Promise This Is Forever //Charles Leclerc Ff. //

7. Rész

Azt mondta negyed órát kér ahhoz, hogy rendbe szedhesse magát. Azóta már visszatértem a többiekhez.

Elmeséltem nekik, hogy mi történt. Figyelmeztettem mindenkit, hogy kb mire lehet számítani.

Az ajtó kinyílt, és belépett. Hát igen. Rendesen össze tudta magát szedni. Úgy nézett ki, mint ahogy először belépett ide.

Mindenki csenben várt, hogy most mi fog történni. Csak annyit lehetett hallani, ahogy közeledik. A magassarkúja kopogott.

Ránéztem az arcára. Lefelé nézett, az egyik kezével lejjebb húzta a ruhája alját, a másikkal a táskáját szorongatta. Barna haja hullámosan a vállára hullott, amit pont most simított végig zavartan. Nem vállalta be. Még mindig rajta van a pulcsi. Úgy döntött vár még. De mire? Mindenki elfogadná. Tudom, hogy így van. De lehet, hogy ő nem.

Amikor megállt előttünk, megköszörülte a torkát.

-Izgultok a futam miatt?

//Hanna szemszöge/

Nagyon gázosan viselkedtem. Először szédelegve leléptem, majd sírtam a mosdóban Charles előtt, aki így segített. Nem neki kéne engem érzelmileg támogatni, hanem nekem őt. Ez így nem jó.

Már Charles-al a hotelszobák ajtajai előtt sétáltunk, csendben hallgattuk a cipőm kopogását.

Amikor megláttam Charles szobáját, megálltam és felé fordultam.

-Charles, nagyon khm nagyon kedves tőled hogy..szeretném megköszönni- makogtam összevissza zavaromban.

-Semmiség! Ha nem akarsz, akkor nem beszélek róla. De ha kell egy személy akinek kiöntenéd a lelked akkor itt vagyok. - bátorítóan nézett rám.

-Hát akkor jóéjt, Charles. - veregettem meg a vállát és már fordultam volna is el, amikor Charles hirtelen átölelt.
Egyik kezét a derekamra csúsztatta, a másikat pedig a nyakam köré.

Zavartan visszaöleltem. Az illata valami elképesztően fura volt. De olyan különleges. Olyan... Charles-os. A fejem belenyomtam a nyakába, és mélyeket lélegeztem.

Amikor elhajolt tőlem csak rám nézett, és már indult is be.

-Köszönöm! - szóltam utána, de már csak az ajtónak beszéltem. - Akkor bazdmeg!

-Tessék?- nyitódott ki az ajtó, mire ijedten odakaptam a fejem és tágranyílt szemekkel néztem a szigorú fejű Charlest.

-Mi én csak azt mondtam, hogy Köszönöm.

-Nem nem utána is mondtál valamit...

-Áhh semmi lényegeset.

-Nekem nem úgy hangzott. - méregetett kímetlenül.

-Charles, aludjál, holnap sajtónapok, reggel eljövök és teszek fel véletlenszerű kérdéseket, amik valószínű, hogy fel fognak tenni.

-Rendben! Akkor várlak 8-ra. Szia! - csapta be az ajtót, mire csak megráztam a fejem, és elsétáltam a szobámhoz.

Reggel szép napsütésre ébredtem. A függönyön átszűrődő napfény csikizte az arcom. Oldalamra fordultam, majd lassan a telómért nyúltam.

09:00 Azt a... Elkéstem.

Olyan gyorsan felpattantam az ágyból, hogy hirtelen megszédültem így előreestem a szekrénynek.

-Áuu!

Tudtam, hogy késésben vagyok, így már rögtön a ferraris ruháim vettem fel.

Csak szaladtam, és kerestem Charles szobáját a sok ajtó közül. Amikor odaértem, kopogtam, majd vártam. Remélem nem lesz mérges.