CALL OUT MY NAME || GEORGE WEASLEY ||

7. GEORGE ÚJRA ROBBAN

Cassie az út hátralévő részében úgy ült tovább George ölében, mint aki kővé dermedt. Bár a teste ezt mutatta, belül viszont felrobbant, akárhányszor érezte, ahogy a fiú levegőt vett, vagy pedig aprón megmozdult ültében. 

A pulzusa az egekbe szökkent, mikor a fiú tudatosan vagy pedig azon kívül, egyszer csak megszorította a csípőjét. Leheletnyinek lehetett volna nevezni ezt az érintést, mégis Cassienek mondhatni ez felért egy érzéki simítással is. 

Mikor már a kilenc és háromnegyedik vágányon búcsúzkodtak, Cassiebe ismételten gyermeki izgatottság jött. Itt van mellettük a vonat, amire perceken belül felszállnak, s meg sem állnak egészen a Roxfortig.

Bár örült annak, hogy Mrs. Weasley és Bill meg Charlie is velük volt, mégis hiányolta a szüleit. Eddig minden évben kikísérték őt. De mióta kitört a bonyodalom, sokkal több munka zúdul mindkettőjükre egyaránt. Ezért Cassie se kívánhatta azt, hogy szaladgáljanak egyik pontról a másikra, csakis azért, hogy a kedvében járhassanak.

Csak ő, Fred, George és Ginny állt jelenleg a három fős felnőtt között. Harry, Ron és Hermione percekkel ezelőtt elmentek helyet keresni maguknak.

A peron zsúfolásig tele volt ismerős diákokkal és buzgó elsősökkel, akiket Cassie vigyorogva figyelt. Emlékszik ő is erre a bizonyos napra hat évvel ezelőtt. Annyira izgatott volt, hogy kis híján a csomagját a szüleinél hagyta.

- Szendvicsek! - csapott a fejéhez Mrs. Weasley, s kutakodni kezdett a táskájában. Sorra húzta kifelé a dupla adagnyi csomagolásokat, amiket oda is adott a jelenlévőknek. - Hol vannak már Ronnék?! Még el se búcsúztam tőlük.

- Itt vagyunk, anya! - búgott fel Cassie mögül Ron hangja, aki egy perc múlva már a sonkás szendvicsét majszolgatta.

Lehet, hogy hamarabb viszontlátjuk egymást, mint hinnétek - szólt mosolyogva Charlie, miközben megölelte Ginnyt, Cassiet és Hermionet.

- Hogyhogy? - kapta fel a fejét Fred, vele együtt a többiek is.

- Majd meglátjátok - felelte Charlie. - Csak el ne mondjátok Percynek, hogy céloztam a dologra, hiszen ez "hivatali titoknak minősül, amíg a minisztérium nyilvánosságra nem hozza".

- Pedig apa igazán elmondhatta volna nekem... - pusmogta Cassie halkan.

Bill, aki zsebre dugott kézzel álldogált mellettük, szinte vágyakozva nézte a vonatot.

- Hát igen - szólt -, az idén én is szívesen lennék újra roxforti diák.

- De miért? - faggatta George. Úgy látszik, az ő türelme is véges kezd lenni, nem csak a Cassieé.

- Eseménydús évetek lesz - felelte Bill huncutul csillogó szemmel. - Még az is lehet, hogy leutazom kibicelni egy kicsit...

- Bill, kérlek! Legalább te mondd el nekünk! - karolta át a vörös karját Cassie, és boci szemeket meresztett rá. Tudta, hogy ennek nem tud ellenállni a srác.

- Ne nézz így, kis csillag - vigyorgott le az alacsony lányra, aki körül belül két fejjel volt kisebb nála. - Régen talán még bevált, de most már nem tudsz meghatni ezzel.

Cassie lekonyult szájjal az ikrek közé állt, pont akkor, mikor a füttyszó elhangzott a vonat elejéről. Így neki is láttak sietve a búcsúzkodásnak, majd Molly az ajtó felé terelgette a gyerekeket.

- Még egyszer köszönöm a vendéglátást – mosolygott Mrs. Weasleyre, és gyorsan újra megölelte őt.

- Igen, köszönünk mindent, Mrs. Weasley – hálálkodott Harry is, mellette Hermione pedig bőszen bólogatott kifelé az ablakból.