Keserédes Álmok

8.fejezet

Sziasztok!:) Sajnálom, hogy ilyen sokáig nem hoztam újat  és most rövidebb is lesz, de borzasztó fáradtság van rajtam, tényleg sajnálom. Köszönöm nektek, hogy olvassátok a történetem. Jó olvasást és szép hétvégét! 

Lana <3 

Leraktam a telefont és csak meredtem magam elé.

-         Baj van? — kérdezte Jamie, bár inkább szerintem azért kérdezte, hogy én jól vagyok e. Biztos voltam benne, hogy hallotta az egészet. Lassan bólintottam. Nem tudtam mit tegyek, nem tudtam hol van, így azt sem hogyan segíthetnék neki.

-         Te tudod hova ment? — kérdeztem tőle.

-         Igen. — mondta a tőle megszokott közlékenységgel, mintha erre lenne időm.

-         És el is mondod?

-         Nem. — felelte nemes egyszerűséggel mire belőlem kiszakadt egy fájdalmas és szenvedő nevetés, vagy hörgés. Nem tudom melyik volt inkább.

-         Hagyod meghalni? Vagy szenvedni? — kérdeztem tőle és a fájdalom szétrepesztette a testem, ahogy belegondoltam, hogy talán kínozzák Jamest. Láttam a lelki szemeim előtt, meggyötört gyönyörű arcát, a vörös fürtöket, amik rakoncátlanul lógnak bele könnyes szemeibe. Mindig is a vizuális típus voltam, de ezek a képek olyan intenzívek voltak, hogy átfutott az agyamon, talán ez valóságos, és valamilyen kapcsolat folyamán látom őt. Elvégre vérfarkas, én meg valami nem emberi, talán egy kapcsolat létre jött és így mutatja, hol van.

-         Nem, de ha elmondanám, neked hol van, egyedül mennél. És azt nem engedem, semmi kép. Szóval veled megyek. — hatalmas szemeket meresztettem rá, nem mintha az a magányos farkas lennék, de azért mégsem szívesen bízom magam rá egy idegenre. Pláne ha az idegennek szemfogai vannak. De igaza volt, nem vinném magammal, és szükségem is lehet rá, pláne ha egy csapat alakváltóhoz megyek embert szabadítani. És még egy ember kell nekem, akit vihetek, csak az a probléma, hogy ez a személy semmit nem utál jobban az alakváltóknál. Ja de mégis, a vámpírokat.  Csodás kis kirándulással nézek szembe. James nem várhat, de ez a Cameron ügy is aggaszt, jobban, mint hittem volna. Viszont ha Keith és Jamie egy kocsiba kerül, akkor gáz lesz, és valakinek a vére fog folyni. De vajon kié? Felemeltem a telefont ma már századjára, és hívtam Keitht.  

-         Hello Aranyom — köszönt bele a telefonba a mély hang.

-         Szia Keith. Rossz hírem van. — mondtam neki várakozás nélkül.

-         Meséld el, mi böki a kicsi csőröd Aranyom — feltűnően jó hangulata volt. Most rontsam el? Muszáj.

-         Mielőtt bármit mondanék, tudnod kell, hogy az egész James miatt van, és ne felejtsd el, hogy úgy szereted őt, mintha  az öcséd lenne.

-         Mi van már? — kezdett sejteni valamit.

-         Úgy néz ki James vérfarkas, és bajban van és utána kell mennünk. — hadartam el gyorsan. Mintha így kisebb sokkot kapna, persze nem kapott kisebbet. Az ilyen információ bárhogyan is közlöd mindig nagyot üt, persze vannak fokozatok, hogy mennyire nagyot de többnyire teljesen lesokkol. 

-         Hogy vérfarkas? — kérdezte és hallottam, ahogy hirtelen eltörik benne valami.

-         Igen. válaszoltam csendesen. Nem gondoltam ezt végig, megfeledkeztem arról, amit nem rég mesélt el nekem. A bűntudat azonnal mardosni kezdte a bensőmet.

-         Miért mondtad el most ezt nekem mind?

-         A segítséged kell. Bajban van, feltehetőleg egy csapat alakváltó miatt.

-         Nem tudok. Sajnálom. — mondta és le is rakta. Én meg csak döbbenten hallgattam a kis hangot, ami azt jelezte, hogy már nincs vonalban. Violettet nem akarom vinni, gyűlöli a vámpírokat, nem mintha én nagy barátjuk lennék, de Jamie más volt, ő is halott volt és ez egy tényen sem változtat, de akkor sem olyan volt, akibe szívesen döfném a karót. Keith érzéseivel ráérek foglalkozni, ha már Jamest biztonságban tudom. Ránéztem Jamiere és sóhajtva megszólaltam.

-         Úgy tűnik ketten maradtunk. Vigyél el Jameshez, és siessünk. Élve akarom viszont látni. - Nem válaszolt csak felállt és elindult az ajtóhoz. Elővettem a sporttáskám, amiben a vámpír ölő készletem van. Hozzá csaptam a Browningom, két másik pisztolyomat, több tár ezüst köpenyeges golyót, és az ezüst késeim. Egy, vagy több horda ellen indulok. Nem árt a muníció. Felöltöztem, a sima farmer, bordó top és fekete bőrkabát kombónál maradtam.. Ha kabátot veszek az csak bőr, és talán elehet ez a két szín így együtt elég agresszív, a bordó remekül illik a hajam feketeségéhez és a bőröm sápadtságához. Belebújtam a sportcipőmbe és már mentem is Jamie után. Mielőtt beszálltunk volna kocsiba megállítottam őt.

-         Ha ez csapda, és átversz, golyót eresztek beléd gondolkodás nélkül az első adandó alkalommal. — mondtam neki, hangomban gyilkos higgadtsággal. Komolyan gondoltam, amit mondtam, valamiért kezdtem bízni benne, ami naivitás. És egy ilyen luxust, mint a naivitás nem engedhetek meg magamnak.

-         Szép útnak nézünk elébe. — mondta, majd beszállt a kocsiba. De egy félmosoly bujkált az ajkain. Láttam. Beszálltam én is, és elindultunk. Hagytam egy üzenetet Keithnek, amibe leírtam mindent és azt, hogy merre megyünk, illetve azt, hogy óránkét megírom, neki hol vagyunk. Megnyugtat a tudat, hogy talán utánunk jön, és segít. Elindultunk és Jamie benyomta a rádiót, amiben épen valami tini dal szólt. Ránéztem, és szerintem még egy vak is látta volna, azt a kérdőjelet, amit a szemeim formáltak.

-         Most mi van? Ha már utazunk, adjuk meg a módját. — nézett rám a szeme sarkából és megeresztett egy vigyort. Megforgattam, a szemeim.

-         Jamest mentjük meg, nem épen „utazgatunk".

-         Nem kéne ennyire hangulat rombolónak lenned. — válaszolta és kicsit lebiggyesztette az ajkait, az egészet egy játéknak vette. Az agyam eldobom. De azért kikapcsolta a rádiót. Nehogy már mi zenét hallgatva autókázzunk, miközben James lehet, ép az életéért küzd.