Lebegve (Befejezett)

Huszadik fejezet

- Megváltoztál!

Ryker összehúzott szemöldökkel dőlt hátra a székében. Ujjaival dobolt a sötét fa asztalon, mely a nő és közte helyezkedett el. Mary alig ismerte meg a férfit, akire gyerekként emlékezett. Bár találkoztak az évek folyamán többször is, de azt csak futólag. Amolyan "távolról, mintha őt látta volna" helyzetek voltak ezen alkalmak.

A dolgozószobába vonultak el a nővel, magukra hagyva apát és lányát. Bár Mary évek óta a családhoz tartozott, mégsem érezte helyénvalónak, ha beleszól a kettejük közötti beszélgetésbe, és így legalább esély adódott az Alfával való beszélgetés lebonyolítására is.

- Te pedig boldognak tűnsz!

Mary szemérmesen kitűrt egy tincset az arcából, és félve az Alfára pillantott.

- Ne érezd magad bűnösnek amiatt, hogy végre újra megtaláltad a boldogságod! Benett biztosan örülne, ha látna. - Mary végre halványan elmosolyodott ezt hallva.

- Gondolod? - tette fel kicsit félve a kérdést a nő.

Ryker kemény vonásai kicsit megenyhültek. Nem kellett sokat töprengenie a válaszon.

- Biztos vagyok benne! - fonta keresztbe maga előtt a karját Ryker. Fájt neki a múltról beszélnie, és látta Maryn, hogy benne is hasonló érzések dúlnak. - Fájdalmas, ha a megtalált társadat elveszíted. Benett örülne, ha látná, hogy a számára legfontosabb ember a világon újra boldog életet él.

Mary fázósan átölelte magát, és remegve kifújta a levegőt, melyet eddig bent tartott. Szemében könny gyűlt.

- Köszönöm!

- Ez az igazság! - vonta meg a vállát Ryker, mintha nem tudná, milyen fontosak is az imént elhangzott szavak a nő számára.

Mary mosolyogva megrázta a fejét, majd hálás tekintetét az Alfára szegezte.

- Bár a szavaid gyógyírként hatottak fájó szívemre, főleg most, hogy annyi év után haza látogattam... nem erre értettem. - Mary mély levegőt vett, hogy összeszedje minden bátorságát, majd egy szuszra kimondta, mi a lelkéből kikívánkozott. - Benett halálát követően nem találtam a helyemet a világban, sem az ő sem az én falkámban. Kóboroltam, mint valami holdkóros éveken át. Azt hittem, hogy mindenki elfeledkezett már rólam, mikor hívást intéztél felém. Segítséget kértél tőlem! - hitetlenkedve felnevetett a nő, majd folytatta a fájdalmas visszaemlékezést. - Megkértél, hogy tartsak szemmel egy testvérpárt. Vigyázzak rájuk! Végül Te segítettél rajtam! A lányokban és Tomban megtaláltam azt a falkát, amelynek elengedhetetlen szüksége volt rám! Egy új, boldog életet adtál nekem ezzel. El sem tudod képzelni, hogy mennyire hálás vagyok neked ezért!

Ryker örült, hogy a nő megtalálta végül a boldogságát. Akkoriban önző módon cselekedett. Az egyetlen olyan embert hívta segítségül, akiről tudta, hogy képtelen lenne a lányokat bántani. Mary abban az időben megtört nő volt, de végső soron egy Omega, akiben túltengett a védelmező ösztön.

Tudta, hogy az ő felügyelete alatt az ikrek biztonságban lesznek, még akkor is, ha ő nem lesz a közelben.

- A gyászidőszak nagyon fontos az alakváltóknál. Ha nem a megfelelő ingerek érik ilyenkor az életben maradt társat, végül teljesen elvadul. Van elég bajom enélkül is - motyogta az orra alatt Ryker.

Mary értetlenül állt a helyzet előtt.

- Mégis mire akarsz kilyukadni?

Ryker fújtatott egyet, mint aki nehéz elhatározásra szánta el magát.