-Felmegyünk az autópályán, hogy gyorsabban haladjunk rendben? -fordult anya hátra hozzám, de én csak némán bólintottam.
-Hanna mi lenne ha leraknád a telefonod, és például beszélgetnénk? Érett 18 éves vagy, tudj kulturáltan kommunikálni a szüleiddel! - morogta apa, én meg nem tehettem mást, hát leraktam.
-És miről beszélgessünk? - kérdeztem úgy, mint amit egy tini már nem engedhet meg magának egy szigorú családban.
-Nana állíts magadon, nem beszélhetsz így! - nézett apa a visszapillantóba. Mindig csak piszkálni tud. Egyszer már ráhagyhatná ezt.
-Mesélj Hannám melyik egyetemre szándékozol menni? - kérdezte apa felhúzott szemöldökkel. Nahát, témánál vagyunk.
-Apa mondtam már, hogy nem szeretnék egyetemre járni. Fotós szeretnék lenni. Modelleket, vagy híres újságokhoz fotózni külföldön.
-Jaj kislányom mondtuk már, hogy arról mondj le. Nem tudsz angolul sem. Mindig elfelejted, hogy németes voltál. Angol nélkül nem mész semmire. Meg hát drága kimenni külföldre. Sok pénz az...
- Mi mondjuk, akik el vannak árasztva pénzzel. És mi van azzal az örökséggel amit a nagyi nekem hagyott hátra? -kérdeztem, és tudtam, hogy gyenge pontra tapintottam.
-Attól, hogy nagyanyád rád hagyta az még nem jelenti azt, hogy a tiéd is drágám. Az rám száll mert az én anyám volt. - mondta apa.
-Jólvan ezt a témát hanyagoljuk ha kérhetem megfájdult tőle a fejem. - nyúlt anya drasztikusan a halántékához. Jah persze.
-Én meg azt mondtam, hogy meg fogok tanulni angolul! -mondtam hangosabban.
- Tanár nélkül lehetetlen. Itt vagyunk angliában, és te nem is értesz semmit. Mi igen, de te nem. -már anya hangja is kezd gúnyos lenni.
-De ti nem értitek! Én kilógnék az egyetemről! Matematikából szar vagyok, fizikáról ne beszéljünk. Csak én lennék a rossz tanuló! Nem akarok az lenni. Nem akarom végig szenvedni. Nincsenek olyan képességeim, mint nektek. -már majdnem elbőgtem magam. Nem veszik figyelembe a vágyaimat. A sajátjaik fontosabbak. Hogy tökéletes legyen a család, ahhoz nekem egyetemre kellene járnom.
-Akkor beíratunk egy magántanárhoz! Majd ő korrepetál és akkor majd jó leszel matematikából. - mondta apa nemtörődöm módon.
-Ennyire erővel akkor már egy angol tanárhoz irathatnátok be! - ordítottam el magam véletlen.
Néma csend. Ajajj nekem annyi.Gyorsan lehunytam a szemem, és nekitámasztottam a fejem az ablakhoz. Nagy levegőt vettem, készültem a kirobbanásra, a kioktatásra de néma csend volt. A durranás előtti csend. 1... 2... 3... És bumm.
Mindent homályosan láttam. Körülöttem minden piros volt és sárga. Meleg volt, túlságosan is. Egyre tisztult a látásom és tűz volt. Az autó fejjel lefelé állt. A gyomromban fura érzés volt.
Megpróbáltam kicsatolni magam, ami sikerült is. Leestem a földre, vagyis az autó belső plafonjára. Nagyott csattantam, mert szilánkokra estem. A kezemben sok kicsi szilánk, véres is voltam, és az egyik lábamban égő érzés volt. Valószínűleg megégtem. Jócskán. A szüleim.
Hirtelen zihálni kezdtem, köhögni. Ahogy az első két ülésre kaptam a fejem, láttam, hogy ott voltak mind a ketten. Anya nem mozgott, mozdulatlanul feküdt azon a kis helyen. Odakaptam a kezem, megráztam, de nem mozdult. Lassan, nagy nehezen a fejéhez fordultam és nyitva volt a szeme. Nem bírtam tovább és felsikítottam. Zokogtam, a könnyeim csak úgy jöttek, egyre jobban ziháltam, a kezeim remegtek. Megint homályosan láttam a sok könny miatt.
YOU ARE READING
Promise This Is Forever //Charles Leclerc Ff. //
Fanfiction//SZÜNETEL// :( Egy magyar lány, aki nem tudja mit kezdjen az életével. Szeret fotózni, de milyen munkát talál már mostanában az ember, amiért jól is fizetnek, és még élvezhető is. Egy véletlen folytán, lehetősége nyílik arra, hogy ezt megkaparintsa...