Testvérek vagyunk

13. fejezet

Robinnak eddig sokkal fontosabb volt, hogy öccsével - később pedig édesapjával - tisztázza a múltban történteket. A munkahelyen is sok dolga akadt, de elhatározta, hogy a közeljövőben megpróbál beszélni az alpolgármesterrel. Nagyon zavarta a faluban kialakult helyzet, és tudni szerette volna az okokat. Mert nem tudta elképzelni, hogy Gisborne bármiféle ok vagy indok nélkül hozta hatályba az adóemelést.

Mivel a cégnél viszonylag nyugalom volt, így elhatározta, hogy a hét vége fele elmegy Nottinghambe, és megpróbál beszélni Gisbornenal. Erre néhány nap múlva sort is kerített. Nem szeretett volna sokáig várni, hisz ki tudja, egyáltalán tud-e majd beszélni vele.

Robin egész úton azon gondolkodott, hogy mit mond majd, ha ott áll a recepciós pultnál. Nem tudta, apja miket mondhatott, de biztos volt benne, hogy mindent megtett, hogy Gisborne fogadja őt. Mindhiába.

Miután autójával leparkolt, egyenesen a polgármesteri irodához ment. Nem foglalkozván a hirtelen berohanását követő kérdő tekintetekkel, azonnal a recepcióhoz sietett.

- Miben segíthetek? - kérdezte a pultnál ülő hölgy egy kedves mosollyal.
- Az alpolgármesterrel kell beszélnem.
- Van időpontja? Ha nincs akkor sajnos csak jövő hónapban tudja fogadni önt.
- Sajnos az nekem már túl késői időpont.
- Tényleg sajnálom, de nem tudok hamarabbi időpontot adni.
- Kérem, nagyon fontos lenne, hogy még ma, vagy legalábbis a napokban tudjak vele beszélni.
- Elnézést, de én ebben sajnos nem tudok segíteni.

A hölgy egészen elkeseredettnek tűnt, így Robin megsajnálta őt.

- Nekem kell bocsánatot kérnem, amiért így magára törtem. De értse meg, muszáj... - még mondta volna tovább is, de ekkor egy hang félbeszakította őt.
- Hagyja csak - jött ki Gisborne az irodájából a nagy hangzavart meghallva - Tudom, miért van itt. Jöjjön - nyitotta tágabbra az irodája ajtaját.

- Mister Locksley.
- Mister Gisborne - fogtak kezet, miközben mindketten helyet foglaltak. - Elnézést, hogy olyan "erőszakos" voltam az előbb - mondta nyugodtan, remélve, hogy ez a nyugodtság és higgadtság átragad Guyra is, ugyanis a férfi szemmel láthatóan feszült volt.
- Ugyan, felejtsük el - válaszolta kissé mogorván. - De kérem, gyorsan végezzünk. Még rengeteg munkám van.

És tényleg. Az íróasztalán rengeteg papírkupac volt, és Gisborne is fáradtnak tűnt.

- Rendben. Akkor, ha nem bánja, egyből a közepébe vágok - kezdte komolyan, majd miután a másik bólintott, folytatta. - Kérem, vonja vissza az adóemelést. Nem látja, hogy ez nem tesz jót senkinek? Se a lakóknak, se a falunak. - kérdezte nyugodtan. - Mire jó ez?

Gisborne egy ideig nem válaszolt, Robin azt hitte, nem is fog, de ekkor a másik férfi megszólalt.

- Azért, mert növelni szeretném a falu határait. Szeretnék több lakóépületet és munkahelyként szolgáló épületet építtetni. Valamint szeretném, ha vezetne egy út Nottinghamből a legfontosabb kereskedelmi utakhoz és településekhez.

Robin értette, a férfi mire gondolt, de egy kicsit mégis értetlenül állt a dolog előtt.

- De hiszen a polgármester éppen ezért ment el. Azért, hogy tárgyaljon a környező városokkal, falvakkal, hogy kereskedő-partnerek legyünk. Akkor ennek mi az értelme?
- A polgármester már olyan rég távol van. Nem hiszem, hogy olyan sok várossal meg tud egyezni. Így én is kezembe vettem a dolgot, és a magam módján próbálom megvalósítani a terveinket.
- Ezt értem, tényleg. De nem értek egyet önnel. Egyrészt, mert én hiszek Mister Duboisban, másrészt, mert az ön módszere nem segít senkinek sem. Hiába hiszi, hogy majd a végén mindenkinek jó lesz, ha az odavezető úton mindenki csak "szenved". Kérem, legalább egy megbeszélést tartsunk valamikor, hogy ezt még egyszer megtárgyaljuk.