|| 𝕋𝕆𝔾𝔼𝕋ℍ𝔼ℝ || [𝕏𝕀𝔸𝕆 𝕏 ℝ𝔼𝔸𝔻𝔼ℝ] II.

|| 2. FEJEZET ||

-Oké, mit kértek ma ebédre? -Kérdeztem mosolyogva az összegyűlt társaságot, akik -Kazuha, Zhongli és Xiao kivételével- hirtelen mindenféle ennivalót kezdtek összegyűjteni, mintha csak valami tízfogásos étkezésre készülnénk. Mikor már két perce ment a vitatkozás, az arcomra csaptam- Csak egy valamit...Egyet...

-Tch, idegesítő halandók...-Hallom meg magam mellől Xiaot halkan, mire nem tudok nem elmosolyodni. Tudom, hogy úgy tesz, mintha zavarná őket a jelenlétük, de igazság szerint egyáltalán nem így van ez. Jól tudom, hogy már elege volt a magányból, az egyedüllétből, és ha ő nem is fedezi fel magán, de igencsak jót tesz neki, hogy most itt vagyunk, együtt. 

-Xiao, tudom, te Almond Tofut kérsz...-Nézek a szemem sarkából rá, de nem reagál semmit sem, csupán mellkasa előtt összefonja karjait. 

-Töltött csirke. A kedvencem, mmm~- Mosolyodik el a gondolatra Kyle, Flavián pedig egyetértően bólint egyet. Beidoura pillantok.

-Nekem teljesen mindegy.

-Jó lesz, természetesen -Mosolyog rám Kazuha, amit viszonozok. 

-Akkor elmentem pár dologért Liyue-be, hamarosan jövök. 

Míg a többiek csak bólintottak, Xiao minden lépésemet követte. Egy percre sem hagyott magamra, amikor pedig kiléptem a házunk ajtaján, s megfordulva szintén őt láttam, már nem bírtam ki, hogy ne szólaljak meg.

-Oh, a hatalmas és könyörtelen Adeptus Xiao úgy döntött, hogy elkísér a boltba? -Nevetem el magamat a végére, a fiú csak megforgatja a szemeit.

-Nem kellene egyedül mászkálnod még.

-Miért? Már teljesen jól vagyok, látod? -Emelem fel egyik kezemet, s lábamat a másik után, hogy megmutassam neki igazamat, azonban egyáltalán nem figyel rám. Sóhajtok, majd közelebb lépek hozzá- Hé, köszönöm. Tényleg. De jól vagyok.

-Menjünk. 

Meglepetten pislogok, majd vállat rántva utána eredek. Igazság szerint nem kell sok dolog, hamar megfordultam volna anélkül, hogy bármi bajom is eshetett volna, úgyhogy nem értettem, hogy Xiao most pontosan miért is félt engem ennyire. Tudja jól, hogy Adeptus vagyok, mint ő, s hogy mindenképpen meg tudnám már védeni magamat, ő viszont úgy dönt, hogy még a boltig is elkísér. Akármennyire sem értem, viselkedése mégis pillangókat vonzz a hasamba, s melegséget a lelkembe.

Immár sokkal nyugodtabban sétálgatok Liyue emberei között, hiszen már egyáltalán nem vagyok feltűnő nekik. Ezalatt a pár hét alatt, amelyet itt voltam úgy hiszem, sikerült annyira elnyernem a bizalmukat, hogy ne akarjanak kiüldözni. Természetesen nem azt mondom, hogy nincs pár idősebb férfi- avagy nő, akik ne néznének rám bosszús tekintettel, de a személyek nagy részének már sikerült elfogadnia engem, s azt, hogy most már én is itt vagyok, velük, Liyue-ben.

-Annyira örülök, hogy már nem kezel mindenki kívülállóként -Osztom meg gondolataimat Xiaoval, aki csak bólint egyet.

-Mondtam, hogy idővel meg fognak szokni. 

-Igazad lett. 

A bevásárlással hamar megvoltunk. Nem volt sok cucc, amit hoznom kellett volna, azonban amint elpakoltam volna, Xiao kivette a kis kosarat a kezem közül, és egy szó nélkül hazafele kezdett sétálni vele. 

-Hé- Érem be mosolyogva- Köszönöm, de elbírom- Nyúlok a kezéhez, de egy egyszerű mozdulattal feljebb emeli, hogy ne tudjam eléri- Xiaooo...

Értetlenül pillant rám, de nem engedi, hogy én hozzam a kosarat- Hagyd. Nem fogom engedni úgysem. Inkább menjünk, az idióták már biztosan farkaséhesek. 

Melegség járja át a mellkasomat a tettétől. Tudtam, hogy tényleg nem fog engedni, ezért inkább csak amikor mellé értem, ujjaimat megpróbáltam összekulcsolni a sajátjaival. Azonban amint ezt megkíséreltem, ő összerezzent, és elfordította a fejét tőlem.

-Minden rendben? 

-Ch...Csak...

-Semmi gond. Megértem -Próbálom elrejteni, de fogalmam sincs mennyire sikerült. Tudom, hogy a rengeteg ember között nemigen szeret ölelkezni, vagy bármilyen testi kontaktust létesíteni, de én csak kezet szerettem volna fogni vele. De természetesen megértem, hogy mit érez. És nem fogom erőltetni. 

Nem mondd semmit sem, látszólag igencsak elmélyedt a gondolataiban. Egymás mellett sétálunk a hatalmas utcákon át, mígnem vissza nem érünk Zhongli házához. Egy szó nélkül bemegyünk, én pedig egyből üdvözlöm a többieket, akik majdnem ugyanabban a pozícióban várnak engem, mint amikor eljöttünk. Elveszem a kosarat Xiaotól, majd a pultra teszem, és közben hallgatni kezdem, amit Flavián mesél. Mikor a szemem sarkából Xiao hűlt helyét találom meg, legbelül csalódott vagyok, bár magam sem értem, hogy most miért. Talán legalább a kezemet megfoghatta volna...De nem lehetek ennyire önző. Nem késztethetem arra, hogy mindenki előtt ugyanúgy viselkedjen, mint velem négyszemközt. Hiszen ő nem olyan, ezt jól tudom, és tiszteletben kell tartanom, mindenképpen. 

Miközben ezen gondolkodok, lassan kezdem megcsinálni az ebédet.

-...Szóval az idei Lantern Rite fesztivál hamarosan megkezdődik. Nem igaz, 'Rex? -Fordul Flavián mosolyogva Zhongli felé, aki kissé összeráncolja szemöldökét, hirtelen keletkezett "becenevére". 

-...Kérlek, ne hívj így. 

-Várj, akkor most tényleg te vagy a Geo Archon? -Vonja fel meglepetten szemöldökét Beidou- De hol voltál eddig? Mi történt? 

-...Ez egy egészen személyes téma. Kérlek benneteket, hogy mindenféleképpen maradjon titokban a kilétem. Nos, hogy úgy mondjam, "visszavonultam." -Próbálja Zhongli megőrizni a hidegvérét, de szemével szúrós pillantásokat vet Flavián felé, amiért elszólta magát. A fiú csak behúzott nyakkal mosolyog. 

Látom Beidoun, hogy még lenne pár kérdése, de inkább csak megissza a maradék folyadékot, mely a poharában volt -akármi is volt az-, s inkább csendben marad. 

-...Mindenesetre, igaz. Az újév megünneplése alkalmából igen fontos ez számunkra, illetve négyeteknek ez lesz a legelső. Biztosíthatlak benneteket, hogy élvezni fogjátok -Tér vissza a sötétes hajú az eredeti témára.

-...Egyszer, amikor Inazumában küldetésen voltam, megláttam sok-sok fényes pontot az égen...-Jut eszembe, az emlékre akaratlanul is elmosolyodok, miközben gondolataimban szinte visszarepülök arra a bizonyos estére- Nem csillagok voltak. Sokkal közelebbinek éreztem őket, és ahogy rájuk néztem, teljesen elámultam. Biztos, hogy a lámpásokat láttam, több ezer kilométerről. 

-Meglehet. De testközelből még csodálatosabbak -Szólal meg Beidou ezúttal. 

-Remélem is -Kuncogom el magamat.

///

-Még egyszer. 

Lihegve állok fel eddigi térdelésemből, a lábaim már remegnek, ahogy újból kezeim közé fogom fegyveremet. Zhongli szerint jobb lenne, ha most kicsit félretennénk a lándzsát, és újból a kardommal harcolnék, így Kazuha-t kérte meg arra, hogy eddzen velem. Mikor "Harc!"-ot kiált, érzem tekintetét rajtam, a fiúval pedig egymásnak esünk. Kardjaink hatalmasat csattannak, miközben próbálom kivédeni minden egyes támadását, és legyőzni őt. 

Akármennyire is szeretnék teljesen koncentrálni, egy részem az egész edzésen csakis Xiao-n gondolkodik. Azóta nem jött ki a szobájából, hogy hazaértünk, még amikor kopogtam, akkor sem válaszolt, így csak letettem az ajtó elé az Almond Tofu-ját, remélve, hogy mihamarabb elveszi, és elfogyasztja. Az a kedvence, szóval remélem, hogy jól csináltam meg, és finom lesz számára. 

Az ránt ki a gondolataimból, hogy a mai nap folyamán már sokadjára, a földre kerülök. Tisztes távolságba tőlem egy éles kard helye, majd ezt felváltja egy kéz, melynek gazdája barátságos mosollyal tekint rám. Pihegve fogadom el tenyerét, melybe belehelyezem sajátomat.

-Rendben, ennyi elég volt mára- Hallom meg Zhongli-mester hangját, miután Kazuha felhúzott. Csak bólintunk, majd köszönetet mondok, mindkettejüknek, s ezután barátom szobája felé veszem az irányt.