Lebegve (Befejezett)

Tizenhatodik fejezet

Tíz évvel ezelőtt

- Sam! Nem komolyan mondtam ezt az egészet! Ez őrület! - nyúlt a testvére keze után félve Nora a sötét erdőben.

Bár Nora ötlete volt az egész "induljunk kalandra, és keressünk szörnyeket az erdőben" dolog, mégis kezdett egyre jobban izzadni a tenyere. Előző este a nagyapjuk különböző történetekkel szórakoztatta az unokáit. Szó volt benne szörnyekről, emberekről, akik képesek állat alakba változni, és persze vadászokról, akik a szörnyeket hivatottak legyőzni. A lányok apja ezt hallva teljesen kiakadt, és összeveszett a idős emberrel. Az egész következménye az lett, hogy az apjuk összecsomagolta a cuccaikat, és azzal fenyegetőzött, hogyha még egyszer ilyen történettel traktálja az unokáit az öreg, soha többet nem fogja látni őket.

Az ikrek érdeklődését azonban azonnal felkeltette a mese, így következő nap útnak indultak a közeli erdőbe, hogy szörnyeket és ember alakba változó állatokat találjanak.

- Sam? Te tudod vissza az utat, mert én nem?! - szökött egy oktávval feljebb a hangja Norának, de a testvére csak ment töretlenül előre, mintha valami vonzaná az árnyakkal teli erdőben.

- Gyere már, Nora! Ne legyél nyuszi! Az az én feladatom! - kacsintott vissza a testvérére mosolyogva Samantha, majd egyre beljebb húzta a testvérét.

Nora fázósan összehúzta magán a vékony pulcsiját, mely teljesen ugyanolyan volt, mint Sam felsője.

- Hallottad ezt? - ragadta meg ijedten Nora a másik kezével is Sam karját, mikor közeledő neszre lettek figyelmesek.

Sam hallotta, de ahelyett, hogy visszafordult volna, és eszeveszettül szaladt volna a szállásukig, a hang irányába kezdett - tőle szokatlan módon - lélekszakadva futni.

Nora kétségbeesve követte kicsit lemaradva.

Mikor beérte az ikrét, a lányt a földön térdelve találta, miközben valami felé hajolva suttogott.

- Sam? - suttogta rettegve ő is. A nap sugarai ide már csak elvétve jutottak be a dús lombkoronán keresztül, úgyhogy kevés dolgot látott a testvére hátán kívül.

- Gyere már, Nora! - sürgette testvérét, hátra sem nézve Sam. - Segítség kell! Megsérült!

Nora lassú léptekkel közelítette meg a furcsa párost.

Megállt testvére mellett, és megpillantotta a vérben úszó, összekaszabolt szürke foltot. A szája elé kapta a kezét, és önkéntelenül hátra ugrott egy nagyot.

- Nora! Gyerünk! Nincs vesztegetni való időnk! - emelte elszántságtól és kétségbeeséstől csillogó tekintetét a testvérére.

- Mégis mit csináljak? - nézett körbe hevesen dobogó szívvel Nora , keresve azt a szörnyet, ami ezt tehette.

Az egyetlen egy gondolata az volt, hogy a mesék igazak, és a szörnyek valóban léteznek.

- Nora! Tengerbiológusnak akarsz tanulni! Naphosszat állatokról, annak biológiájáról és anatómiájáról olvasol! Mentsd meg! - vált egyre eréjesebbé Sam hangja, miközben könnyes szemmel, óvatosan belesimított a véres bundába. A farkas az orrát erőtlenül a lány ölébe fektette, és élvezte az érintést.

- Igen! De mindössze kilenc éves vagyok, és TENGERbiológus szeretnék majd lenni! Itt a "tengeren" és a "majdon" van a hangsúly! Mégis mit csináljak egy farkassa... - Közeledő léptek fojtották bele a további mondandót. - Mi volt ez? Sam! Valami közeledik! - lépett ismét hátra pár lépést, pont a hanggal ellentétes irányba.