Veled ~DNF~

9

(Clay anyjának a neve Christina)

Már három hete, hogy megtörtént a baleset. Clay életben volt, viszont továbbra is kómában.

Ez a három hét a legrosszabb Georgenak volt. Rájött, hogy mennyire szerette, és rettegett, hogy meghal, és az utolsó személy, aki szerette őt, elhagyja. Nem járt be az iskolába, otthon volt, és az ágyában feküdt. Vissza akarta őt kapni, mindennél jobban.

Éppen készülődött, hogy meglátogassa őt. Ő és Christina úgy tervezték, hogy ketten mennek. Kiment a házból, majd beült a kint parkoló autóba.

-Hello George!-mondta szomorú hangon, ám mégis mosolyogva a nő. Néma csöndben vezetett a kórházig. Egyiküknek sem volt mondanivalója. 

Amikor odaértek, George szinte berohant. Már nagyon régen látta. Felmentek az 57-es szobába. Az ágy mellé lépett, majd érezte, ahogy egy könny hullik a szeméből. Christina bíztatóan megfogta a vállát.

-Tudod, Clay sokszor mesélt nekem rólad.

-Tényleg?-kérdezte meglepetten.

-Igen.

-És miket?

-Hogy mennyire szeret veled lenni, és hogy milyen sokat jelentesz neki. Azt mondta, hogy felnyitottad a szemét.

-Mit jelent az, hogy 'felnyitottam a szemét'?

-Nem tudom.-felelte. Pár percig csöndben álltak.

-Ő is sokat jelent nekem. Ő az egyetlen, akit érdekel, hogy mi van velem, és megkérdezi, hogy jól vagyok e. Ő volt az, aki meghallgatta, hogy mi történik az életemben, és utána meg is nyugtatott. Istenem, annyira hiányzik.

Christina átölelte a fiút.

-Hamarosan mennem kell dolgozni. Szerintem te is menj be az iskolába, jó?

-Még maradok egy kicsit, és meglátom.

Bólintott, majd átölelte az ágyban fekvő fiát, és egy puszit nyomott a homlokára. Elköszönt Georgetól, és kiment.

-Ötleted sincs, hogy mennyit jelentesz nekem. Nem csak mint egy barát. Tudom, hogy nem hallasz, de örülnék, ha tudnád, hogy... É-én szeretlek. Jobban, mint egy barátot. Szerelmes vagyok beléd, Dream. És félek bevallani. Félek, hogy soha többet nem fogsz felébredni... Kérlek... Ne hagyj itt.

V-várjunk... A keze... MEGMOZDULT!

-É-és félek, hogy nem fogsz úgy érezni, mint ahogy én. Clay, megmentettél. Megmentettél magamtól. Tudom, hogy ez hülyén hangzik, de igaz. Tudom, hogy ha hallanád amit mondok, azt, hogy szeretlek, akkor soha többet nem akarnál a barátom lenni, ezért ha felébredsz, nem fogom elmondani. Ugyanúgy elnyomom az érzéseket, mint eddig. Nem veszíthetlek el! Nem! Mindennél többet jelentesz nekem. Szeretlek, Clay, annyira, hogy szabályosan megfojt. 

George megfogta a kezét, és megszorította. Clay szemei kinyíltak. George egyszerre tudott volna ordítani örömében. és sírni, hiszen tudta, hogy ő sosem fogja úgy szeretni őt, mint ahogy ő szereti Clayt.

-Georgie?

Letörölte a könnyeit, majd amilyen erősen csak tudta, átölelte a szőkét.

-Igen, én vagyok.

Clay lassan felült.

-Hol vagyok? Mi történt?-kérdezte összezavarodottan.

-Elütött egy autó, és kómába estél. Mindez ez már három hete...