Keserédes Álmok

5.fejezet

                                                               

-         Te sem éppen az a típus vagy, aki kitudja fejezni az érzelmeit, mi? – kérdeztem tőle, kicsit szarkasztikusan.

-         Hogy érted? – nézett rám furcsán.

-         Hát…- kezdtem bele, és enyhén krákogtam egy kicsit majd „véletlenül” megérintettem a torkom.

-         Ja, igen…elnézést. – Itt lőjetek le, elpirult! Jamie alias ördög zavarba jött szavaimra. Valószínűleg nem csak ő van rám, olyan lábremegős hatással, hanem én is rá. Ez egy meleg érzéssel töltött el.

-         Szóval akkor, talán újra neki foghatnánk a dolognak kevesebb erőszakkal meghintve és elmesélhetnéd miért vagy itt, úgy, hogy meg is értsem és ne csak globálisan fogjam mi a szitu. – eszméletlen kék szemei felragyogtak, mint egy kis gyereknek és bár nemrégen még élet-halál harcot vívtunk, most mégis szívesen bámultam azt a két mély kék feneketlen tavat. Talán igaza van, és tényleg itt van valami természet feletti vonzalom, köztünk, nem tudom, de azért abból nem lesz baj ha a végére járunk, vagy mégis?

-         És hol? – kérdezte és újra a régi formáját hozta. Hát igen, nekem sem lehet mindig szerencsém.

-         El kell még intéznem pár dolgot, de utána érted mehetek Jameshez.

-         Értem jönnél? Hova megyünk? – nézett furcsán.

-         Elég húzós volt ez nap pedig még csak nem rég kezdődött, szívesebben tölteném az estémet otthon, neked meg nem igazán szükséges az alvás, úgyhogy miért ne?

-         Rendben. – mondta egyszerűen és felállt. Ha így folytatja, a végén még azt hiszem, kedvel. Elköszöntem tőle és azonnal felhívtam Keitht.

-         Hallo? – dörmögött bele a telefonba egy mély rekedt hang. Ránéztem az órára, még csak kilenc, nem csoda, hogy harapós.

-         Keith? Itt Kate. Azt hiszem, mégis csak hasznát veszem az ajándékodnak.

-         Igazán? Hogy hogy? – élénkült fel a hangja pár perc alatt. Ez teljesítmény barátom.

-         Emlékszel még a fiúra, akit pár napja vadásztunk le?

-         Hogy is felejthetném el Aranyom. – most már kifejezett vidámság csengett a hangjában. Meg fogom kérdezni milyen kávét iszik, hacsak nem az én hangom van rá ilyen üdítő hatással.

-         A vadászat utáni reggelen, a srác portréja ott volt az antikvitás asztalán, volt egy sejtésem ezért elvittem Violetthez mielőtt szóltam volna neked a dologról.

-         És?

-         Igazam lett, a portrét vérrel készítették.

-         Hmm érdekes, de úgy érzem nem ez volt a hívásod fő oka.

-         Jól érzed, lehet egy kérdésem Keith?

-         Neked bármit Aranyom.

-         Az egyetemen tanultunk olyat, hogy elvileg néhány különleges alakváltó, felveheti egy ember alakját. A kérdésem pedig az lenne, hogy ez valóban lehetséges-e?   

-         Hát az attól függ, hallani hallottam már esetekről, de sosem láttam róla kézzel fogható bizonyítékot. Miért?

-         Mert a fiú akit megöltünk, egy eltűnt személy volt, a rendőrség kereste, és mint kiderült Violettet felhívta a fiú családja azzal, hogy Cameron, a fiú, megkerült épségben.

-         Kizárt. – mondta nemes egyszerűséggel.

-         Én is így gondoltam, de aztán eszembe jutott, mit meséltél, hogy alakváltók jönnek, és talán lehet, hogy egy- kettő már ide is ért.

-         Tegyük fel Aranyom, hogy jó a felvetésed. De akkor, hadd kérdezzem meg, kit öltünk meg és ki van a családdal?- kérdezte és a hangja vész jóslóan csendült.

-         Ezt én is szeretném tudni.

-         Talán tehetnénk egy látogatást Cameronnál, mit szólsz?

-         Már ajánlani akartam. – megbeszéltünk egy időpontot, amikor találkozunk, és szokásához híven köszönés nélkül lerakta. Felhívtam Violettet és beszámoltam neki a feltevésemről, amit Keith is elfogadhatónak talált. Violett kiadta a címet és megígértette velem, hogy mielőtt oda megyünk, felhívom. Nem igazán akartam ilyet ígérni, mert Violett még is csak zsaru és meg vannak a maga rossz szokásai, de mit mondhattam volna? Azt, hogy bocsika inkább kihagynám ebből a törvényt? Valószínűleg pofára is estem volna. Elköszöntem tőle, amikor meghallottam az ajtó csilingelést. Új vevő, nagyszerű boldogabb lettem volna, ha nem jön senki. Felvettem a legszebb bájmosolyom, ami kizárólag az ügyfeleknek szólt, és azt közvetítette, hogy én vagyok az emberük. Amikor kiléptem az előtérbe, egy magas pasi állt ott. Az üzlet egészen összement a férfi jelenlététől. A két ajtós szekrény fajtához hasonlít, aki tökéletes kidobó vagy verő embernek, de azért nem maradnál vele egyedül sehol sem. Az idegen felém nézett, én pedig oda libbentem hozzá elegánsan.

-         Miss Lawson?

-         Igen, segíthetek valamiben? Talán régiség gyűjtő? – kérdeztem tőle, de magam sem hittem volna, hogy vázákért jött.

-         Nem - mosolyodott el vész jóslóan, és azonnal éreztem, hogy valami nem kóser. Olyan energia löket csapot meg, hogy csoda, hogy megmaradtam a lábaimon. Para volt a férfi az biztos, csak nem tudom még melyik fajta. Az alakváltók energiája szokott így végig cikkcakkozni az ember bőrén, de valahogy ebben a férfiban rosszat éreztem, talán sötét mágia, woodoo, nem vagyok benne egészen biztos.

-         Más üzlet érdekel. Hallottam magáról, Miss Lawson és csak jót. Számos vámpír életének a vége a maga listájára írható fel, ezért fordultam magához. A főnököm jelentős mennyiségű pénzt fizetne, ha eltenne az útból egy bizonyos vámpírt.

-         Tudja uram, hízelgő, amit mond, de a törvény hűséges szolgája vagyok, és amíg nincs végzés arról, hogy egy vámpírnak meg kell halnia, addig nem tehetek semmit az ügyben. Sajnálom, hogy csalódást okoztam.

-         A főnököm tisztában van vele, mennyi kockázatot kellene vállalnia ezzel, de megérné, higgyen nekem. Nem egy sima vámpírról van szó.

-         Ki is ez a vámpír? – kérdeztem, de a férfi szemeiben csillanó sötét fény rossz előérzetet csalt belém.

-         Óó, Miss Lawson, biztos vagyok benne, hogy hallott már az illetőről. Jamie Campbell Bower, a híres hibrid. – nézett rám a férfi jelentőség teljesen és nekem gombóc ugrott a torkomba. Vajon miért akarják Jamiet ennyire eltenni láb alól?  

-         Sajnálom uram, de mint mondtam nem tehetek semmit az ügyben. – feleltem újra, de most már a mosolyom nélkül.

-         Még keresni fogjuk magát Miss Lawson, ezt megígérhetem. – azzal kisétált az ajtón otthagyva engem.