Testvérek vagyunk

6. fejezet

Egy ideig feszült csendben sétáltak egymás mellett, míg Marian megpróbálta összeszedni a gondolatait. Robinban pedig egyre nőtt a feszültség és az idegesség.

- Marian, mondd el, légy szíves. Mi az a rossz hír, ami ennyire megrémít? - kérdezte szinte már kétségbeesetten.
- Rendben, de üljünk le - mutatott egy pad fele.

Mi lehet olyan rossz, hogy le is kell hozzá ülni? - kérdezte magától.

Robin hiába kérte, a lány nem volt hajlandó elmondani, mi a baj, míg le nem ültek.

- Most már elmondod, mi a rossz hír? Kezdesz nagyon megijeszteni - hangja tele volt aggodalommal, mely mellé egy kis türelmetlenség és idegesség is társult.

Marian egy ideig még meredten nézett maga elé, majd hirtelen Robin fele fordult. Mintha most ébredt volna fel egy álomból.

- Igen, persze, ne haragudj. Azt tudod, ugye, hogy a nagybátyám, Richard Nottingham polgármestere, és hogy elutazott néhány hétre. Valamilyen üzleti ügyeket intéz a környező városok polgármesterével. Pontosan nem tudom, nem értek hozzá.
- Igen, emlékszem, hogy mondtad - válaszolta értetlenül.
- Az egyik beszállítónk, aki Nottinghambe ment alapanyagért, hallott egy igencsak nyugtalanító, pletykának tűnő hírt. Ami, mint kiderült, igaz is volt. Az van Robin, hogy míg Richard távol van, az alpolgármester lett megbízva a falu irányításával. Először semmi változás nem volt. Minden rendben ment. De egyszer csak elkezdte felemelni az adókat, nem tudom miért. Így mindent egyre drágábban kell eladnia a boltosoknak. Sőt, a piacon is valamennyivel magasabbak lettek az árak. Ugyan nem annyira kicsi település, de nem is sorolható a nagyobbak közé. Itt minden árus, boltos, vagy eladó összefüggésben áll egymással. Ez az adóemelés kész láncreakciót indított el.
- De hát miért? Nottinghamnek nincs szüksége még több pénzre. Teljesen jól működő kisváros - mondta hitetlenkedve, felháborodással hangjában.
- Igen, tudom. Ezért áll mindenki értetlenül a történtek előtt. Richardot pedig nem lehet elérni - hallatszott a kétségbeesés a hangján. - Ráadásul akiket a legjobban megvisel ez az egész, azok az állami kezelésben lévő létesítmények.
- Jó, most vegyél egy nagy levegőt. Nyugodj meg. És mondd el, kérlek, mit értettél az előbbi alatt. Milyen hatással van rájuk ez az emelés, és kiket érint?
- Például az óvodákat, vagy az iskolákat. Illetve - ami talán a legszörnyűbb - az árvaházakat is. Mindennek, amit a várostól vesznek, felemelte az árát. A falusiak próbálnak nekik segíteni, de ők is szorult helyzetben vannak. Na persze nem akarja csődbe vinni Nottinghamet. Erre azért ügyel - tette hozzá keserűen.

A lány, mondandója végére már majdhogynem sírt. Robin is egyre nagyobb dühvel hallgatta a beszámolót.

- Ki tud erről?
- Én, az apám és néhányan a cégtől.
- Rendben. Én beszélek apámmal. Emlékszel még arra az étteremre, aminek Sherwood a neve? - kérdezte, majd miután barátja bólintott, folytatta - Velük is beszélek. De valakinek Peterrel is kéne. Bár lehet, ő már hallott a dologról. Valahogy segíteni kell nekik.
- Ne aggódj. Majd én beszélek Peterrel. Meg az apámmal is, hátha támad valamilyen jó ötlete. Te pedig az apáddal és az éttermesekkel.
- Rendben, legyen így. Köszönöm - mosolygott rá halványan.

Ezután meg néhány percig ott ültek a padon, gondolataikba mélyedve. Mindkettejüket megrendítették a Nottinghamben történtek.

Robin magában azon gondolkodott, hogy beszéljen Johnnal és a többiekkel. Hiszen nem állíthat be csak úgy. Az sem biztos, hogy tényleg van közük Nottinghamhez, attól, mert Sherwood a neve az étteremnek. Fel kéne vezetni a témát.

De hogy? - kérdezte magától.

- Gyere, menjünk - Marian hangja rázta ki gondolatai közül, mire a lányra kapta a tekintetét, aki kedvesen mosolygott rá.
- Rendben, menjünk.