Stray Kids írásaim

Chan két szép szeme [Chanlix]

[Többé-kevésbé megtörtént események alapján]

Jisung, Chan és Changbin hárman ültek az iskolaudvari padon. Velük szemben állt Felix, a focipályát az udvar többi részétől leválasztó, derékmagas korlát másik oldalán. Hiába volt október vége, éppen csak az őszi szünet előtt, a nap még mindig ragyogóan sütött, egy pulóverben sem volt túl hideg, éppen ezért úgy döntöttek, hogy nagyszünetben inkább kint ülnek, ahol hallják egymás hangját, mint bent az osztályteremben, a zűrzavarban, ahol a melletted ülő mondandóját is csak szájról olvasással tudtad megérteni. Az udvar három oldalról volt körülvéve az iskola épületeivel, ezek között feküdt egy focipálya, valamint mellette egy kicsi, kövezett rész, ami a kollégiumhoz, illetve a konyhához vezetett. A pálya mellett a fák tövében volt a pad, amit kiválasztottak maguknak. Igazából mind a négyen elfértek volna ülve egymás mellett, Felix mégis inkább kiállt a napra, és korláton támaszkodott, a többiekkel szemben.

- Nem tudok címet adni a fogalmazásomnak. Végül a jeges témát írtam meg, elég rossz lett, de legalább a szószám megvan. Valakinek van címötlete? – Chan sose volt jó a címek adásában, mindig vagy túl klisésnek találta, vagy egy tartalmi összefoglaló volt, két-három sorban.

- Jégkorszak? – Changbin inkább kérdezte, mint mondta az ötletét.

- Jégvarázs – javasolta egyből utána Felix.

- Jégermeister! – vágta rá Jisung.

- Nem is tudom, miért tőletek kértem segítséget... - játszotta a sértettet Chan, de azért nevetett barátain. Mert ezek voltak végül is. A barátai, nem? A napsütésben álló Felix, azonban ennek az ellenkezőjét mutatta meg neki. Nem tetszett Channek. Az nem kifejezés, hogy tetszett Channek. Korábban csak tőle elérhetetlen távolságban lévőkért érzett ehhez hasonló módon. Színészek, zenészek, néhányan kicsit közelebbről, mondjuk egy-két felsőbb éves, akikkel azelőtt még egy szót sem váltott. De most, hogy itt állt tőle egy karnyújtásnyira, az, aki tetszett neki, most, hogy tényleg ismerte és nem csak a külsejét látta, az érzés csak még erősebb volt, mint eddig bármikor. Ennek ellenére az elején sokkal nehezebben ismerte fel, mint a tőle távolabb állók esetében: most két hónap, valamint egy egész nyári szünetnyi gondolkodás előzte meg azt a pillanatot, amikor az évnyitón végleg meggyőződött arról, hogy valóban teljesen és visszavonhatatlanul beleszeretett Felixbe. Az elmúlt másfél hónapban ezt próbálta feldolgozni, valamint kitalálni, hogy hogyan tovább. Nem tudta, mihez kellene kezdenie: Csak odaáll elé és bejelenti, vagy valahogy máshogy kerül közelebb, egészen addig, amíg teljesen egyértelmű nem lesz? Egyáltalán kezdenie kell ezzel valamit?

Gondolkodásából Felix zökkentette ki azzal, hogy a lábait felemelte a földről, és szinte vízszintesen előredőlve tartotta magát a korláton. A közvetlenül Felix előtt ülő Jisung mozdulni is alig mert, nehogy véletlenül kimozdítsa a másikat az egyensúlyából. Felix miatt azonban nem kellett aggódni. Eredetileg ő sem tudta, hogy mi csinál, csak valamivel el akarta foglalni magát, de a szokatlan pozícióban eszébe jutott egy ötlet. Csak egy kicsit kellett előrébb dőlnie ahhoz, hogy Jisung homloka közvetlenül előtte legyen, éppen tökéletes szögben ahhoz, hogy egy puszit nyomhasson rá. Hirtelen felindulásból jött az ötlet, akármelyikükkel ezt tette volna, ha éppen ő ül előtte. Felix, mint aki jól végezte dolgát visszaállt a két lábára, és ismét csak támaszkodott a korláton, nem azon tartotta magát.

- Köszönöm szépen – nevetett Jisung a többiekkel együtt. – Megkérdezhetem, hogy ezt miért kaptam?

-Csak úgy, te ültél előttem – Felix nem tudott, és nem is akart konkrét magyarázatot fűzni hozzá.

- De kár, én azt hittem gyógypuszi volt.

- Akár lehetett az is. Figyelj, ez olyan, mint a versek irodalmon: Az értelmezés az olvasó feladata, minden olvasó mást olvas ki belőle.