- Értsd meg, én ezt nem tudom megcsinálni! - zokogtam magam elé reményvesztetten. Minden elhomályosult körülöttem. Hallottam, ahogy Letti és Valter kiabálnak. Nekik könnyű... ők már túl vannak rajta.
- Viki, nem azért jöttél az IOV-ra, hogy feladd, vagy igen? - kérdezte, jobban mondva kiabálta a fülembe. Csak az ő hangját hallottam.
- Ez ugyanaz... - ordítottam hisztérikus állapotban. - Ez ugyanaz, nem érted? A múlt ismétli önmagát! Újra el fogom szúrni az egészet!
- Viki, hallgass rám! - kiabált az arcomba. - Nem lúzerségre termettél, te lány! Neked szárnyalnod kell! Úgyhogy most szépen felállsz onnan, ahova orvul lenyomtak, mert te nem egy vagy a világ Vikijei közül! Te az én Karcsai Viktóriám vagy!
Egy pillanatra lefagytam, és a szeme közé néztem. Aztán elmosolyodtam.
- A te Vikid? - kérdeztem vigyorogva, és hirtelen ezernyi lány erejét éreztem magamban. Eszembe jutott, mit mondott mindig a nagyi... "A célig ezernyi ember elkísér, te neked kell átszakítanod a célszalagot".
Úgyhogy felálltam, és rohanni kezdtem a lila zászló felé.
YOU ARE READING
Hívj fel - IOV ff.
Fanfiction/FIGYELEM! Régi, befejezetlen írás, rengeteg történeti és fogalmazási hibával. Talán majd egyszer átjavítom, de ha sor is kerül valaha erre, az nem ma lesz./ Beköszöntött a nyári szünet, amely szerelmeket, sírást, örömöt, bánatot és IOV-ot tartogat...
