Elveszett Lelkek 1. (BL)

Barna és Kék part 24.

Noah gondban volt. Beszélnie kellett volna Rogerrel, hogy hogyan állnak a papírjai, de ahhoz be kellett volna kapcsolnia a telefonját. Pedig más megoldás nem jutott az eszébe, Roger egyedüli elérhetősége a telefonjába volt beírva.

Nagy levegőt vett, mintha éppen kártyavárat építene, és fél, hogy egy apró sóhajtól is összedől, majd nyomta a bekapcsoló gombot a telefon oldalán. De nem kapcsolt be.

Hirtelen ideges lett, és azt hitte, hogy örökre megpihent a telefonja, amikor felvillant a képernyő, ami jelezte, hogy nem ártana valami kis muníció az aksinak. Noah ismét sóhajtott, majd előkereste a töltőt, és újra próbálkozott. Siker.

Alig, hogy bekapcsolt, máris idegesen nyomkodta.

- Szóval még csak nem is keresett... - csalódottan ejtette a telefont az ágyra, s dőlt el mellette. Még arról is megfeledkezett, hogy eredetileg miért kapcsolta be. A tény, hogy egy üzenetet sem kapott olyan végtelen fájdalommal hatott rá, hogy úgy érezte elsírja magát.

- Tudtam, hogy nem kellett volna. Nem lett volna szabad beleszeretnem... - sóhajtotta, miközben görcsösen szorongatta a párnáját, és a gombóc a torkában egyre jobban dagadt.

Az első értesítés hangját nem is hallotta, mert annyira zúgott a feje. Viszont a következőre már felfigyelt. Magába roskadva nyúlt a telefonért, de akkor már folyamatosan csipogott, és villogott a kijelző, mert akkorra már a telefon is magához tért, a több napi kényszerpihenő után.

Meglepetten ült fel, és oldotta ki a billentyűzárat. Először úgy gondolta, hogy a telefonja megőrült, amiért nem használta, és úgy akart bosszút állni, hogy a valaha kapott összes értesítést újraértelmezve a képébe nyomja. Legalábbis az a százvalahány nem fogadott hívás irreálisan soknak tűnt.

Sűrűn pislogott, mint aki tényleg próbál rájönni a hiba okára. A híváslistába lépve csomó nevet dobott ki. Köztük volt Matt, Roger, több iskolatársa, két tanár, pár régi szomszéd. De ott volt még Lisa és Jeremy neve is, valamint... Mark. Noah szíve hatalmasat dobbant a név láttán.

Megnyitotta az üzeneteket. Szinte ugyan ez volt a felhozatal, és mindegyik a hogyléte felől érdeklődött. Jeremytől egy fenyegető üzenet várta, amiben azt írta, hogy ha nem jelez vissza neki, akkor rászabadítja a magánnyomozóit, és ha végre megtalálta, akkor kitekeri a nyakát. Az volt a legijesztőbb, hogy Noah simán eltudta képzelni. Lisa is nagyon aggódott. Több üzenetet is írt neki, hogy ha megkapja az övét, azonnal hívja fel.

A keze remegett, amikor megnyitotta Mark üzeneteit, és rányomott a legutolsóra, amit dátum szerint egy órája küldött.

„ Nem fogom feladni, mert kellesz nekem!"

Noah legalább hússzor olvasta el egymás után, ezt a rövid kis üzenetet. Képtelen volt levenni róla szemét, vagy eltűntetni a kijelzőről. Érezte, ahogy szemeit elhomályosítják a könnyek, és kénytelen volt megdörzsölni őket, hogy újra tisztán láthassa a betűket. Még egy órán keresztül nézte a rövidke kis üzenetet, amikor egyszer csak kopogtak az ajtón.

- Indulunk! – dugta be a fejét Livi az ajtórésen.

Noah kicsit elfordult majd szárazra törölte az arcát és a szemeit, úgy válaszolt. – Azonnal megyek. – mondta, majd felállt egy műmosollyal az arcán, és az ajtó felé sétált.

- Történt valami?- kérdezte Olivia. Ugyanis Noah arcáról csak úgy sütöttek az érzelmek, hiába próbálkozott keményen.

- Semmi, csak bealudtam és most keltem. – válaszolta, majd ellépett Olivia mellett.