Lebegve (Befejezett)

Ötödik fejezet

- Nem tarthattok fogva! – fakadt ki Nora, miközben a három férfira nézett. A két jövevény, akik a Foster és Ward néven mutatkoztak be neki nem is olyan régen, az ajtó közelében helyezkedtek el, a lehető legtávolabb Rykertől, aki a fürdőszoba ajtó melletti sarokban gubbasztott karba font karral, és meredten nézett maga elé. –Vannak jogaim!

Foster, aki láthatóan a legidősebb volt, atyai hangon szólalt meg. Tett egy lépést a lány felé, de amikor lopva Ryker felé lesett, gyilkos tekintetével találta magát szemben, így inkább visszalépett.

- Még csak most változtál át. Nem tudjuk, hogy milyen hatást gyakorol rád. Nem ismerünk, így nem tudjuk, hogy mi nálad a megszokott viselkedés. De tisztában vagyunk vele, hogy a fajunk tagjai nehezen kontrollálják az érzelmeiket.

- Pár nap múlva kezdődik az egyetemem! Ha nem leszek ott, a szüleim tisztában lesznek vele, hogy gond van! Nem tudhatják meg, hogy majdnem meghaltam!

- Ugyan már! – kezdte elbűvölően Ward. – Elintézek mindent. A szüleid úgy fogják tudni, hogy időben elfoglaltad a kollégiumi szobádat, és sikeresen felvetted a tantárgyaidat.

Nora ereiben egyre vadabbul száguldott a vér.

Ryker tisztában volt vele, hogy mikor szakadt el a lánynál a cérna.

- Kifelé! Azonnal! – állt fel, s egy gyors mozdulattal Nora és az ajtó közé lépett. – Ön és közveszélyes vagy, nem engedlek így emberek közé.

Nora pulzusa még jobban megugrott, szeménél rángatózni kezdett egy ideg.

- Te ezt nem érted! Nora Thomas vagyok, és NEKEM. EL. KELL. MENNEM. ODA! És nem akadályozhatsz meg benne! – forgott vérben a szeme, majd egy hisztérikus mozdulattal végig szántott Ryker arcán, mély karcolásokat hagyva maga után.

Ryker mély lélegzetet vett, és nyugalmat erőltetett magára.

Nora látva, hogy vér serken a sebekben, meglepettségében a szájához emelte a kezét, és elrettent tekintettel bámult Ryker szemébe. A sebek szinte azonnal gyógyulni kezdtek, de ez csak még jobban megrémítette Norat.

- Bo-bocsánat! Én... én nem akartam! – remegett meg Nora hangja, majd hátrálni kezdett. Jól emlékezett még arra, hogy a férfi farkas alakban hogyan szedte le róla a másik szörnyet, és volt egy halvány sejtése, hogy mi történt a másikkal. Nem volt olyan naiv, hogy azt higgye, a támadója túlélte a történteket. Lelke legmélyén pedig szinte remélte is, hogy halott az a valami.

Ryker olvasott a lány mozdulataiban. Tudta jól, hogy retteg tőle, még mielőtt a félelem szaga megcsapta volna igencsak érzékeny orrát.

- Nora! Nem foglak bántani! De meg kell tanulnod uralni magadban a farkast.

- Farkast? Honnan tudod, hogy farkas leszek? – kérdését hallva Ryker felvonta az egyik szemöldökét. Feltűnően sokat tudott a lány. Talán ő is Vadász?– mélázott el a férfi. – Ennek lenne értelme. Az emberek közül csak a Vadászok tudnak a létezésükről. A gond csak az volt, hogy a belső falkája tagjai, akik az Elvadultakra vadásztak, és a Vadászok szövetségének tagjai kötelesek voltak az új tagokat két héten belül jelenteni a számára. Ha két Vadász illetve alakváltó méltónak találta a jelentkezőt, hosszas kiképzést követően léphettek csak be a Szövetségbe. A többi, más falkába tartozó alakváltó csak az ő engedélyével avathatott be kívülállót a világuk rejtelmeibe.

- Érzem rajtad. Nekem van a farkas alakváltók közül a legjobb szaglásom, és amúgy is... így lenne logikus. Én változtattalak át. Én farkas vagyok. Miért lennél más, mint farkas?