Veled ~DNF~

1

(A fejezetek elejére teszek egy számot, aki szeretné azt hallgathatja közben)

George lassan kinyitotta a szemét. Az ébresztő nagyon hangos volt, a csipogás átjárta az egész fejét. Felült, és amilyen gyorsan csak tudta, lekapcsolta az ébresztőt. Körülnézett, próbálta felfogni, hogy felébredt. Nyújtózkodott, és kikelt az ágyból, készen állva arra, hogy egy új napba kezdjen bele. Bement a fürdőszobába, és megnyitotta a vizet. Pár pillanatig a tükörbe meredt, mielőtt beállt volna a vízsugár alá. Azután elvégezte a szokásos reggeli rutinját.

(Ugrás)

Még mindig a szendvicsét rágva húzta fel a cipőjét, és lépett ki az ajtón. Az ég felhős volt, de a levegő kellemesen meleg. George ásított egyet, majd kifésülte a haját az arcából. Kellemes reggelnek tűnt. 

George egy kitűnő ötös tanuló volt. Bár barátai nem voltak, és minden nap zaklatták is, a jegyei legalább jók voltak... Az anyukája volt vele, az apja még évekkel ezelőtt lelépett, az anyja szerint egy másik nőért és családért. Még mindig emlékezett a barna hajára és szemeire, kedves mosolyára és mély nevetésére. Oh, és arra ahogy az anyjával veszekszik, aki azóta sem tette túl magát a dolgon, és hiányzott neki a férfi. 

George az üvegajtón tükröződő arcát nézte, ahogy belépett. Az iskola hatalmas volt, de a szemetek valahogy mindig megtalálták. A szekrényéhez lépett, amikor valaki erősen a fém ajtókhoz lökte. Elég hangosan felkiáltott ahhoz, hogy mindenki őt nézze. Megfordult, és meglátta Adam-et és a hülye barátait rajta nevetni.

-Nem tudom, hogy mi ennyire vicces.-mondta minden bátorságát összeszedve.-Menjetek innen.

-MeNjeTeK inNen!-utánozta az egyikük, mire a többi elnevette magát.

-Nincs nálam semennyi pénz.-mondta halkan.

Adam elvette a táskáját, és a földre dobott mindent. George próbálta visszavenni tőle, azonban a fiú sokkal magasabb és erősebb volt nála.

-Hé! Add vissza a táskámat!

-Annyira szerencsétlen vagy.-morogta idegesen Adam.-Ugh, tényleg nincs nála pénz.-mondta, az üres táskát a földre dobva. 

A csengő megszólalt, George pedig elkezdte összeszedni a földre hajított cuccait.

-Később találkozunk, idióta.-búcsúzott el Adam, a másik fiút a földön hagyva.

Elkésett az óráról, a kedvenc órájáról. Spanyol. Röviden elmesélte a tanárnőnek, hogy miért késett, majd leült a szokásos helyére.

-Sziasztok gyerekek! Mielőtt elkezdjük ezt az órát, szeretném bemutatni nektek az új diákunkat Floridából! Kérlek állj fel, Clay!-mondta izgatottan a tanár.

Egy magas fiú állt fel, halvány mosollyal az ajkain. Sötétszőke haja volt, emeráld zöld szemei, és szeplőkkel hintett arca. Annyira magabiztosnak és összeszedettnek tűnt. George érezte, hogy a szíve vert egy erősebbet. 

-Üdvözlünk, Clay! Foglalj helyet, és kezdjük meg a tanulást.-mondta a tanár, majd a táblához rohant, és elkezdte felírni az anyagot. 

George állandóan azon kapta magát, hogy Clayt bámulja. Ismét ez a helyzet állt elő, amikor Clay megfordult, a tekintetük találkozott, majd egy pár másodpercig egymás szemébe néztek. A szőke lágy mosollyal előre fordult, egyedül hagyva Georgeot a hevesen verő szívével. 

Annyira gyönyörűek a szemei, a mosolya olyan édes.

George arra gondolt, milyen lehet átkarolni a nyakát, a fejét a mellkasába fúrni, és magába szívni az illatát...

Mi? Még csak nem is beszéltem vele! Mi a szar! Elég!

Gondolta. Ismét Clay szemeibe meredve tért magához. Beszélni akart vele. Vele akart lenni.

(Ugrás)

A csengő megszólalt. Az óra véget ért. George majdnem kirohant a teremből. Azt kívánta, bárcsak több órája lenne azzal a fiúval. Körülötte akart lenni...

(Ugrás)

Ebédidő volt. George az asztálnál ült, és az almáját ette. A spanyol háziját kezdte el írni, ahogy ott ült egyedül egy padnál, mint általában. Meglátta Clayt Adammal és a barátaival ülni. 

Zseniális, akkor ő is szemétkedni fog velem... Pedig azt hittem lehetünk barátunk. Mennyire nevetséges.

A gondolatai elvették a figyelmét az evésről és a háziírásról, ezért megpróbált jobban koncentrálni. Szomorú volt, haza akart menni végre. 

Majdnem készen volt, amikor meglátott egy árnyékot tornyosulni fölé. Valaki megkocogtatta a vállát, egy édes 'sziá'-val. George megfordult, két zöld szemmel találta magát szemben. Amikor rájött, hogy Clay az, arca elpirult, és a gyomra mintha felfordult volna. 

-Szia.

-Mi a neved?-kérdezte Clay mosolyogva, majd leült a szabad székre.

-George.-válaszolta.

-Szia George, Clay vagyok.-mondta, egyre erősebben vigyorogva.-Voltál spanyolon, igaz?

-Igen.-felelte George, a hangja kicsit megremegett.

-Oké... Miért ülsz egyedül?

-Oh, nincsenek barátaim.-vallotta be.

-Lehetnék én a bar-Clayt félbeszakította Adam. 

-Clayyyy, hát itt vagy! Mit csinálsz ezzel a kis pöccsel? Annyira szerencsétlen, semmit sem tud jól csinálni, ezért gyűlölik a szülei.

Clay lesokkolva ült.

George lehajtott fejjel pakolt a táskájába, készen állt az indulásra. Adam a földre lökte. Elejtette a táskáját, és beverte a fejét. Látta, ahogy Adam elrángatja onnan Clayt. 

Felült, és aznap már másodjára, visszapakolt a táskájába. Fájt a feje, és egyszerűen csak elege volt Adamből, meg a hülye lökdösődéséből. 

Új sztoriiii, végre! Volt egy kis kihagyás, de most ismét itt vagyok! Egy vagy két naponta tervezek fejezeteket, de ez még változhat. Vigyázzatok magatokra, egyetek, igyatok <3