Azt mondják, valahol mindenkinek van egy végzete. Az én végzetem ártatlan volt a szerelmünkhöz, és veszélyes rám nézve. Legyőzhetetlen vágy tombolt bennem, túlvilági vágyakozást éreztem iránta, mert nálunk a szerelem mindig örökké szól. Mert belesze...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Az egész hétvége a miénk! - Alessandro suttogva lépett be a bejárati ajtón, miközben kezében vékony és kicsit vastagabb tüzifákat tartott. Annyira meglepődtem, hogy megszeppenve és szégyenlősen elmosolyodtam. Alessandro leguggolt a kandalló elé, a mozdulat közben a nadrág feszült rajta és kicsit lecsúszott, ezért megpillantottam a fekete alsónadrágját. - Úgy értem, hogy a többiek elutaztak a rokonokhoz! - kinyitotta a kandalló ajtaját és a tűzbe dobott pár fát. A többit a meleg kandalló mellé helyezte, majd felállt és mosolyogva megállt előttem. Zavarban voltam a tekintete miatt, hiszen pontosan tudta, hogy mire gondolok. Ez azt jelentette, hogy egész hétvégén csak ketten leszünk a házban. Ezt jelenthet rosszat és jót is. A kapcsolatunkat gőzerővel próbáljuk felépíteni, de nem tudom, hogy mennyire jó ötlet az, hogy valóban csak ketten leszünk itthon.
- És nem fogod magad rosszul érezni? - tudta, hogy a tegnap történtekre gondolok, de nem akartam szó szerint rákérdezni. Figyeltem, hogy a kanapé szélére ül, majd a fejét oldalra biccentve végig néz rajtam.
- Igazából jól vagyok! Tudom tartani magam! Ha megéhezek akkor... - pillantott oldalra, miközben sóhajtva vállára helyeztem a kezem és megsimítottam az arcát.
- Hívsz magadhoz egy nőt? - suttogtam csalódottan. - Szükség van rá? - próbáltam arra célozni, hogy nem örülök annak, hogy csinos nőket fogad a szobájában, de ő egy vámpír. Nálunk embereknél sem mindegy, hogy mit eszünk. Feltételezem, hogy nála is van valamilyen szabály ami alapján étkezik.
- Ha éhes leszek! - nyomatékosította, hogy valószínűleg ki fogja bírni ezt a hétvégét. - De beszéljünk más dolgokról is! - túrta hátra a hajam. - Mit csináljunk itt ketten? - széttárta a kezét, én pedig szorosan az ölelésébe bújtam. Alessandro egy mozdulattal a kanapéra dőlt, engem pedig magával rántott. Mélyem szívtam be az illatát és élveztem, hogy a kandalló melege simogatja a testem. Kint hideg volt, hallottam, hogy a szél is süvít.
- Tegnap este miért reagáltál olyan furán? - kicsit kigomboltam az ingét, majd a meztelen mellkasára csúsztattam a tenyerem és simogatni kezdtem a bőrét. A melle vonala feszes és vonzó volt. Vágytam a testére. A lelkem és a szívem is várt ennek a férfinak a szeretetére és az érintésére is. Noha tudtam, hogy az utóbbi nem sok eséllyel teljesedhet be, remélem azért tudja, hogy ember vagyok és vágyom az intimitásra.
- Erre nehéz lenne válaszolni - halkan elnevette magát, majd a kezébe vette az egyik hajszálamat és piszkálni kezdte. - Örültem annak, hogy megízlelhettem a véred! Annak még jobban, hogy utána nem téptem le a fejed - vonta fel a szemöldökét, közben azzal szórakoztam, hogy az orrom csak pár centire volt az övétől. - Ízlet és többet akartam! Tudtam, hogy nem kaphatok többet, ezért feszült lettem! Tudod ez... káosz! Vágysz annak a vérére akit a legnagyobb biztonságban szeretnél tudni! Szerinted mivel küzdök meg nap mint nap? - tette fel nekem a kérdést. Próbáltam az ő helyébe képzelni magam, ami nagy volt egyszerű, hiszen ember vagyok. Azt viszont el tudom képzelni, hogy milyen amikor egy olyan dologra vágyom, amit nem kaphatok meg.
