Testvérek vagyunk

12. fejezet

A sok munkával töltött hét után Robin az elkövetkező hétre munkatársainak szabadságot írt ki. Tudta, hogy ez üzleti szempontból nem éppen egy jó döntés, de így érezte helyesnek. Egyrészt, mert mindenki elfáradt, másrészt pedig tényleg úgy érezte, hogy megérdemlik. Mindenki. Robin természetesen fogadta a fontos, halaszthatatlan hívásokat, mégiscsak ő a főnök. De máskülönben úgy tervezte, hogy ő is pihenni és lazítani fog. Illetve ezáltal számot tudott vetni a benne dúló érzelmekkel, valamint rendszerezni a gondolatait. Úgy érezte, nem tudna a munkára - vagy bármi másra - koncentrálni, ha előbb ezeket nem teszi meg.

Nagyon megörült, mikor Marian felhívta, hogy másnap lesz egy kis szabadideje, így találkozhatnának, mivel már hosszú ideje nem látták egymást.

Viszont hamarosan belépnek az augusztusi hónapba, így nem volt biztos benne, hogy Peter is el tud-e majd jönni. Ilyenkor a tanároknak már sok munkája szokott lenni. Főleg, hogy most van a beiratkozás is, az új osztályok, évfolyamok kialakítása. De szerencsére ő is ráért egy találkozóra.

Valamint Will is azt mondta, jó lesz neki a megbeszélt időpont. Egy kicsit ugyan tartott ettől, hiszen mégis csak olyan emberekkel találkozik, akiket nem ismer, és ők sem ismerik őt. Robinnal is még éppen hogy elkezdték kialakítani a testvéri köteléket. De azt érezte, hogy egyre jobban bízik testvérében, és meg tud nyílni neki. És Robinon is ezt vette észre. Tényleg arra törekedett, hogy ott legyen Will életében, mint egy igazi báty. És az sem érdekelte, hogy Will "csak" a féltestvére. Édesanyjával kapcsolatban sem gondolt semmi rosszat. Nem úgy mint az apja. Ő el tudta fogadni. Robin barátaival kapcsolatban viszont aggályai voltak. Félt, hogy majd mit fognak gondolni róla, és hogy fognak viszonyulni hozzá.

Azt beszélték meg, hogy a Nottingham-i várat nézik meg, ugyanis azt Willnek még nem volt alkalma látni, és ők is már régen voltak ott, valamikor még a gyerekkorukban.

Másnap kora délután találkoztak a falu határában, Peter már ott várta őket. Először Marian érkezett meg, majd miután kiszállt kocsijából, azonnal észrevette Petert, és széles mosollyal szaladt barátja felé. Ekkor már a fiatal férfi is meglátta a lányt, és az ő arcára is kiült egy mosoly. Majd mikor Marian odaért hozzá, szorosan megölelték egymást.

- Marian, de jó, hogy látlak. De rég volt már, hogy utoljára találkoztunk. Ugyan ez néhány hete történt, de olyan érzés, mintha hónapokkal ezelőtt lett volna.
- Téged is jó újra látni. Igen, nekem is hasonló érzésem van. Annyi lett a munka. Gondolom, neked sem lehet könnyű. Mindjárt itt a szeptember.
- Valóban. De ne aggódj. Bírom én. Nem ma kezdtem ezt a pályát - mondta mosolyogva.

Ahogy így beszélgettek, látták, hogy Robin is megjött. Miután leparkolta autóját, és kiszállt, akkor látták, hogy Will is vele van. Ugyan Robin említette, hogy be szeretne nekik mutatni valakit, de most mégis kissé furcsállva tekintettek a párosra.

Mikor közelebb értek, látták igazán, hogy Will jóval fiatalabb náluk. Valamint eléggé feszültnek tűnt.

- Sziasztok - köszönt Robin örömmel hangjában, miközben megölelte Mariant, és kezet fogott Peterrel.
- Sziasztok - köszöntek vissza. Will csak bólintott feléjük, és mintha kerülné a tekintetüket is.
- Ne haragudjatok Willre. Kissé feszült a találkozó miatt.
- Semmi gond. Biztos feloldódik, ha már több időt együtt töltöttünk, és megismert minket - válaszolta Marian. - Engem Mariannek hívnak.
- Az én nevem Peter.
- Engem Willnek hívnak - nézett rájuk most először úgy igazán, mióta itt van.

Ezután elindultak a vár felé, útközben pedig beszélgettek. Willt is próbálták bevonni, de nagyon nehezen oldódott fel a számára idegen társaságban. De nem sürgették a fiút. Ahogyan megígérték, türelmesen várták, hogy Will nyisson feléjük. Will pedig emiatt igazán hálás volt. Az is mély benyomást tett rá, hogy nem próbálták meg arról faggatni, hogy ismerkedtek meg Robinnal. Fogalma sem volt, testvére mit mondhatott barátainak, de megismerte annyira, hogy tudja, semmi olyat nem osztott meg velük, ami nem rájuk tartozik.