Arataki Itto x Reader

428 38 16
                                    

Meg is hoztam az új részt nagypapikolcsonzoje kérésére, remélem tetszik ^^ <3

Épp törődtem a saját dolgommal az irodámban, amikor kopogást hallottam az ajtón. Feljebb toltam szemüvegem az orrnyergemen, mivel a sok papírmunka miatt megromlott a szemem. Felnéztem a rengeteg papír mögül, hogy szemügyre vegyem ki az, aki jött meglátogatni. Mikor megláttam a jellegzetes zöld hajkoronát, máris kiengedtem egy sóhajt az ajkaim közül. Rá sem kellett kérdeznem, hogy mi miatt jött, egyértelmű volt, hogy az Arataki Gang már megint bajba keveredett, s mivel Shinobunak is egyszerűbb volt, hogy azonnal hozzám jött, így nem volt rest kihasználni, hogy jóban voltunk. 

- Ezúttal mit csináltak?- mosolyodtam el, majdnem elnevetve magam. Néha a kelleténél jobban is meg tudtak lepni az éppen kitalált, hatalmas retardáltságaikkal, amik ráadásként az esetek kilencven százalékában illegálisak is voltak, de erről persze az oni nem tudott, csak amikor szembesítette őket az egyetlen női csapattag. 

- Ha azt mondom, hogy "kölcsönvettek" egy kis tűzijátékot, amit valaki hátsó kertjében láttak meg, kitalálod?

- Mi a f- Mi ez a tűzveszélyes szerek iránti szeretete annak a hatalmas meláknak?- csóváltam a fejem, s nem tudtam eldönteni, hogy ezen nevetnem kellene, vagy guruljak méregbe.- Mihez akarnak kezdeni velük?

- Pénzbírság - fogta a fejét.- Nem tudnád esetleg csökkenteni az összeget, vagy nem is tudom? Kibeszélni a fiúkat a vádak alól, és végezhetünk közmunkát. 

- Már behozták őket ide? Vagy még veszekednek a helyszínen?

- Nem messze vannak innen. El tudod intézni? 

- Persze, bízd csak rám - álltam fel, ahogy rá mosolyogtam.- Eleget szívsz így is amiatt a szerethető seggfejek miatt - paskoltam meg a vállát, miközben kimentem az ajtón, hogy a jól ismert szobába igyekezzek.

Odabent épp az egyik kollégám ecsetelte az oninak és a három másik fiúnak a szabályokat, azoknak fontosságát, valamint annak a lényegességét, hogy miért kell utánanézni valaminek, ami az eszükbe jut. Kopogtam párat, mire a férfi rám nézett, s már tudta, miért voltam ott. Arckifejezését látva a többi négy férfi is az irányomba pillantott, s mindannyiukról sütött a megkönnyebbültség. Szemöldökeim összevonva grimaszoltam feléjük, mire összehúzták magukat. Lassan lépdeltem munkatársamhoz, aki már várta a szentbeszédet. Nos, ezúttal nem kapott semmiféle fegyelmezést, helyette előhúztam a tárcám, és a szemeibe néztem.

- Mennyivel tartoznak?

- Nem fizethetsz helyettük, [Név]..- sóhajtott mélyet, mire én csak vállat vontam. 

- Itto a párom, ez a legkevesebb amit tehetek érte. Ne aggódj, legközelebb hagyom, hogy összekapargassák egyesével a fizetendő összeget..!- néztem mondandóm közben a fiúkra mérgesen. 

- Van nálad fél millió?

- Mennyi?- nyeltem félre hirtelen a nyálam.- Szentséges Shogun! Tessék, vidd el, majd este elsírom a történteket a párnámnak - nyomtam a kezébe hüppögést imitálva az összeget, amin csendesen jót mulatott.- Gyertek srácok! De ne is reméljétek, hogy megmentelek titeket Shinobu büntetésétől. Kétszer olyan nagyot fog szólni!

- Kérlek ne!- fohászkodott Akira.

- Igen! Bármit megteszünk, csak ne hagyd, hogy megverjen minket! Könyörgünk, [Név]-sama!- rogyott térdre Mamoru is, követve barátja példáját.

- Soha többet nem kell figyelned ránk, csak kérünk! Ments meg minket!- csatlakozott a harmadik is. 

- Hé! Pszt!- pisszegett nekem Itto, még véletlenül sem feltűnően böködve a fejével az irodám ajtaja felé. Mosolyogva köszöntem el a fiúktól, illetve a zöld hajú lánytól, aki már ráncigálta is őket ki az épületből, s elindultam az onival a nyomomban a saját kis másodlagos lakásom irányába, elvégre annyit dolgoztam, hogy volt, amikor bent is aludtam el. 

Genshin Impact OneshotsTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang