Küzdelem az álmokért

6. fejezet: Noah

Elkezdtünk "játszani", ami nagyjából cselezésekből, adogatásokból állt, majd mikor lőttem egy gólt véget is ért.
- Van benned tehetség. Ha... Ha az orvos áldását adja rá a holnapi vizsgálaton, akkor akár csatlakozhatnál is a csapathoz.
- Itt vagyok szi... Noah - módosított, mikor meglátta az edzőt. - Lemaradtam valamiről?
- Nem sokról. Csak beszélgettünk - feleltem, majd az edzőre néztem. - Észben tartom - mosolyodtam el.
- Damian! Ne titkold. Az egész csapat sejti.
- Rendben - mosolyodott el.
Mikor a csapat többi tagja is megjött elkezdtek bemelegíteni, én pedig leültem a kispadra, hogy onnan nézzem az edzést.
- Jason! - szólt Damian a csapattársának, aki neki rúgta a labdát, majd ő egy másik srácnak, aki kicselezte az "ellenfelet" és kapura lőtt.
Az edzés további részében is boldogan néztem őket. Hiszen én is erre vágytam. Focizni. Mozogni. Úgy, mint régen. Mikor végeztek az öltöző felé vették az irányt én már indulásra készen álltam. El akartam tűnni innen. Nem akartam hiú ábrándokba ringatni magamat.
- Mennyire fáj? - kérdezte az edző.
- Napról napra egyre kevésbé. De azért még fáj.
- Rendben leszel. Szólj vissza, ha megvan az eredmény - adott oda egy névjegyet.
  - Mindenképpen. Köszönöm.
  - Hahó. Megjöttem - ölelt át Damian. - Mehetünk?
- Persze. Viszlát - köszöntem.
- Viszlát mester! - köszönt Damian is.
Hazafelé úton teljesen másról beszélgettünk. Már kezdett sötétedni, ezért kicsit jobban siettünk, hogy még sötétedés előtt hazaérjünk.
- Sziasztok! - köszönt anya. - Milyen volt a nap?
- A fiaddal minden nap egy csoda - ölelt át. - Befoglalhatom a fürdőt? Nem zuhanyoztam.
- Persze, menj csak - engedtem el. - Addig segítek anyának előkészíteni a vacsit.
- Mi ez a nagy bágyadtság? - kérdezte anya, mikor a tányérokat pakoltuk.
- Csak gondolkodom.
- Mesélj.
Elkezdtem mesélni onnantól kezdve, hogy kimentünk szünetre egészen mostanáig, habár a hangom alig volt több halk beszédnél.
- Reméljük jót mond az orvos - mosolyodik el anya.
- Mikorra kaptunk időpontot?
- Reggel hét. Úgyhogy később érsz be az iskolába. Nem baj?
- Dehogy.
Mikor Damian előkerült apa is megérkezett
Leültünk vacsorázni és beszélgettünk, azonban anyut egyszer csendre intettem, mert nem akartam, hogy elmondja. Még.
- Még ne kiabálj el semmit - kértem anyát. - Plusz ennek a földön járó kisangyalnak még nem mondtam semmit.
- Mit nem mondtál el? - kíváncsiskodott.
- Majd megbeszéljük  - mosolyodam el.
- Neked mondott valamit? - nézett anyára.
- Nekem mindent - kacsintott anya, mire az egész asztal nevetésben tőrt ki.
- Veled mi volt ma Damian? - érdeklődött apa.
- Felhívott az edző, hogy a holnapi meccsen ott lesz a válogatott focicsapat edzője és engem szeretne a csapatába, ezért jön el a meccsre - mesélte, én pedig őszinte boldogsággal mosolyogtam rá.
Örültem, mert sikerült elérnie azt, amiért kiskora óta küzd. Felfigyelt rá a nagy csapatok egyike és egy fantasztikus lehetőséget kapott az élettől. Én ebben csak reménykedek.
- Mikor mentek holnap? - kérdezte Damian, mikor felértünk.
- Reggel hétre. Egyedül kell menned iskolába - mondtam halkan a torkomat fojtogató sírástól.
- Nem lesz semmi baj - ölelt át. - Aztán jössz iskolába?
- Igen. Szeretnék bemenni.

Reggel arra keltem, hogy Damian a hajamat simogatja. Nem hozott kávét, így arra következtetek, hogy ideges. Na meg az időből is. Hajnali ötöt mutatott az óra.
- Miért nem alszol még? - ültem fel. - Iszonyat korán van.
- Most keltem. Ha nem tűnne fel még csak alsónadrág van rajtam.
- Akkor jó reggelt - csókoltam meg. - Irány kávézni, aztán mi elindulunk.
Kávezás közben beszélgettünk és jókat nevettünk, aztán fél hétkor elindultunk. Damian otthon maradt, mert ő hétkor indul. A kulcsot majd a suliban odaadja nekem. Az úton végig megam elé néztem, anya beszélgetéssel próbálta elterelni a figyelmemet.
- Akarsz suliba menni a vizsgálat után? Elvigyelek?
- Igen. Ott akarok lenni vele ma.
- Mikor mondod el neki?
- A suliban. Este már nem akartam. Nagyon fáradt volt.
Mikor odaértünk útbaigazítást kértünk és bejelentkeztünk, majd várakoztunk. Mintha csak időzített bomba lenne a teremben minden beteget a foglalt időpontban hívtak be. Így nem sokkal később hét után már kint is voltunk azzal a végszóval, hogy a háziorvos hamarosan hív engem az eredménnyel.
- Szerinted minden rendben? - kérdeztem anyát aggódva.
- Szerintem igen. Fáj még a lábad?
- Kicsit. Bár ahhoz képest tegnap egész jót fociztam az edzővel.
- Akkor nagy baj nem lehet.
- Elkísérhetem a meccsre?
- Persze. Ez nem is volt kérdés.
A sulihoz érve elköszöntem anyutól és elindultam befelé. Hála a jó égnek csak a első óráról maradtam le, ami kémia volt, a következő óra pedig angol az osztályfőnökkel.
- Jó reggelt! - ugrott a nyakamba az én kis csimpánzom. - Na, mi volt?
- Még nem tudom. Azt mondták, majd hív a háziorvos a mai nap folyamán.
- Remélem nincs nagy baj. Ma jössz a meccsre?
- Ki nem hagynám.
- Kérdezhetek valamit? - nézett rám, én pedig beleegyezőn bólintottam. - Mit beszéltetek tegnap este az asztalnál? Mire mondtad, hogy majd elmondod?
- Tegnap... Tegnap, amíg az edzés előtt öltöztél beszélgettem az edződdel. Látta, milyen tekintettel nézem a pályát és odáig jutott a beszélgetés, hogy passzolgattunk és cselezgettünk egy kicsit. Ő pedig azt mondta, hogy a mai vizsgálat eredménye után rátérhetnénk esetleg arra, hogy szeretnék-e a csapatban lenni.
- De ha én elmegyek...
- Majd megbeszélünk mindent. Még csak szeptember van.
- Annyira boldog vagyok.
Sajnos a szünet szörnyen gyorsan eltelt és mennünk kellett kémiára. Utáljuk ezt a tárgyat, ezzel pedig a tanár is tisztában van, ezért próbálja úgy tartani az órát, hogy ne legyen annyira unalmas.
- Jó reggelt fiatalok! Nahát az elveszett kismadár. Merre jártál?
- Orvosnál voltam. Elnézést kérek, hogy nem szóltam, de iskolaidőn kívül tájékoztatott arról édesanyám, hogy kaptam időpontot. Viszont hoztam igazolást - mentem ki.
- Köszönöm szépen. Remélem minden rendben lesz.
- Én is - ültem a helyemre.
- Tanár úr! Én nem biztos, hogy tudok menni a kirándulásra.
- Miért változott meg az álláspontod, lehet tudni?
- Tegnap edzés előtt hívott az edző és mondta, hogy a mai meccsen ott lesz a válogatott focicsapatnak az edzője, aki engem akar megnézni. Ezek után pedig nem tehetem meg, hogy kihagyom az edzést.
- Megértem. Ha mégis meggondolnád magad a busz indulásáig módosíthatsz.
- Rendben.
- Mit akartam még mondani... Ja igen. A következő órán én fogok helyettesíteni.
- Ezaz! - ujjongott az osztály.
Az óra további részében áttértünk a kémiára. Unalom, de az osztályfőnök mindig szinesíti az órát. A szünet viszont hamar eljött és mehettünk az udvarra.
- Ne idegeskedj. Biztos nemsokára hív az orvos.
- Igazad van. Csak... Félek.
- Nincs miért.
A szünet további részében odajöttek hozzánk a fiúk és velük társalogtunk tovább. De sajnos nem tartott sokáig az öt perces szünet. A teremben már bent volt a tanár így a helyünket elfoglalva bele is kezdtünk egy laza osztályfőnöki órába.
- Rendben. Mivel a kirándulás egy erdős részen lesz... - kezdte a tanár, de félbeszakította a telefonom.
- Elnézést, tanár úr... - kaptam ki a telefont a zsebemből.
- Menj csak.
- Jó napot! - kaptam fel és kiszaladtam. - Nos... Mi a helyzet a röntgennel? - ültem le a földre.