a hang. Tehát nem tudja hogy ki vagyok, ezek szerint apáék nem szóltak neki hogy ideköltözöm.

-Emily vagyok-szólaltam meg és probáltam a lehetö legmagabiztosabb hangnemet megütni.

-Aha,biztos de mit keresel itt?-dobta a törölközött a vállára és felhúzott szemöldökkel nézett rám.

-Most komolyan semmiről nemszóltak neked?-csattantam fel és én is fel volt szemöldökkel nézetem rá. Értettlen tekintetét látva felsóhajtottam és bele kezdtem

-John lánya vagyok és ma költöztem ide-magyaráztam

-Ez most komoly?-nézet rám hitetlenül-és mégis miért pont most költöztél ide,meg minek?-tett fel egy újjabb kérdest

-Na azt biztos hogy nem tőlem fogod megtudni-reagáltam egyből majd fogtam magam és vissza mentem a szobába. Inkább nem pisilek reggelig mint hogy erre a kérdesre most válaszoljak.

Gyorsan átöltöztem pizsamába és bedöltem az ágyba, nem kellet sok és már aludtam is.

~~~

Korán reggel keltem hogy eltudjak menni futni, gyorsan felöltöztem majd a kulacsomat megfogva elindutam lefelé a lépcsön. A lehetö leghalkabban mentem le mert még csak fél hat volt és nem akartam felkelteni az egész családot. A konyhába befordultva szembe találtam magam egy félmeztelen Taylerrel, ott ült a konyhapultnál jobb kezébe a telefonjával balba pedig egy csésze kávéval.

-Jó reggelt-szólalatam meg elöször én mire ilyedten kapta fel a fejét

-Jó reggelt-köszönt vissza majd újra a telefonját kezdte el bújni. Oda léptem a csaphoz és töltöttem a kulacsomba vizet majd egy szó nélkül indultam meg az ajtó felé.

-Szia-köszöntem el mert úgy gondoltam hogy mégsem leszek annyira bunkó hogy nem köszönök el.

-Helló-morogta vissza.

~~~

Már fél órája futok mikor megérkeztem egy kosárpályára ahol játszottak egy páran,leültem egy picit pihenni és közben néztem ahogy kosaraznak. A szemem megakadt egy igazán ismerös felsötesten.....Tayler. Hogy nekünk mindenhol össze kell futnunk. Akarva vagy akaratlanul is megforgattam a szemem a gondolatra. Úgy gondoltam hogy eleget pihentem így a padról felpattanva el akartam indulni haza felé de egy hozzám pattanó labda megakadályozott ebben.

-Hé kislány, vissza dobnád?-kialtott rám egy igazán helyes barnahajú srác aki mosolyogva nézet végig rajtam.

-Persze-válaszoltam és a labdát felkapva indultam el felé de mikor oda értem nem odaadtam neki hanem kosárra dobtam ami csont nélkül bement. Mosolygva nèztem a srác szemébe aki incselkedve nézet vissza rám-Tessék- vigyorogtam rá, majd fogtam és hátat forditottam neki.

-Hé-szaladt utánam- a nevedet meg tudom?-mosolygott rám féloldalasan

-Emily vagyok-mosolyogtam halványan majd most már tényleg otthagytam és haza indultam.

Sziasztok!

Remélem tetszik az első rész sokat szenvedtem vele de igazából mindig a kezdet a nehéz úgyhogy remélem a többi rész gördülékenyebben fog menni. Ha esetleg elirtam valamit vagy van bármilyen javaslat akkor az nyugotan jelzzétek akár kommentben akár privátan.

Nem sokára hozom a következö részt addig is sok puszi nektek.😘
Instagram:just_aisla
Aisla❤️

2021.Auguszus.6