Promise This Is Forever //Charles Leclerc Ff. //

Prológus

-Felmegyünk az autópályán, hogy gyorsabban haladjunk rendben? -fordult anya hátra hozzám, de én csak némán bólintottam.

-Hanna mi lenne ha leraknád a telefonod, és például beszélgetnénk? Érett 18 éves vagy, tudj kulturáltan kommunikálni a szüleiddel! - morogta apa, én meg nem tehettem mást, hát leraktam.

-És miről beszélgessünk? - kérdeztem úgy, mint amit egy tini már nem engedhet meg magának egy szigorú családban.

-Nana állíts magadon, nem beszélhetsz így! - nézett apa a visszapillantóba. Mindig csak piszkálni tud. Egyszer már ráhagyhatná ezt.

-Mesélj Hannám melyik egyetemre szándékozol menni? - kérdezte apa felhúzott szemöldökkel. Nahát, témánál vagyunk.

-Apa mondtam már, hogy nem szeretnék egyetemre járni. Fotós szeretnék lenni. Modelleket, vagy híres újságokhoz fotózni külföldön.

-Jaj kislányom mondtuk már, hogy arról mondj le. Nem tudsz angolul sem. Mindig elfelejted, hogy németes voltál. Angol nélkül nem mész semmire. Meg hát drága kimenni külföldre. Sok pénz az...

- Mi mondjuk, akik el vannak árasztva pénzzel. És mi van azzal az örökséggel amit a nagyi nekem hagyott hátra? -kérdeztem, és tudtam, hogy gyenge pontra tapintottam.

-Attól, hogy nagyanyád rád hagyta az még nem jelenti azt, hogy a tiéd is drágám. Az rám száll mert az én anyám volt. - mondta apa.

-Jólvan ezt a témát hanyagoljuk ha kérhetem megfájdult tőle a fejem. - nyúlt anya drasztikusan a halántékához. Jah persze.

-Én meg azt mondtam, hogy meg fogok tanulni angolul! -mondtam hangosabban. 

- Tanár nélkül lehetetlen. Itt vagyunk angliában, és te nem is értesz semmit. Mi igen, de te nem. -már anya hangja is kezd gúnyos lenni.

-De ti nem értitek! Én kilógnék az egyetemről! Matematikából szar vagyok, fizikáról ne beszéljünk. Csak én lennék a rossz tanuló! Nem akarok az lenni. Nem akarom végig szenvedni. Nincsenek olyan képességeim, mint nektek. -már majdnem elbőgtem magam. Nem veszik figyelembe a vágyaimat. A sajátjaik fontosabbak. Hogy tökéletes legyen a család, ahhoz nekem egyetemre kellene járnom.

-Akkor beíratunk egy magántanárhoz! Majd ő korrepetál és akkor majd jó leszel matematikából. - mondta apa nemtörődöm módon.

-Ennyire erővel akkor már egy angol tanárhoz irathatnátok be! - ordítottam el magam véletlen.
Néma csend. Ajajj nekem annyi.

Gyorsan lehunytam a szemem, és nekitámasztottam a fejem az ablakhoz. Nagy levegőt vettem, készültem a kirobbanásra, a kioktatásra de néma csend volt. A durranás előtti csend. 1... 2... 3... És bumm.

Mindent homályosan láttam. Körülöttem minden piros volt és sárga. Meleg volt, túlságosan is. Egyre tisztult a látásom és tűz volt. Az autó fejjel lefelé állt. A gyomromban fura érzés volt.

Megpróbáltam kicsatolni magam, ami sikerült is. Leestem a földre, vagyis az autó belső plafonjára. Nagyott csattantam, mert szilánkokra estem. A kezemben sok kicsi szilánk, véres is voltam, és az egyik lábamban égő érzés volt. Valószínűleg megégtem. Jócskán. A szüleim.

Hirtelen zihálni kezdtem, köhögni. Ahogy az első két ülésre kaptam a fejem, láttam, hogy ott voltak mind a ketten. Anya nem mozgott, mozdulatlanul feküdt azon a kis helyen. Odakaptam a kezem, megráztam, de nem mozdult. Lassan, nagy nehezen a fejéhez fordultam és nyitva volt a szeme. Nem bírtam tovább és felsikítottam. Zokogtam, a könnyeim csak úgy jöttek, egyre jobban ziháltam, a kezeim remegtek. Megint homályosan láttam a sok könny miatt.