Testvérek vagyunk

2. fejezet

Pár nappal később munkatársai megnyugodva vették észre, hogy főnökük újra a régi volt. Újra mosollyal arcán sétált be kora reggel a Locksley's cég ajtaján, és újra mindenkinek vidáman és energikusan köszönt oda. A pár nappal ezelőtti melankólikus hangulatnak már nyoma sem volt.

Robinnak jól esett, hogy ennyire aggódnak érte. Ebből - számára - jól látható volt, hogy jól végezte a munkáját, hisz alkalmazottai tisztelték és szerették őt. Nem volt biztos benne, hogy más helyen, ahol a főnök nem figyelt az alkalmazottaira, ők észrevennék-e, ha valami bántja őt.

De nem szerette látni. Sosem tetszett neki, hogy ennyi aggodalmat okoz munkatársainak. Így amennyire - lelki - erejéből tellett, megpróbálta hamar rendezni érzéseit, hogy az aggodalommal terhes légkör hamar eltűnjön. Ugyan ez beletelt néhány napba is, de munkatársai sosem éreztették vele, hogy gyorsabban rázódjon vissza régi hangulatába. És ezek a gesztusok nagyon jól estek neki.

Ilyenkor mindig visszagondolt apja "tanítására", miszerint kevésbé az alkalmazottakra, és sokkal inkább a "külsős" kapcsolatokra helyezze a hangsúlyt. Az évek alatt egyre jobban érezte, hogy jól tette, mikor az értékrendjét ennek fordítottjaként állította fel.

Hetekkel később pedig sikeresen meg tudott beszélni egy találkozót Peterrel. Már nagyon régóta nem látták egymást, úgyhogy mindketten boldogok voltak a találkozás miatt.

A szülőfalujuk egy kis hangulatos vendéglőjébe beszélték meg a találkozót, ahol már régebben is sokat lógtak, így a tulaj már régi jó ismerősként fogadta őket.

Mikor Robin belépett a vendéglőbe, körülnézett, barátját keresve, aki előbb észrevéve őt, odakiáltott neki.

- Hé, Robin! Itt vagyok - integetett Peter az egyik ablak melletti, két fős asztalnál.
- Szia, Peter - köszöntötte, mikor mellé ért.
- Szia - ráztak kezet.

Mindketten helyetfoglaltak, majd az egyik pincérnek leadták a rendelést. Aki igazából már kívülről tudta, mit fognak rendelni. Kis vendéglő révén szinte minden pincér megismerte őket az évek alatt. És eddig mindig ugyanazt kérték.

- Régen találkoztunk. Jó újra látni - kezdte a társalgást Robin, miután a pincér távozott.
- Valóban. Ezt a kis helyiséget is jó újra látni - nézett körül.

A vendéglőben a bordó padlószőnyeg jól harmonizált a dióbarna falakkal. A sok ablak miatt pedig a napfény szikrázva töltötte be az épületet. Az egész hely családias érzetet keltett a belépőben.

- És? Hogy vagy? Jól mennek a dolgok az iskolában? A gyerekekkel nincs semmi gond?
- Köszönöm, megvagyok. Az iskola is áll még - nevettek fel mindketten. - A gyerekekkel pedig csak annyi a gond, mint eddig is. Tudod, milyen elevenek.
- Igaz. Nem is értem, miért alsóba mentél.
- Én se - nevettek fel újra. - De hogy őszinte legyek, az alsósok ugyan sokkal jobban le tudják fárasztani a tanárokat, de kedvesebbek, és a maguk módján tisztelettudóak is. A felsősökről ugyanez már nem mindenkire igaz. Legalábbis általánosságban véve. Ők már kamaszok, lázadoznak. Nehezebb kezelni őket.
- Akkor nem bántad meg, hogy alsósokat tanítasz?
- Egyáltalán nem. És te? Veled mi van? Jól megy a cég?
- Ó, igen. Köszönöm. A munkatársakkal még mindig jól kijövök. A kezdeti, kissé ellenséges időszaknak már nyoma sincs. Az évek alatt szerencsére mindenki elfogadott. A tanácsadók még mindig figyelnek, mint az elején, de már egyre kevesebbszer szólnak bele abba, ahogy vezetem és irányítom a céget.
- Akkor nyugodtan megmondhatod apádnak, hogy tévedett, mikor azt mondta, inkább a kapcsolatokkal és presztizzsel foglalkozz a téged körülvevő emberek helyett - jegyezte meg Peter. - Persze ezek nem elhanyagolható tényezők egy cég - vagy bármilyen más munkahely - szempontjából. De ha már jó alapokkal rendelkezel, nem feltétlenül kell ezekkel hetente, kéthetente foglalkozni. Mint ahogy apád is teszi.
- Teljes mértékben igazad van, de mióta lettél te ennyire szakértő ebben? - kérdezte vidáman.
- Ó - legyintett. - A veled töltött években megedződtem. Ezeket már kisujjból kirázom - mondta lazán, majd kijelentése nyomán mindketten elnevették magukat.