CALL OUT MY NAME || GEORGE WEASLEY ||

11. FORDULATOK

Cassie aznap este a vacsora és az őrjárat alatt is, csakis a gyógynövénytanon történteken gondolkodott. Az már egyszer biztos, hogy örökre megjegyezte a fiú lágy vonásait. Azokat a szemeket és az ajkakat - ami szerinte tutira puhák lehetnek – látta maga előtt folyton fogvást. Ezek a barna íriszek és a rózsaszínű párnácskák pedig minden egyes elképzelt pillanatban egyre közelebb kerültek hozzá, míg végül...

- A fenébe! - csapta magát homlokon a második folyosó közepén.

Szerencse, hogy már Simonnal rég búcsút intettek egymásnak, és hogy más sem látta ezt az érdekes jelenetet, különben biztosan ferde szemmel néztek volna rá.

Bár a lány tudta nagyon jól, hogy nem kéne ilyen helyzetekbe beleraknia saját magát és a legjobb barátját, mégsem tudta leállítani az agyát. 

Szomjazott a folytatásra, mint a fejében... mint pedig a szikla szilárd valóságban is.

Ez tény. Eltelt már egy jó pár óra az eset óta, mégse tudta a bőre elfelejteni George érintését. 

Bizsergett a hely, ahova belemarkolt. És bizony, maga Cassie sem volt igazán megnyugodva.

Annyira elvesztek mindketten abban a rövidke pár percben. Látszott a lányon is, de közben Georgeon is, hogy máshol járt az agyuk. A hat évben egyszer sem érezte Cassie így magát George közelében. Néha azon veszi magát, hogy várja azokat a pillanatot, mikor láthassa a srácot, mikor beszélgethetnek vagy pedig hülyéskedhetnek egymással. 

A közös kiruccanásokról nem beszélve, a lány szinte epekedik és reménykedik abban, hogy a találkozójuk mindig összejöjjön.

Cassie nem is figyelte, hogy merre megy. Üveges tekintettel vizslatta a betonfalakat. Még a morgó festmények miatt se kapta fel a vizet. Pedig hányszor volt úgy a múlt évben is, hogy a festményekkel veszekedett! Nos igen, a hajdani asszonyságoknak és uraságoknak nem igen tetszik, hogy a diákok éjjel sem hagyják őket nyugton.

A fejében keringő megannyi gondolatok sűrűjébe vetette magát. S talán emiatt sem vette észre, hogy két – hozzá képest - hatalmas, égi meszelő közeledik felé, akiknek véletlenül neki is ment.

- Ó, ezer bocsánat – tért magához nyomban, s az illetőkre nézett. Abban a pillanatban visszaszívta volna a bocsánatkérését, ahogy meglátta a két gúnyosan vigyorgó csavargót. - Mit kerestek itt?! Azonnal menjetek vissza a körletetekbe, különben jelenteni foglak titeket Pitonnak! Már az első nap nem bírtok megülni a seggeteken?

Marcus cicegve a fejét csóválta, közben alaposan végig mérte Cassiet. Flint mellett a hírhedt Mardekár hercege állt, zsebre dugott kézzel, fölényesen felemelt fejjel.

- Na-na, drágaságom – Flint megpróbált csábító hangot megütni. - Miért kell állandóan ilyen undoknak lenned? Hiszen olyan jól elszórakozhatnánk így, hármasban! Ha már ilyen szépen összeterelt minket a sors, szerintem ki is használhatnánk az alkalmat. Nem, Draco?

Cassie arca egyre fehérebb lett, ahogy hallgatta Marcust. Kétségtelenül a legrosszabbra gondolt, ezért is szorította ujjait a pálcája köré a zsebében, ha netalántán szüksége lenne rá.

Draco Malfoy amilyen undorral nézett még a vonaton a lányra, olyan szinten lett másmilyen a tekintete. Vágyakozó, sóvárgó... 

Még Cassienek tetszene is ez a pillantás, ha mondjunk egy bizonyos vörös hajú szépfiúról lenne szó.

De most, hogy a szőkeség áll előtte, a varázs elillant, sőt valójában nem is jelentkezett. Nem nagyon szívlelte ezt a két srácot, pláne a Malfoy gyereket. Amilyen megjegyzéseket tett délután is Weasleyekre... Bárcsak megmaradt volna görénynek!