Lebegve (Befejezett)

Harmincadik fejezet

Az Omega lány szemébe sütött a reggeli napfény.

Álmosan az arca elé emelte karját, majd úgy helyezkedett, hogy háttal legyen az ablaknak. De mivel továbbra is zavart a fény, a fejére húzta a takaróját.

Már éppen visszaaludt volna, mikor a halk kuncogás eljutott a tudatáig.

Ismerte ezt a hangot.

Elkerekedett szemmel ült fel, ezzel együtt ledobva magáról a takaróját.

- Nora! El sem hiszed, mit álmodtam! - nézett az omega a szőke angyalra, aki erre sejtelmesen mosolyogni kezdett. Az omega tekintetében azonban zavar támadt. A szobában körbe nézve rájött ugyanis, hogy nem otthon van, a gyerekkori szobájában. - Nem álom volt! - lehelte maga elé elkeseredetten. - Te sem vagy valós! Te meghaltál!

Az égi jelenség egyre közelebb ért az ágyban fekvő lányhoz. Leült mellé, és közvetlenül előtte megtámaszkodott.

- Valóságos vagyok! Nézd csak meg! NÉZD MEG! - mikor a lány még mindig nem hitt neki, megragadta a karját, és a saját arcához érintette.

Az omega szeme döbbenten elkerekedett. Feltápászkodott a térdeire, és két kezébe vette az ismerős arcot.

- Élsz! - lehelte az omega, majd erősen magához ölelte. - El sem hiszem! De hogyan?

- Elmondom, ha hagysz levegőhöz jutni - paskolta meg Nora a lány hátát. Az Omega észrevéve, hogy ereje nagyobb, mint a másiké, gyorsan elengedte.

Mindketten a sarkukra ültek, és behatóan vizsgálták a másik arcát. Keresték a közel két év alatt bekövetkezett változásokat.

Nora elszörnyedve vette számba az előtte ülő lány mély és hatalmas sebhelyeit. Csodálkozva nézett a idegennek ható kék, és az ismerős barna szembe felváltva.

- Belekezdesz még ma?

- Persze-persze - zökkent ki a révületéből Nora. - Csak...

- Csúnya, mi?

Nora a lesütött szemű Omega álla alá nyúlt, hogy ismét a felemás szemekbe tudjon nézni.

- Sokkal inkább csodálatos. Mindig is kíváncsi voltam arra, hogyan néznénk ki kék szemmel. Nos... már nem kell ezen gondolkodnom - húzta csintalan mosolyra a száját Nora.

A hatás nem marad el. Az Omega halkan elnevette magát.

- Na! Így már jobb.

Az Omega arcáról azonban gyorsan tova is röppent mindez, és helyét komoly vonások vették át.

- Hogy lehetsz most itt, mikor láttam az élettelen testedet? Láttam, ahogy a hideg, sötét földbe tesznek? - csuklott el a hangja egy pillanatra, de töretlenül nézett tovább mélyen ikertestvére szemébe.

Nora mély levegőt vett, hogy erőt merítsen, majd belekezdett.

- Beszéltem Colttal és Rykerrel, így nagyjából tudom, hogy mit tudsz. Szóval onnan kezdeném, mikor feltettünk az Európába tartó gépre. Utána nem sokkal később volt egy suli záró buli, ahol találkoztam Colttal. Rávettem arra, hogy kiképezzen. Tudtad, hogy anyu is vadász volt? És azt, hogy apu mindent megtett annak érdekében, hogy erről ne tudjunk meg semmit? Na mindegy - intett amolyan mellékesen, majd megfogta az Omega kezét. Szüksége volt neki is arra a bizonyosságra, hogy tényleg itt van.

- A lényeget!

- Azt csinálom! Véletlenül rábukkantunk Lopezra, aki erre üldözni kezdett bennünket, és végül utol is ért. Az autóbalesetet követően Lopez annyira lelassította a szervezetem működését, hogy halottnak hittek. Végig sikítottam magamban, hogy: Hahó! Én itt vagyok! Segítsen valaki! De ahelyett, hogy jött volna a felmentősereg, földbe tettek. Napokig ott voltam, míg Lopez ki nem ásott. Meggyógyított, majd közel egy évig a fogva tartott. Kegyetlen volt - révedt a távolba a tekintete.