Barna és Kék part 8.

1.1K 87 5
                                    

Noah csak feküdt az ágyon, és bámulta a plafont, amikor végre leesett neki, hogy Mark csak úgy ott hagyta. Aztán, ahogy végre elkezdtek pörögni a kerekek a fejében, és rádöbbent, hogy mi is történt pár perce, szó szerint érezte, ahogy a feje elvörösödik.

- Megőrültem ugye? – ugyanis saját véleménye szerint, csak ezzel volt magyarázható, hogy mennyire akarta Markot. Érezni akarta, ahogy a férfi az óriási kezeivel megérinti, hallani akarta a hangját, és még többet érezni abból a vágyból, ami lassan terjedt szét az egész testében, hogy elvegye a józan eszét.

Noah egy mély sóhaj közepette fordult hasra, és fejét belenyomta az ágyba, miközben érthetetlen szavakkal szidta saját magát.

- Haza kell mennem! – jött az ötlet a semmiből, mintha csak menekülne. Feltornázta magát az ágyon, és lemászott, majd összeszedte a ruháját és szédelegve elkezdett öltözködni.

- Dolgozzak neki? Huh! Mit képzel magáról? – motyogta az orra alatt, és azon gondolkodott, hogy vajon mi járhatott Mark fejében, amikor ezt mondta. Viszont gyorsan fel is adta, hogy megfejtse a dolgot, mert a mozgástól olyan lüktetés támadt a fejében, hogy legszívesebben tényleg lefeküdt volna aludni.

- Keresni fog? Azt lesheti! Most egy darabig úgysem jövök vissza ide. – mosolygott magában Noah, és éppen a pólóját igyekezett felvenni, amikor megállt a mozgásban, mint aki elgondolkodik. Azután szétnézett a szobában, majd az asztalhoz lépett, és kezébe vette a telefonját.

Híváslista. Kimenő hívás. 13 perce. Mark Conell

- A fenébe! – motyogta ismét Noah, és először ki akarta a törölni a számot, de rájött, hogy már teljesen felesleges.

A farzsebébe csúsztatta a telefonját, majd felkapta a pólóját is, és szapora léptekkel hagyta el a szobát. A folyosón hallotta, hogy lent még teljes hangerővel szól a zene, és egy pillanatra még el is töprengett rajta, hogy marad még egy kicsit, de rájött, hogy bármikor összefuthat Markkal, így gyorsan elvetette az ötletet.

Próbálta minél kisebbre összehúzni magát, és láthatatlanná válni, ahogy átverekedte magát a tömegen. A következő jelenetet pedig hívhatjuk sorsnak vagy hetedik érzéknek, mert Noah erős késztetést érzett, hogy elpillantson a pult felé, ahol az első, amit észrevett, Mark kékben úszó tekintete volt, ahogy őt figyeli, miközben telefonál.

A hideg futkosott Noah hátán, és még gyorsabban lépkedett, hogy a lehető leghamarabb elhagyhassa a klubot. Alig győzött levegőt venni, ahogy végre megállt a klub előtti járdán, és mire megkönnyebbült volna, egy kéz ragadta meg a vállát. Noah úgy megijedt, hogy egy kisebb sikoly is elhagyta a száját, amikor meglátta, hogy az egyik kétajtós szekrény tartja fogva.

- A rohadt életbe, most végem... - és már látta maga előtt, hogy még a szuszt is kiverik belőle, amikor nem is csinált semmit... max rámászott a főbossra.

- Úgy hallottam, hogy szüksége lenne egy fuvarra. – morogta a nagydarab pasas, majd az út felé biccentett, ahol már egy autó parkolt.

Noah tüdejében bennakadt a levegő, ahogy megdermedve állt, és meredten bámulta a karját szorongató embert.

- Hova akarnak vinni? – kérdezte Noah ijedten, mire a kidobó egy nagyon fura pillantással illette.

- Nem tudja, hogy hol lakik? – kérdezte, mire Noahból kiszakadt egy megkönnyebbült sóhaj.

- De! Hahaha, tudom. Elnézést. – vigyorgott zavartan, majd a kocsi felé vette az irányt, és beszállt.

- Cím? – kérdezte a sofőr egyszerűen.

Elveszett Lelkek 1. (BL)Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang