Manhunt ~DNF~

12

~George p.o.v.~

Ma este lesz a tanév utolsó focimeccse.

Skeppy, Nick és Clay lent voltak a pályán, míg Bad, Karl, Niki, Wilbur és én a lelátókon ültünk.

A nap éppen kezdett lemenni, amikor elindult a játék. Nem vagyok túl nagy foci rajongó, úgyhogy fogalmam sem volt, hogy mi történik, de azért mindig kiáltottam, amikor a csapatunk szerzett egy pontot, vagy valami jót csinált.

Szinte az egész meccs alatt Clay-en volt a szemem, legalábbis ezt mondta nekem Karl.

Lehet benne valami, ugyanis az utóbbi időben elég sokszor kaptam magamat azon, hogy elkalandoztam, és Clay-re gondolok. 

Miért gondolok rá?

Mármint, ő egy jó barát, kedves, vicces, gondoskodó, ha arról van szó...

Mindig azt hittem, hogy érzek valamit Dream iránt, vagy ilyesmi, de amióta itt van Clay, és barátok lettünk, azok az érzelmek... Mindegy. Nehéz választanom közülük. Ha Clay felajánlja, hogy menjünk valahová, de már megbeszéltem Dreammel egy kis játékot délutánra, akkor inkább az előbbit szoktam elfogadni, és utána szörnyű bűntudatom van. De ha fordítva csinálom, akkor is.

Karl szólt, hogy félidő van, ami azt jelentette, hogy a Pompom lányok táncolni kezdtek. 

Eléggé kezdtem elfáradni, pedig én igazán nem is csináltam semmit. Bad és Karl próbálták elmagyarázni a játék lényegét, de egyrészt nem érdekelt, másrészt amúgy sem értettem az egészet. 

Ismét Clay-re és Dream-re gondoltam, amikor hirtelen mindenki felpattant, ordítoztak, és megindultak lefelé.

-GYERE GEORGE, NYERTÜNK!-kiáltotta Niki boldogan, majd megfogta a kezemet, és elindultunk lefelé a tömeg sodrásával.

Valahogy azonban lent a pályán elkeveredtem. Elkezdtem ugrálni, hogy hátha meglátok valakit. Kezdtem feladni, és ugrottam egy utolsót. Akkor megláttam Clay-t.

Elkezdtem rohanni felé.

-Clay?-kiáltottam reménykedve, hogy meglát, vagy meghall.

-George?-hallottam a hangját nem annyira messziről.

Megpillantottam, és elindultam felé, egy boldog mosollyal az arcomon. Végre észrevett, kitárta a karjait, és megölelt.

Lassan elengedtük egymást, továbbra is vigyorogva.

-Nagyon ügyes voltál!

-Kösz Georgie.-felelte kacsintva.

Amikor Clay és én közelebb kerültünk egymáshoz, a flörtölésnek nem lett vége. Nem bántam, úgy is mondhatnám, hogy ez volt a mi kis közös dolgunk. De mindegy is.

-Hagyjuk, elfelejtettem, hogy mennyire idegesítő vagy.-forgattam meg a szemem. Egy erősebb szélfuvallat lökött meg, amitől kirázott a hideg.

-Fázol?-kérdezte, mire megráztam a fejemet. Persze, hogy fáztam.

Felnéztem, mire megláttam, hogy a pulcsiját nyújtja felém. Azt se tudom, hogy hogy került hozzá, valószínűleg a padról vette fel.

-Tessék.

-Tényleg nem kell.-mondtam.

Közelebb lépett, és áthúzta a fejemen, majd megadva magamat kinyújtottam a karomat, ő pedig azokon is átfűzte.

-Köszönöm.-motyogtam annyira halkan, amennyire csak tudtam.

-Mit mondtál?-nézett rám tágra nyílt szemekkel.

-Annyit mondtam, hogy köszönöm, te idióta.

-Végülis, jól nézel ki benne, ha akarod meg...-azonnal meg is bánta, amit mondott.-Bocsánat.-mondta zavart nevetéssel.

Szinte az egész csapat elment, a közönség is hazament, alig voltak még ott emberek.

-Szia!-jött elő a semmiből.

-Szia.

-Benne vagy, hogy elmenjünk valahová?-kérdezte a földet bámulva, kerülve a szemkontaktust.

-Hogy érted?-kérdeztem kicsit értetlenül.

-El akarlak vinni valahova.-emelte rám a tekintetét. A szeme enyhén csillogott, bármennyire határozott volt a hangja, láttam rajta, hogy fél a nemleges választól.

-Oh, persze, csak ne ölj meg.

-Nem terveztem.-felelte vigyorogva, majd megfogta a kezemet, és elindultunk ki a pályáról.

;)