Into your Mind [✓]

6. Fejezet

- A határbűbáj miért kellett? – kérdezte Katelyn Freyától.
- Nem tudhatjuk, milyen erő birtokában van. Lehet, hogy simán kicselezi az álombűbájt... Egy pár nap múlva biztosan kiderül majd.
- Az elixírrel mi legyen?
- Olyan helyre kell tenni, ahol biztosan rejtve van mindenki elöl. Tudják, hogy Silas kiszabadult, így biztosan lesznek majd olyanok, akik meg akarják szerezni. – szólt Caroline.
- Miért nem használjuk fel?
- Mire akarsz kilyukadni, Rebekah?
- Ugyan Nik! Ne mondjátok, hogy egyikőtök sem gondolt rá! Egyikőtök sem akar családot? Egyikőtöknek sincs még elege ebből az életből?
- Elég legyen, Rebekah! Senki sem fogja felhasználni! Elrejtjük.
- Na de mégis hová? Olyan hely kellene, ahol senkinek eszébe sem jutna keresni. – kérdezte Bonnie.
- Nekem lenne egy ötletem, de meg kell, hogy bízzatok bennem. – emelte fel fejét Katelyn és végig nézett mindenkin.
- Mire gondoltál, tündérem?
- Nem igazán lenne szerencsés elmondani. – sandított Rebekahra. – Csak bízzatok bennem, kérlek.
Caroline egy darabig aggódva figyelte a lányt, majd megszólalt.
- Rendben van. Én megbízok benned. – lépett előre és bólintott. Bonnie és Stefan is így tettek.
- Szerintem nem kérdés, hogy bízok benned. – szólalt meg Elijah. Mindenki beleegyezett, hogy Katelyn rejtse el, egyedül Rebekah távozott haragosan.

Katelyn elkérte Elijah kocsiját és elindult. Tudta, hogy veszélyes helyre viszi az elixírt, de ott tényleg nem keresné senki. Úgy gondolta, hogy egy valakiben mégis bízhat annyira, hogy nem származhat belőle baj, ha segítséget kér tőle. Hamarosan megérkezett a helyszínre, és bekopogott az ajtón.
- Katelyn! Minek köszönhetem, a látogatásodat? Gyere be. – a férfi arrébb lépett és betessékelte a lányt, aki végig pásztázta a házat.
- Nincs itt senki más?
- Nincs. Baj van?
- Beszélnem kell veled Jackson, és senki sem tudhatja meg, főleg nem a falka.
- Mond csak, hallgatlak.
- Damon veszélybe került. Ma reggel Stefan elhozta hozzánk, hogy segítsünk, később kiderült, hogy nem Stefan volt az, hanem egy nagyhatalmú boszorkány, az egyike az első hasonmásoknak.
- Hasonmások, miről beszélsz Katelyn?
A lány gyorsan elhadarta a ma történteket.
- A lényeg az – elővette a zsebébe rejtett gyógyírt. – Ez itt a gyógyír a vámpirizmusra. Szeretném, ha Te rejtenéd el. Hiszen a vérfarkasoknál senkinek sem jutna eszébe keresni.
- Nem is tudom Katelyn... Ez elég veszélyesnek hangzik.
- Senki sem tudja, hogy itt vagyok.
- Klausék sem?
- Főleg nem ők. Bízhatok benned?
- Marynek fontos voltál. Ő pedig nekem volt az, így természetesen. Megőrzöm a gyógyírt s a titkodat is.
- Köszönöm Jackson. – megszorította a férfi vállát. – még én se tudjam, hogy hol van. – azzal ott hagyta a férfit és visszament a Mikaelson birtokra.

Beérve Carolinékat még mindig ott találta.
- Sikerült?
- Sikerült. Silas?
- Még mindig a bűbáj hatása alatt van.
A lány bólintott.
- Damon?
- Freya dolgozik rajta.
- Rendben, akkor, ha nem haragszotok, haza mennék, lenne egy kis dolgom.
- Várj Katelyn! – szólt utána Caroline. – Tudnánk beszélni négyszemközt valahol?
- Persze.
A két nő átment Katelyn lakásába. Behívatta a szomszéd lánnyal Carolinet.
- Ülj csak le – mutatott a kanapéra. – kérsz valamit?
- Nem, a lényegre térek inkább. Csak szeretném megköszönni, amit értünk tettél. Ha nem kezdesz el hívogatni minket, eszünkbe sem jutott volna, hogy itt keressük őket.
- Mégsem vettétek fel...
- Elővigyázatosságból. Nem ismered Silast. Bármire képes.
- Azt észrevettem...
A két lány egy darabig szótlanul nézte egymást.
- Figyelj, Katelyn. Szeretném, ha tudnád, hogy nem haragszunk rád. Damon sem.
- Persze, hiszen ott vagy neki te. – mosolyodott el halványan.
Caroline összeráncolta a szemöldökét.
- Miről beszélsz?
- Mikor legutóbb Mystic Fallsban voltam, tudtommal együtt voltatok. Gondolom azóta komolyabbra fordultak a dolgaitok. – bökött fejével a gyűrűre Caroline ujján.
- Ó te jó ég, dehogy! – nevetett a lány. – Sosem voltunk együtt Damonnel, az csak egy próbálkozás volt, hogy hátha olyan dühös leszel, hogy visszakapcsolsz.
- Elég gyatra próbálkozás volt. – nevette el magát Katelyn is.
- Hát az... Rendben vagyunk?
- Rendben. – mosolygott a szöszire.
- Nos... Te és Elijah?
- Igen. – halványan elpirult.
- Örülök, ha boldog vagy.
- Az vagyok. Damon hogy van? – kérdezte félénken.
- Az elején rosszul viselte. Tört zúzott. Egy ideig ki is kapcsolt. De már jól van.
- Ennek örülök. És az a gyűrű az ujjadon?
- Jaj nem az, aminek látszik. Csak egy ajándék volt egy baráttól.
- Jó gazdag barát lehet. – nevettek fel mind a ketten.
- Hát mondhatjuk. Egyébként ismered.
Katelyn kérdőn nézett a lányra.
- Klaus adta nekem, mikor legutóbb Mystic Fallsban járt.
- Ó – Katelyn szemei elkerekedtek. – és te azóta is hordod?
- Hát igen... Kedvelem Klaust, mindennek ellenére.
- Az emberek félre ismerik őt. Vagyis csak azt a Klaust ismerik, amit mutat magából. Valójában annál azért több van benne.
- Örülök, hogy így vélekedtek rólam. – hallották Klaus hangját az erkély felől. A férfi ott állt az ajtóban vigyorogva.
- Klaus! – dobta meg egy párnával Caroline.
- Jól van na, csak megakartam nézni, hogy jól vagytok-e.
- Mint látod, jól vagyunk!
- Ennek örülök, Caroline. Tündérem ki jönnél egy percre? – fordult Katelyn felé. A lány kiment az erkélyre hozzá és becsukták az ajtót. – Amit a fivérem elméjében láttál, az bizonyára megrémisztett, de tudnod kell, hogy-
- Klaus egy szót se mondj! – vágott közbe a lány. – semmi sincs, ami megváltoztatná az érzéseimet a bátyád felé.
- Akkor jó, mert bár nem mondja, de látom rajta, hogy aggasztja a dolog.
- Át fogok menni még a mai nap hozzá, csak lenne egy kis dolgom itthon.
- Nem mondták még nektek, hogy nem kellene társaságban titkolóznotok? – dugta ki a fejét Caroline az ajtón.
- Már megyek is. – bólintott Klaus és átugrott az erkélyére.
- Van dolgod most Care? – kérdezte Katelyn, ahogy bementek az erkélyről.
- Hát azt várjuk, hogy Damon felébredjen, azután mennénk is. Szóval nincs tervem, miért?
- Lenne itt egy doboz, amit Mary hagyott rám, tele van a szüleim holmijával... Úgy érzem nincs erőm egyedül átkutatni.
- Te jó ég, Mary elhunyt?
- Igen...
- Őszinte részvétem Katelyn! – ölelte meg a lány.
- Köszönöm. Igazából én is most tudtam meg. 5 évig nem voltam New Orleansban.
- Hogy-hogy?
- Hosszú story...
- Akkor nézelődés közben elmesélhetnéd. – mosolygott ösztönzően Caroline.