|Te Vagy A Végzetem|

Negyvennyolcadik

A fejem tetejére gumiztam a hajam, miközben az ágy szélén ülve felhúztam az alsónadrágot és egy szürke futónadrágot. Ép menni készültem, amikor Astrid a puha takarók között mosolyogva utánam nyúlt. Képtelen voltam megmozdulni, pedig egész éjszaka szeretkeztünk. A szó szoros értelmében. A párnák és a ruhák is a földön hevertek. A vállam felett hátra pillantottam, majd közel hajoltam hozzá és letöröltem a telt ajkán található vércseppet. Ő csak vonzó mosolyra húzta az ajkát. - Azt hiszem, hogy megnézem a fiúnkat! - amikor átadta nekem a pólót, gyorsan felhúztam és befújtam magam parfümmel.

- Én is aggódom érte! - miközben felült, a takarót a testére húzta és oldalra túrta a fekete haját. Vannak olyan pillanatok, amikor Atrid nem tud uralkodni a vámpír énjén, ezért vörös szemét ragyogóan villogtatni szokta. Ez is olyan pillanat volt. Nem tudtam, hogy mi váltja ki belőle, de olyan gyönyörűséges. - Valami nincsen rendben vele! Attól félek, hogy megint alva jár és... - nem tudta befejezni, mert tenyerébe temette az arcát és izzadt homlokkal rám pillantott. - Te is úgy érzed, hogy távolságot tart tőlünk? - az ágy szélén ülve a fenekem alá húztam az egyik lábam, majd kezemmel végig szántotta, a rövid borostámat.

- Igen! - morogtam. - Úgy érzem, hogy valami nincsen rendben vele! - Astrid felhúzta az orrát, és gondterhelten felém fordult. A takaró lecsúszott mellkasáról, ezért felfedte a tökéletes, kerek mellét. Próbáltam nem a mellére figyelni, de ilyenkor mindig eszembe jut az, hogy vámpírnak lenni azért is jó, mert nem fáradunk el a szexben. - Múltkor eszembe jutott, hogy lehet az a baja, hogy más életre vágyik! Múltkor a főiskoláról beszéltünk! Látnod kellett volna a csillogást a szemében! - ekkor Astrid mérgesen közelebb hajolt hozzám.

- A fiúnk nem mehet emberek közé! Ő nem átlagos! Az egyik szeme vörös a másik barna! Ő ezt nem tudja elrejteni, vagy kikapcsolni! - a kezét feltette, majd kifújta magát. - Draven soha nem lehet átlagos!

- Viszont megérdemli, hogy normális emberként kezeljük őt! Én megigértem neki, hogy beiratom!

- Ez nagy hiba volt!

- Jól van! Azt hiszem, hogy Lilith és Alec ma este jönnek vissza a nyaralásból!

- Mi mikor megyünk nyaralni?

- Nyaralunk mi az ágyban! - vigyorogtam, majd kiléptem a szobából és a lépcső felé sétáltam. Ahogy a fal mellett sétáltam, úgy elmémmel arra koncentráltam, hogy a gyertyák égjenek. Elképzeltem a tűz színét, hogy meleg. A másik pillanatban a nappaliban található összes gyertya visszafogott lángra lobbant. Mosoly hagyta el az ajkam, de a lábam a földbe gyökerezett, amikor Draven testébe botlottam. Annyira megijedtem, hogy elkerekedett szemekkel pillantottam rá. Mozdulatlanul állt előttem, fejét enyhén oldalra biccentette. Fekete szűk nadrágot viselt. Úgy állt előttem, mintha a padlóhoz ragasztották volna. - Draven!

- Megijedtél, apa? - a hangja mély és barátságtalan volt. Ha nem ő állna előttem, akkor azt mondanám, hogy ez nem az én fiam. - Van kedved beszélgetni? - mosolyogva a kanapé felé intett, mire bólintottam. - Szuper! Addig felveszek egy pólót! - Draven egy szempillantás alatt vissza is ért. - A fősuliról szeretnék beszélni veled! - vörös szűk pólóját megigazította a nyakánál, miközben a szőkés barna hajába túrt. Ekkor ajkamat elhúzva lesütöttem a szemem és eszembe jutott az, amit Astrid mondott. A fiúnk nem mehet emberek közé. - És képzeld el, már nagyon várom! Azt hiszem, hogy egész életembe erre vártam! - miközben hozzám beszélt, addig én alaposabban szemügyre vettem őt. A szőkés barna haja pár tincse a szemébe lógott. A tekintetét kiemelte az ívelt és acélszerű szimmetrikus arca. Az arccsontján alig látható borosta kezdett megjelenni. Imádnák a csajok. Egyszerűen odáig lennének érte. Normális élete lenne. Mégis attól tartok, hogy ezt az életet én nem adhatom meg neki.