Negyvenötödik

1.6K 102 11
                                    

A nappaliban feküdtem, miközben Draven a hasamon aludt

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

A nappaliban feküdtem, miközben Draven a hasamon aludt. Kicsi kék ruhát és fehér zoknit viselt. Szerencsére megtanultam öltöztetni őt, bár nem mindig sikerült gyorsan és egyszerűen. Miközben elmeséltem Mason-ek, hogy megitattam Astrid-ot a véremmel, egyszerűen azt mondta, hogy hülye és felelőtlen vagyok. Utána eszébe jutott, hogy egy tisztavérű vámpírt oktatott ki, ezért azonnal bocsánatot kért. Jól tudtam, hogy mire vállalkoztam. A vér megosztás nem csak függőséget okoz, de össze is köt. Sokan azt mondják, hogy intim, hiszen a két felet összeköti. Én ezt mindig is tudtam. Ezért engedtem, hogy a véremből igyon. A vérem miatt kötődni fog hozzám, a tudatalattija pedig emlékeztetni fogja arra, hogy kihez tartozik. Azt nem tudom, hogy milyen hatással lesz rá, azt viszont tudtam, hogy ha maga ellen cselekszik, akkor nemes egyszerűséggel a teste elutasítja a véremet. - Ezzel az egészségét is tönkre teheted! - suttogta Mason felvont szemöldökkel.

- Nem célom - simogatta a baba hátát. - De nem engedem, hogy Markus-é legyen a nő, akit én szeretek! Tudom, hogy a vér megosztás olykor veszélyes is lehet! - adtam Mason-ek igazat, miközben Kyle ledobta magát a lábam mellé.

- Én olvastam erről! Olvastam a vér megosztásról! Ez olyan, mint a kötődés! - fonta keresztbe a lábát és a baba pici kezét cirógatta. - A tisztavérű vámpíroknak van olyan hatalma, hogy a vérükkel nem csak befolyásolni, de irányítani is tudnak másokat! Azt is olvastam, hogy aki táplálkozik a tiszta vérből, annak látomásai lesznek a tisztavérű vámpír múltjáról! És ez Astrid esetében nagyon hasznos! Lehet, hogy a látomásai miatt fog rájönni arra, hogy hozzád tartozik!

- Ebbe igazából még nem gondoltam bele! - kötöttem fel a hajam. - Azt én is tudtam, hogy összeköt minket, de azt nem, hogy...

- Hogy látomásaim vannak kettőnkről?! - váratlanul kinyílt az ajtó és Astrid lépett be rajta. Nem nézett ki túl jól. A bőre szürke, és sápadt volt. Folyton remegett, a haja kusza volt és pár tincse a homlokához tapadt. Az ajka cserepes és szürke volt. Az egész teste úszott a verejtékben. A francba! A pokol vigye el! A teste küzd a kötelékem ellen! Nem lehet...nem nyerhet Markus! - Mégis, hogy szabadulhatnék végre tőled?! - kiabálta sírva. - Markus-t választottam! Őt választottam! Ebbe nincsen semmi beleszólásod! - a tekintete vörös fényben izzott, a fogai megjelentek az ajkai között. Tudtam, hogy ezzel csak tönkre teszem őt. Az igazság az volt, hogy túlságosan szeretem ahhoz, hogy a testében csörgedező vérem miatt szenvedjen. Ekkor babával a kezemben felálltam és Astrid elé léptem. Ő nyelt egyet. Nem mondtam semmit, csak megpusziltam a baba fejét.

- Markus-t választod helyettem? - a szemöldökömet felvontam, innen tudta, hogy ezt a kérdést nem teszem fel még egyszer. Egy választ vártam, egyetlen egy választ.

- Igen! Őt választottam! - kiabálta remegve. A teste ívbe hajolt, láttam rajta, hogy bármelyik percben elhányja magát.

- Alessandro! Állítsd le! Nem látod, hogy szenved?! - fogta meg a kezem Mason.

|Te Vagy A Végzetem|Where stories live. Discover now