Lebegve (Befejezett)

Negyedik fejezet

- Nézd! Páros karkötő! - emelte fel a kezét csillogó tekintettel Nora. - Bele is van gravírozva a nevünk! A nagyi segített... na, jó... kisegített a megvételénél. Azt mondta, hogy ez úgymond nekik is ajándék... - vágott furcsa arcot Nora, mintha nem értené a felnőttek gondolkodásmódját. - De nézd! Erre az van írva, hogy N-O-R-A. A tiedére pedig az, hogy S-A-M-A-N-T-H-A – betűzte el meglepően jól a nevüket.

Sam egy ugyanolyan grimaszt vágott, mint az előbb Nora, majd fülig érő mosollyal felcsatoltatta a karkötőt a kezére.

- Mintha tudnál olvasni, te butus! - kuncogott fel, miközben tüzetesen szemügyre vette az arany karláncot. Próbálta megfejteni, hogy a furcsa vonalak hogyan adhatják ki az ő nevét.

- Ma még nem! De jövőre már tudni fogom! - öltött nyelvet Nora Samra.

***

- Ígérd meg, hogy egy fiú miatt sem fogunk összeveszni! - nézett könnyes szemmel Sam Norára. - Ha egy fiú nem tud közöttünk dönteni, az nem érdemel meg egyikünket sem.

Nora határozottan bólintott, majd kisujj-esküre nyújtotta a kezét.

- Becsszóra!

- Ketten a világ ellen! - mondták ki teljesen egyszerre, majd nevetésben törtek ki. Nora vigasztaló ölelésbe vonta Samantha könnyektől csillogó arcát.

***

- Komolyan mondom, Sam! Meg kellene fontolnod! Bejárni az országot egy fényképezőgép segítségével! - csillogott fel Nora szeme álmodozón, miközben bíztatóan szorongatta Sam kezét. - Ki kéne próbálnod! Tudom, hogy imádnád! El kellene jönnöd! Jövőre pedig másik úti célt néznénk ki!

Sam fanyarul grimaszolt egyet.

- És arra együtt mennénk?

Nora játékosan megforgatta a szemét, majd Samra kacsintott. – Hát persze!

***

Nora az emlékek tengerébe veszve lebegett a semmiben.

Majd egyszer csak tompán fájni kezdett mindene, mely végül elviselhetetlen kínná nőtte ki magát.

Felordított volna, de csak egy nyögés szökött ki a torkán.

Aztán mikor már körülötte minden szikrázott a fájdalomtól, egy angyalszerű, szőke hajú légies teremtés jelent meg előtte.

- Élned kell! Egyedül a világ ellen, de élned kell! Most pedig ébredj fel!

Nora szemei hirtelen kipattantak.

Fülsértő hangok vették körül. A színek túl színesek voltak, és a szagok... A szagok borzalmasak voltak, melytől gyorsan fel is fordult a gyomra.

- Hánynom kell! – motyogta maga elé. Oldalra fordult, hogy az ágy mellé dobja ki a taccsot, de ekkor megjelent a semmiből egy piros lavor. – Kösz – ölelte magához, majd öklendezett egy darabig, de mindhiába. Üres gyomrából nem volt már mit kiadni. – Pokoli egy másnaposság! – nevetett fel elesett állapotán. - Te hogy... - akadt meg, mikor felnézve nem a szőke hajú angyalszerű teremtményt pillantotta meg, hanem egy magas, ragadozó tekintetű, első ránézésre ijesztő küllemű férfit, aki közelebb állhatott a harminchoz, mint a húszhoz. -... bírod? Te meg ki a fene vagy?

Az idegen karba tette a kezét maga előtt, majd összeszorított fogakkal gondosan kerülte a lány tekintetét.

- Az, aki megmentette az életedet.