CALL OUT MY NAME || GEORGE WEASLEY ||

3. NEM ÍGY TERVEZETT ELSŐ NAP

- Bassza meg! Bassza meg! Bassza meg!

George csak úgy ontotta kifelé magából a káromkodásokat. Rettenetesen mérges volt. Cassie még soha nem látta őt így tombolni. A fiú az erszényt a földhöz vágta, majd a szekrénye ajtajába verte az öklét.

Cassie pedig csak bambán álldogált. Az ég világon fogalma se volt arról, hogy George milyen pénzről is beszélhetett. Amikor a fiú már sorozatosan püfölni kezdte a szekrényét, Cassie összeszedte minden bátorságát, és egy ugrással a fiú mellett termet. A karja után kapott, még mielőtt George nagyobb kárt csinált volna nem csak a szekrényben, de saját magában is.

- George! George– Hé! - a fiú próbálta kirántani a kezét a szorításból, de nem sikerült neki. Cassie bevetette minden erejét, hogy visszafoghassa barátját. - Állj már le, az istenit neki!

Cassie sikerrel járt. A fiú úgy el lökte magát a szekrénytől, hogy majdnem hátra vágódott.

George zihálva szedte a levegőt. Mellkasa úgy hullámzott, mint a viharos tenger. Morgolódva a hosszú hajába túrt. Majd még egyszer és még egyszer. Az összevont szemöldökei alatt a szemei sötéten villantak fel. A teste remegett a visszafogott indulatok miatt.

Mindezt összetéve, Georgenak kevés kellett ahhoz, hogy ideg összeroppanást kapjon.

- Áruld már el, hogy mi folyik itt! - kelt ki magából a lány, széttárt karokkal.

Ám hiába várt a kérdésére választ. George kirántotta a karját a szorításából, eltrappolt mellette, és csak ennyit lökött oda neki:

- Erről egy szót se senkinek!

Ezzel a fiú ott hagyta a lányt egyedül a szobájukban.

Cassie elkeseredetten nézett George után.

Az órákkal ezelőtti vidám fiú képe lebegett a szemei előtt. Hogy lehet ez a két különböző hangulatú George egy és ugyanaz? Egyszer vajra lehetne kenni, olyan aranyos és kedves. Utána meg már csak annyit vesz észre az ember, hogy olyat romban, mintha egy atombomba tört volna ki a testéből.

Az elkövetkezett órákban az ikrekkel nem találkozott. Úgy eltűntek, mintha a föld nyelte volna el őket.

Ez hihetetlenül parádés lett volna más helyzetben, hiszen egy házban tartózkodtak. De abba a helyzetbe, amibe Cassie belekerült, az mindennek nevezhető volt, csak parádésnak nem. Belesett minden kisebb zegzugba, ami a házban megtalálható volt, a szobákon kívül. Ott nem voltak. Egyedül a padlásra nem ment fel. Magától is tudta, hogy ha a fiúk csak kettesben akarnak lenni, akkor nem fognak oda elbújni. Főleg, hogy akkor már hárman lettek volna.

Szóval miután George ott hagyta őt, elment megkeresni őket, de mivel nem talált rájuk, ezért visszament Ginnyékhez. Ahogy a fiú megparancsolta neki, nem beszélt és nem is kérdezősködött a lányoknál a pénz felől. Ellenben egy másik témával kapcsolatosan, ami ugyanúgy piszkálta a csőrét. Hajtotta a kíváncsiság, hogy miféle megrendelői lap meg megsemmisítésről volt szó akkor, mikor George kirángatta őt a lányok szobájából.

- Azt hittem tudsz a tervükről.

A kicsi Ginny a haját fonta befelé. Cassie mindig is irigyelte a lányt, amiért ilyen szép, természetes vörös hajjal áldotta őt meg a sors.

- Miféle tervről?

Ginnyvel egy ágyon ültek. Hermione pedig megint egy halom könyv mögé bújt. Cassie egy pillanatra eltűnődött, hogy tudott egyszerre kétfelé figyelni. Mikor kérdezett valamit a lánytól, az habozás nélkül, ám a könyvből fel nem nézve válaszolt neki.