Genshin Impact Oneshots

Xiao x Reader

Itt is az új rész Lunaa43 kérésére, remélem tetszik ^^ <3 

A nap amikor megkaptam a saját Visionom, különleges volt. És nem azért, mert így én is dicsekedhettem vele, vagy dülleszthettem a mellem, mert én kiérdemeltem. Nem magam miatt vált fontossá számomra, hanem egy bizonyos személy miatt. Ez a személy pedig nem más volt, mint a régóta ismert Xiao.

Már kisebb korom óta ismertem a yakshát, noha eleinte nem tudtam, hogy ki is ő. Mindig bajba keveredtem, a többi gyerek csúfolt a hajam színe miatt, ami merőben eltért a megszokott barna vagy fekete hajszíntől, amivel a többiek születtek. Emiatt pedig a gyerekek folyton meg akartak verni engem, rosszabb esetben -ami a többségében így volt- pedig meg is tették. Ilyenkor lépett közbe ő. Mindig megvédett. Egy alkalommal a nevét is elárulta: Xiao. Azt mondta, ha bajban vagyok, akkor csak mondjam ki a nevét, ő pedig azonnal jön. Hülyeségnek tartottam. Mégis ki hallaná meg, hogy a nevén szólítja valaki a város másik szegletéből?

- Áu! Hagyd abba!- könyörögtem könnyekim törölgetve, ahogy az egyik helyi srác banda egyik tagja épp a lófarokba kötött hajamba csimpaszkodott bele, s kezdte tépni erőből.

- Majd ha végre belátod, hogy semmi keresni valód itt, furcsaság! Mégis melyik torzszülöttnek nő ilyen haja?  Szörnyeteg!- röhögött össze a barátaival, én pedig hiába kapálóztam, semmit nem értem vele.

- Engedj már el, ez fáj! Xiao!- kiáltottam a nevét, remélve, hogy betartja az ígéretét. Még én magam is meglepődtem, hogy mellette termett egy pillanat alatt, s a gyereket csuklójánál fogva megragadta, miközben szinte felnyársalta tekintetével. Összekuporodtam, így nem is láthattam, hogy elég volt elővennie a lándzsáját, a többiek sikoltozva rohantak el. Fájt a fejbőrőm, már már azon csodálkoztam, hogy nem szakított ki részeket a hajamból, ezzel erősen vérzést okozva.

- Jól vagy?- hangja nem hangzott sem idegesnek, vagy aggódónak, mégcsak féltőnek sem mondtam volna. Egyszerűen csak... semleges volt. 

- Igen..- szipogtam, s felnéztem rá még mindig sós cseppekkel borított szemekkel.- Köszönöm..- ejtettem meg egy erőltetett, féloldalas mosolyt, mire bólintott egyet.

- Ez a dolgom.- állt fel, s fordított nekem hátat. Egy pillanatig gondolkodott, de végül úgy szólalt meg ismét, hogy nem nézett rám.- Vigyázz jobban magadra. [...]

Az évek teltek, s végül egészen jól kijöttünk. Nem beszélt sosem sokat, de nem is vártam el. Jól esett, hogy úgy hallgatott végig, hogy nem ítélt el, nem vágott fejeket vagy szólt közbe. Érdekelte, amit mondok. Egy alkalommal unalomból hívtam magamhoz, csak látni szerettem volna. Ekkor voltam tizenhét éves. Amikor megjelent, szinte elhűltem a látványtól; sebek borították mindenfelé, s noha nem úgy tűnt, hogy a halálán lenne, azonnal leültettem, s elláttam a sebeit, hiába ellenkezett. Ezek az alkalmak pedig a hónapok, s évek teltével egyre többször fordultak elő. Már megszokottá vált, hogy néha beállított hozzám, hogy kezeljem le az újonnan szerzett sebeit. Nem szerette, hogy úgy tűnt, függ tőlem, de be nem ismerte volna, hogy örült annak a szíve legmélyén, hogy valaki törődött vele is. Hisz ő volt az, aki Liyue lakosait védte s őrizte a gonosztól, de őt senki nem védte. Én akartam lenni az, aki rá is odafigyel. [...]

Egy ilyen alkalom adtán kaptam meg a visiont. Már húsz éves voltam, amikor szinte Xiao szobájában éltem, így nem kellett hozzám is eljönnie, hogy egy-egy csúnya csata után segítsek rajta. Noha az emberi gyógyszerek nem voltak rá hatással, néha a kedvemért bevette őket, hogy nyugodtabban alhassak.