CALL OUT MY NAME || GEORGE WEASLEY ||

15. KERGESSÜK EGYMÁST AZ ŐRÜLETBE

HEY! Jaj, bele se merek gondolni, hogy majdnem egy hónap után hozok ide frissítést... szörnyen sajnálom! Egyszerűen nem volt se időm, se energiám befejezni a fejezetet, amit jó formán hetekkel ezelőtt elkezdtem. De, ez ma hál istennek megtörtént, szóval itt van, olvassátok. Remélem annyira élvezni fogjátok olvasni, mint amennyire én, miközben írtam megfele!

Ne felejtkezzetek meg nyomot hagyni magatok után! Kiváncsi vagyok a véleményetekre! :*

- MEGÖLLEK TITEKET!

- Tudtam! Tudtam, hogy ez lesz– Bassza meg! – kiáltott fel Fred, mikor Cassie cipője a hátába csapódott. George és ő lélekszakadva szaladtak a felbőszült Cassie elől. - Most mondd azt, hogy nem volt vicces!

- Kurvára nem volt az! - rikkantotta a lány, paprika vörös feje majdhogynem kidurrant, olyannyira dühös volt.

Délután öt óra környékén, aki kinézett a kastély ablakából - azokból amelyek a birtokra tekintettek -, egy elég érdekes procedúrát nézhetett végig.

Fred és George majdhogynem hajukat elhagyva rohantak egy náluk sokkal kisebb, de annál veszedelmesebb teremtés elől.

Cassie-nek rengeteg oka volt arra, hogy szétátkozza a két jó madarat.

És hogy miért?

Minden azon a bizonyos bájitaltan órán kezdődött...

-----

Egy héttel későbbre már minden a legnagyobb rendben volt Fred, George és Cassie között. A sérelmeiken túl lépve, ugyanúgy viselkedtek, mint ahogy általában szoktak. A fiúk nem halasztották el az alkalmakat, mikor bajt keverhettek, Cassie pedig nem győzte utol érni magát a tanulásban, közben pedig hol Hermionenak segített, hol pedig prefektusi teendőit végezte.

A hetek elteltek a fejük felett, ezzel együtt a házi feladatok is gyarapodni kezdtek. A RAVASZ szintű anyagokból egyre többet és többet kellett megtanulnia. A feje már zsibongott, annyit tanult egyfolytában. Szabad ideje sem volt jó formán, hisz amint véget értek az órái, ő már szaladt is a könyvtárba, hogy sorban megcsinálhassa a házi dolgozatait, amik mintha a napok lefolyásával egyre csak bővültek volna.

Pedig mennyire vágyott egy kis kikapcsolódásra... Akárhányszor látta délután a kisebbeket kint az udvaron szórakozni, elkapta a szomorúság. Ő is szívesebben lett volna kint, mintsem, hogy bent poshadjon a könyvek fölött. De hát ez a hatodév, most kell belehúznia és feljavítania még inkább az átlagát. Különben a jövőéve csak a kapkodásról fog szólni, abból meg végképp nem kért.

Az ikrek szokásukhoz híven, tojtak arra, hogy elő vegyék a könyvüket. Ugyanúgy, mint - Ginny állítása szerint - nyáron csinálhatták, újabban egyre többször zárják magukra a szobájuk ajtaját. Milyen szerencsések, hogy csak ketten vannak... Két korábbi szobatársuk annyira nem bírták elviselni Fred és George hiperaktívságát, hogy tavaly inkább átkérezkedtek egy másik szobába. Maga McGalagony professzor pedig megmondta, hogy ő már pedig nem fog minden hónapban mást átköltöztetni az ikrekhez, így a fiúk nagy örömére, maradhatott ez a kettes felállás.

Cassie sejthette, hogy a fiúk már megint valami találmánnyal bajlódhattak, merthogy egyik nap estére, mikor épp menni készült járőrözni, George kormos képével találta szembe magát.

- Ne mondj semmit – felelte George, mikor már Cassie épp nyitotta a száját. A lány pedig kuncogva megrázta a fejét. - Ez a lázrarobbantó még nem az igazi...

- Úgy látom, inkább még csak robbant – kuncogott tovább, erre pedig George is eleresztett egy mosolyfélét.

Amióta kibékültek egymással, a kapcsolata George-val sokkal szorosabb lett. Minden egyes szüneten együtt voltak, minden közös órai munkát együtt csináltak meg. Még olyan is volt, hogy együtt ültek le a könyvtárba. Persze, George nem tanult, inkább papírrepülőkkel hajigálta Cassie-t.