Hívj fel - IOV ff.

11. Fejezet

Hála istennek Valter tájékozódási képességei valamivel a nulla fölött vannak, így - néhány nagyobb kitérővel - de megtaláltuk a nyolcas számú táblával jelzett faházat. Tétován az ajtó elé álltunk, majd kérdő pillantásokkal méregettük egymást.

— Most akkor egyszerűen... menjünk be? — kérdezte Letti a száját harapdálva.

— Hát... gondolom — vontam meg a vállam. — A papíron azt írják, menjünk be, nem?

Mindannyian bólogattunk, majd végül Will megragadta a kilincset, és lassan lenyomta. Miután belépett, mind besorjáztunk mögötte.

Ha nem tudtuk volna, hogy fiúk laknak a házban, akkor is hamar kitaláltuk volna. Nem kell hozzá 200-as IQ, hogy az ember a szétdobált édességes zacskókból és a kész kis szigeteket képező ruhahalmokból rájöjjön, hogy itt bizony senki sem rendszerető. A pizsamák szétdobálva hevertek az ágyon, és az összes berendezési tárgy olyan bűzt árasztott, mintha nem is négy táborlakó, sokkal inkább egy pár bűzösborz fészkelte volna be magát ide.

Az egész házban lekapcsolták a villanyokat, és be is sötétítettek, nyilván azért, hogy azonnal észrevegyük az egyetlen fényforrást, az ablak alatti ágyon heverő, kékesen világító tabletet. Nem késlekedtem, megigazítottam a takarót, majd letelepedtem, és az ölembe vettem az elektronikus eszközt, amelyen kék háttéren nem látszott más, csak néhány fehér szám. 05:23, 05:22, 05:21...

— Ez visszaszámol — lepődött meg Will, aki közben a többiekkel együtt mellém telepedett.

— De miért? — értetlenkedtem, és tétován ráböktem valahová a képernyőre. A továbbra is monoton visszaszámlálás mellett betűk jelentek meg: Kérjük, várja meg, amíg a számlálás a nullához ér.

— Ez most gond? - kérdezte Letti idegesen. — Lehet, hogy elkéstünk? Vagy rosszul fejtettük meg a rejtvényt?

— Nem, szerintem pont, hogy jókor értünk ide — vetette közbe Will. — Azt hiszem, ha lejár az idő, akkor kezdődik a feladat. Ez teszi lehetővé, hogy minden csapat egyszerre kezdhesse meg a feladatot.

— Ó, értem — nyugodott meg Letti, és be kell, hogy valljam, én is megkönnyebbültem. Semmi kedvem nem volt már most, az első igazi feladatnál kiesni.

— Addig kapcsolok villanyt, legalább látunk is valamit — tápászkodott fel Valter, majd egy gyors kattintással fénybe borította a szobát.

— Végre! — sóhajtottunk fel egyszerre megkönnyebbülten, amikor végre a 00:00 számsort írta ki a képernyőt. Mindannyian izgatottan fészkelődve meredtünk a képernyőre, amelyről egy szempillantás alatt eltűnt az élénkkék háttér, és megjelent rajta a feladatleírás.

— Találós kérdések. Fejtsd meg, és gépeld be a helyes választ! — olvasta fel Letti, majd megkönnyebbülten elnevette magát. — Ez jó, nehezebbre számítottam. Szeretem a találós kérdéseket.

— Én viszont nem, úgyhogy ezt át is adom... — nyomtam a kezébe fintorogva a tabletet. Nem hazudtam: már alsóban is mindig gyűlöltem a hasonló játékokat. Letti viszont lelkesnek tűnt, így úgy láttam, ezzel a feladattal nem lesz nehér dolgunk.

Eközben Letti tovább olvasta a feladatot:

— 10 feladványt fogsz kapni sorrendben. Bármelyikhez visszatérhetsz, ha beírod a számát a fent látható szövegdobozba! Negyed órátok van megoldani a feladványokat. Igyekezzetek minél pontosabban fogalmazni a válasznál!

Alighogy sikerült a végére érnünk, már meg is jelent az 1-es számmal jelzett feladat: 10 hal úszkál egy akváriumban. 2 elsüllyedt, 4 elúszott, 3 meghalt. Hány hal van most az akváriumban?