300 Km távolság

2.

Reggel:
Szokás szerint megint késésben vagyok. Elvileg 5:30 kor kell kellnem de valahogy mindig 5:45 körül sikerül fellkelnem. Az ébresztőm hangosan sípolt mire a szívbajhoz közel állva kinyitottam szemeimet. Kikászálódtam az ágyból azon tűnődve vajon milyen lesz a tábor. Ábrándozásomból a madarak csicsergése zökkentett ki. Odaléptem a szekrényemhez amit még 2 éve Németországból kaptam. Nagy nyikorgással kinyílt végre. én pedig gondolkodás nélkül beletúrtam egy nagy kupac ruhába. Sosem tudom eldönteni mit vegyek fel. Kihúztam egy fekete pólót és egy buggyos nadrágot.
Barna összevissza álló hajamat magason összefogtam
-szivem kész a reggeli.- szólalt meg egy ismerős hang
-hmm nem is tudom annyira nem vagyok éhes
-na nemár a kedvenced amerikai palacsinta
-legyen de csak egyet kérek
-kérésed számomra parancs
Leblagyogtam az ismerős fa lépcsőn és orromat már a felénél megcsapta az édes palacsinta illat
-hú nagyon guszta illatok vannak itt
-örülök hogy tetszik apád elment dolgozni nem tud elvinni a táborba
- akkor menjek busszal?
-igen és egész héten azzal kéne menned
-ez most komoly?
-ott van a táskádba a pénztárcád
Hát ez nagyon jó
Beleszúrtam a villát a palacsintámba és jó ízzel megettem mert legalább ez jó volt ezen a reggelen
Felkaptam a táskám és nekivágtam a városnak. A biztonság kedvéért bementem egy fornettisbe hogy biztos ne legyek éhes. Anya azt mondta a táborban adnak reggelit de ez nem 100%
Szép komótosan elindultam a koszos aluljáró felé ahol ahogy már megszoktam egy hajléktalan állt
Ahogy kiértem az aluljáróból elém tárult a város színtelen unalmas fele
Átmentem az úton és nekiálltam megkeresni a buszomat
Mintha anya azt mondta volna hogy a 8-asról indul