Into your Mind [✓]

5. Fejezet

Vonakodva, de elindult a folyosón. Az ajtók mögül hol sikoltozást hallott, hol beszélgetést, egyik másikból pedig nevetést. Minden ajtón volt valamilyen jelzés, a legtöbbjén a Mikaelson címer díszelgett, de volt, amelyiken kereszt volt, vagy egyéb jelkép. Benyitott egy ajtón, ahonnan nevetést hallott, a Mikaelson címer volt rá kifüggesztve.

A Mikaelson birtok társalgójában volt. Elijah, Klaus, Kol és Rebekah vacsoráztak éppen.
- Igyunk a családra! – emelte fel poharát Elijah.
- Igyunk arra, hogy mindannyian együtt vagyunk – mosolyodott el Kol, majd hozzá tette – és! Egyikőnk szívében sincs tőr, jelenleg. – sandított Klausra, aki megforgatta szemeit.
Igazán kellemes kis emlék volt, Elijah boldognak tűnt.
Kilépett az ajtón és benyitott egy másikba.

Itt csak Klaust, Rebekaht és Elijaht látta, középkori ruhában. Valamikor az átváltozásuk környékén lehettek.
- Tudom, úgy hiszitek, hogy nem szerette Klaust, de tévedtek. Ő csak félt. Sajnálom, hogy hátat fordított neked – fordult Klaushoz Rebekah. – Én sohasem teszem ezt.
- Ahogyan én sem. – lépett oda Elijah.
- Mi hárman együtt maradunk – kinyújtotta kezét a két férfi felé. – Örökkön örökké.
Először Klaus fogta meg a lány kezét, majd Elijah és ő is emelte oda Klaus felé a kezét.
Tehát ez volt az ígéret.

Egy következő ajtóhoz ment, amin egy kereszt díszelgett. Egy templomban találta magát, szét nézve felismerte a helyet. Ez a Szent Anna templom New Orleansban. Klaus az oltár előtt állt és egy fekete nő nyakát szorongatta, előtte többen is fenyegetően álltak.
- Hagyd őt! – hallotta meg Elijah hangját maga mögött, komótosan lépett be a templomba és egyenesen Klausra nézett. – Szavamat adtam.
- Hajlamos vagy a legrosszabb időkben ígéreteket tenni, fivérem. Egész nap a te szabályaid szerint cselekedtünk. Ugyan, csak egy kis reccsenés és kész is, Agnes. Megérdemli.
- Niklaus, ne merészelj megmozdulni. A bocsánatomért esedeztél, hajlandó vagyok megbocsátani, de ne kényszeríts, hogy megszegjem a szavam.
Klaus végül elengedte a nőt és hátrébb lépett.
- Nemes bátyám. Egy nemes ügy érdekében újra elrontod a szórakozásom.
- Ó, nem feltétlenül.
Elijah hirtelen mozdulattal kitépte a mellette álló ember szívét, majd a mögötte álló 2 ember szívét is. Kitárta a karjait és nemes egyszerűséggel ledobta a földre a szívüket. Elővette mellkasa zsebéből a zsebkendőjét és megtörölte véres kezét, közben közelebb lépett a nőhöz.
- Nem. Megesküdtem, hogy nem halsz meg a bátyám kezei álltal. De azt nem mondtam, hogy az én kezeim által sem. – azzal megragadta a nő nyakát. – Senki sem bánthatja a családomat. – szólt hozzá, majd kitörte a nő nyakát és elindult kifelé a templomból.
Katelyn megdöbbent ezen a jeleneten. Bár tudta, hogy Elijah több, mint 1000 éve él és valószínűleg nem patyolat tiszta a lelke, azért ez mégis szíven ütötte. Soha nem látta még ilyen kegyetlen tettet végre hajtani.

Egyre közelebb ért a vörös ajtóhoz, valamiért nagyon vonzotta, hogy mi lehet odabent. Az ajtóhoz lépett és már nyúlt a kilincsért, amikor megérzett egy szorítást a másik csuklóján. Hátra fordult és Elijahval találta szemben magát. Aggódva figyelte a lányt.
- Nem mehetsz oda be.
- De miért?
- Olyan dolgok vannak bent, amikre nem vagyok büszke.
- Elijah előttem nem kell szégyellned semmit. – hirtelen borzasztó sikoltozásokat hallott odabentről, amire megrezzent.
- Én szóltam, hogy egy szörnyeteg vagyok. – elengedte a lány csuklóját, aki habozás nélkül benyitott az ajtón.
Egy középkori kocsmában találta magát, körülötte rengeteg hulla hevert. Egy sarokban meglátott valakit kuporogni. Lassan oda ment és mikor odaért hirtelen kiesett a kuporgó kezéből egy újabb hulla. Elijah állt fel és érzelemmentesen tovább ment, ki a kocsmából. Katelyn követte őt. A férfi egymás után szedte áldozatait megbánást sem látott az arcán. A hullák csak úgy szaporodtak körülötte. Aztán váltott a kép és egy óriási tábortűznél találta magát, ahol a tűz előtt meglátott egy lányt táncolni. A fején álarcot viselt, de amint Elijahra tekintett levette szemeiről és Katelyn meglátta Elena arcát.
- Ő Tatia. Egy hasonmás. – hallotta meg maga mellett Elijah-t. – Katelyn komolyan nem kellene itt lenned.
A lány nem tágított és végig nézte, ahogy Elijah erőszakosan, szinte megbabonázva üldözte Tatiat és végzett vele.
- Szerettem őt. De Niklaus is szerette. Végül engem választott, aztán meglátta, ahogy megöltem egy embert a véréért és elfutott, én pedig utána futottam, de elesett és felkelve szörnyetegnek nevezett, azt akarta, hogy hagyjam őt békén. Én meg akartam magyarázni, de megéreztem a tenyerén a vérének illatát és nem bírtam megálljt parancsolni magamnak. Hiszen még csak újszülött vámpír voltam. Anyámhoz vittem, hogy segítsen, ő pedig magával vitte a vörös ajtó mögé, a házunkba. Kijött egy kendővel és azt mondta töröljem meg magam, mert ha tiszta vagyok, el tudom felejteni a szörnyűséget, amit tettem. Azóta van nálam mindig egy zsebkendő, hogy bármit teszek, tisztává tudjam magamat törölni, így elfelejthetem mi is vagyok valójában. – szembe fordult a lánnyal és komoran a szemébe nézett. – egy szörnyeteg.
Katelyn nem tudott mit mondani, érezte Elijah vívódását, érezte a benne rejtőző sötétséget.
- Most már tudod, kedvesem. Ez vagyok én, és nem tudok megváltozni, egy romlott, sötét lélekbe szerettél bele.
- Mit vársz tőlem, Elijah? Mondjam, hogy nem akarok veled lenni, hogy egy szörnyeteg vagy, hogy minden, amit itt láttam megrémisztett? – üvöltött vele Katelyn.
A férfi vonásai megkeményedtek, majd hátat fordított a lánynak.
- Ha így érzed...
- Pont ez az, Elijah. Nem érzem így. És ez az, ami megrémít. Mert túlságosan Szeretlek ahhoz, hogy ez így legyen.
Elijah azonnal szembe fordult vele, oda sietett hozzá és álla vonalára helyezte kezét.
- Nem szerethetsz engem.
- Ezt nem te fogod megmondani.