Elveszett Lelkek 1. (BL)

Barna és Kék part 5.

Mark fáradt volt. Meg álmos. És még mindig fájt mindene. Viszont muszáj volt felkelnie, mert Melany leegyeztette az időpontot a modellel. Amikor kávé illatot érzett, komolyan megvolt győződve róla, hogy még mindig álmodik. Amikor pedig csörömpölést hallott a szobán kívülről, egyenesen megijedt. A betörő lehetőségét elvetette, mert elég bizarrul hangzana, hogy egy idegen épp kávét főz magának, mielőtt kirabolja. Meg egyébként is van riasztó.

Megdörzsölte a szemeit és lassan kimászott az ágyból. Felrángatott magára egy kényelmes melegítőgatyát, majd felfedezőútra indult a saját lakásában.

Bár együtt voltak Roberttel, de mind a kettőjüknek volt saját lakása, amiért Mark az utóbbi időben nagyon hálás volt, mert így volt egy hely, ahová elvonulhatott. A lakása három háznyira volt a klubtól. Akkor talált rá és vette meg, amikor Robert a klubbot. Első ránézésre nagy volt egy embernek, de mivel Marknak kellett egy műterem is, ahol dolgozhat, így két legyet ütött egy csapásra.

A földszinten volt a műterem, egy iroda, és egy kisebb galéria, ami nem volt állandóan nyitva a bámészkodók előtt, viszont a leendő ügyfelek feltudták mérni Mark képességeit, miközben körbenéztek a kis kiállításon. Az emeleten pedig a lakrész volt, három szobával, mind külön fürdővel, valamint egy konyha, és egy hatalmas nappali.

- Basszameg! – hallotta meg Mark, ahogy kidugta a fejét a résnyire nyitott ajtón. A hang ismerős volt, ahogy a gazdája is. Lassan kibattyogott a konyhába, ahol Robert állt a mosogató előtt és éppen vizet folyatott a kezére.

Mark odasétált a hűtőhöz és kivett egy kis tasakot a fagyasztóból, majd Robert mellé állt.

- Ezt tedd rá inkább. – mondta neki, miközben megfogta a kezét, maga elé húzta, és rátette a hideg zselét.

- Csak reggelit akartam csinálni neked, de ezt is elszúrtam. – mosolygott Robert Markra, aki a kezét nézegette.

- Elég lett volna, ha bocsánatot kérsz. – nézett Robertre, és érezte, ahogy a férfi keze megremeg az övében. Szerette volna számon kérni a férfit, de nem akart veszekedni. Szerette volna megkérdezni, hogy mi történ az éjjel, de már így is eléggé fájt neki.

- Nem volt más választásom... - mondta Robert halkan.

- Ezért nekem sem hagytál? – kérdezte Mark, majd elengedte a kezét, és a kávéfőző felé fordult, majd kiöntött egy adag feketét. Dühös volt, mérges és zaklatott, mégsem tört ki belőle a fájdalommal vegyült feszültség, csak csendben nézte, ahogy csepeg a kávé, a bögrébe.

- Mark én...

- Nem lehetne, hogy csak elfelejtsük ezt is, mint az összes többit? – vágott a szavába Mark. Nem akarta tudni, hogy milyen egyesség része lett a tudtán kívül, amiért így kellett fizetni.

- Tudom, hogy megbántottalak és fájdalmat okoztam neked. De Mark, ígérem, hogy többé nem fordul elő. Komolyan! – kezdett bele Robert, mire Mark csak odasétált az asztalhoz majd leült, hogy megigya a kávéját. Nem büntetésnek szánta a hallgatását, csak tudta, hogy mi követezik. Egy párszor már lejátszódott ez a jelenet közöttük.

- Tudod, hogy mennyire fontos vagy nekem, és nem akartam, hogy ez történjen. Ugyanannyira bánt engem is. Elhiszed nekem? – folytatta Robert.

- Igen. – válaszolta Mark egyszerűen, majd pár perc csend következett, amíg ő kávét iszogatta, és néha Robert felé pillantva nézte, ahogy a férfi a konyhapult szélét markolássza görcsösen, és feltehetőleg azon töri az agyát, hogy hogyan békítse meg őt.

Még akkor is csak állt, amikor Mark felkelt, és a mosogatóhoz vitte az üres bögrét, majd sarkon fordult, hogy elmenjen tusolni.

Vagyis ment volna, ha Robert nem kapja el a kezét, és nem húzza szorosan magához.