Elveszett Lelkek 1. (BL)

Barna és Kék part 18

Mark nyúzottan kelt. Nem is igazán volt kedve bármit is csinálni. Először úgy gondolta, hogy ki sem száll az ágyból és még a telefonját is kikapcsolta. Aztán egyre nagyobb lett a csend körülötte, amit kezdett nyomasztónak tartani. Úgyhogy fogta magát és délelőtt elment az edzőterembe, hogy egy kicsit lefoglalja magát. Másfél órát töltött edzéssel, majd hazament, lezuhanyozott és elment megebédelni.

Az egyik kedvenc éttermébe ment, ahol isteni hamburgereket lehetett kapni. De most valamiért az sem villanyozta fel. Vasárnap lévén, az étterem tele volt, főként párokkal és családokkal. Igyekezett figyelmen kívül hagyni a külvilágot, a nevetgélő családokat és a turbékoló szerelmeseket, de a magány ismét olyan alattomosan kezdte kitölteni az elméjét, hogy végül még az étvágya is teljesen elment. Az ebédje felét meghagyva állt fel az asztaltól, és távozott.

Leverten roskadt magába, amikor beült az autójába. Fejét hátrahajtva, szemeit becsukva próbált rájönni, hogy mit is csináljon ahhoz, hogy az a hiányérzet, ami az elmúlt napokban a magány mellé társult, végre eltűnjön. Nem találta a helyét, és sorba vetette el az ötleteket, amik eszébe jutottak. Még dolgozni sem volt kedve, pedig legalább abba bele tudott feledkezni, de most ez sem volt megoldás.

Nagyot sóhajtva indította be az autót, majd bekapcsolta a rádiót, és felhangosította, mintha csak képes lenne a zajjal elnyomni minden mást. Igyekezett az útra és a látványra koncentrálni, miközben vezetett. A bóklászó embereket figyelte, a kutyát sétáltató gazdikat, az éppen fagyizgató gyerekeket, és a nevetgélve sétáló fiatalokat.

Úgy, egy óra elteltével parkolt le, majd leállította a kocsit és kiszállt. Nagyon jól tudta, hogy hol van, a saját döntése volt, hogy végül ott kötött ki, mégis, olyan gyorsan történt minden, hogy már csak azt vette észre, hogy bekopogtat az ajtón.

Noah életfunkciói leálltak, amikor kinyitotta az ajtót, és Markkal találta szembe magát. Komolyan nem hitt a szemének, és majdnem hangosan felnevetett, mert azt hitte, hogy bealudt, és most álmodik.

Mark pedig azonnal megkönnyebbült, ahogy meglátta a fiút az ajtóban, a rátörő érzés pedig még őt is meglepte.

- Szia. Zavarok? –szólalt meg Mark, mert látszott, hogy Noah teljesen lefagyott.

- Szia. – talált a hangjára a fiú is, majd megrázta a fejét.

- Ráérsz egy kicsit? – tudakolta Mark, miközben le sem tudta venni a szemeit Noah meglepett arcáról.

Noah még mindig hihetetlenkedve állt az ajtóban, miközben a szíve a torkában dobogott. – Igen. – mondta, miközben egy lassút bólintott is mellé, mert nem volt biztos benne, hogy a hang el is hagyta a száját.

- Megvárlak a kocsinál. – biccentett a fejével, majd megvárta ameddig Noah ismét bólint, és elindult vissza a kocsihoz. Miközben lépcsőzött, már egy halvány mosoly ráncolta a szája sarkát, ahogy a fiú meglepett arcára gondolt. Rájött, hogy az az arckifejezés nagyon is kedvére való.

Noah még pár pillanatig állt az ajtóban, és csak akkor tisztult ki a feje, amikor Mark eltűnt a szeme elől. Párat pislogott, majd bevágta az ajtót, és rohamléptekkel ment be a szobába. Gyorsan kikeresett pár ruhát, az otthoni, kényelmes cucc helyett, amit viselt, és öt perc múlva már szaladt lefelé a lépcső, miközben egyetlen egy gondolat töltötte ki a fejét. – Vajon mit akar?

Mark a kocsinak támaszkodva várt, az út túloldalán, és meglepődött, hogy Noah pár perc múlva már meg is jelent az ajtóban, majd felé vette az irányt. Léptei határozottak volta, ahogy a hosszú lábaival közeledett, viszont az arca egy kis nyugtalanságot tükrözött. Kinyitotta az ajtót Noah helyett, de azt már nem várta meg, hogy a fiú beszálljon, hanem egyből megkerülte az autót, és ő is beült, így majdnem egyszerre csukták be a kocsiajtókat. Mark pedig el is fordította a kulcsot, és már gurultak is.