Keserédes Álmok

10.fejezet

Sziasztok! :) Nagyon köszönöm nektek akik olvassátok a történetet, csodálatosak vagytok ! Sajnálom, hogy mostanában rövidek a részek majd ha kicsit több időm lesz, ígérem hozok hosszabbat is, de addig is jó olvasást !

Lana :*

-         Láttad őt? — kérdezte kicsit meglepve, amin én is meglepődtem. Ennyire egyértelmű lenne?

-         Honnan tudod? — kérdeztem tőle furcsán.

-         Egy pillanatra valahogy a tekintetedből mintha eltűntél volna az élet, szóval mintha nem lett volna otthon senki, ezért feltételeztem, hogy meglátogattad. — mondta, közben arcára megfejthetetlen kifejezés ült.

-         Na és. — mondtam majd megrántottam a vállam. Rossz szokás tudom, de néha kellemesebb, mint beszélni.

-         Kate, ez komoly dolog. Az ilyen fajta kapcsolathoz nagyon erős kötelék kell, hogy legyen. De te nem vagy sem alakváltó és tudtommal James és közted csak barátság van.

-         Így van. — feleltem neki, és bár aggódtam, mindent megtettem azért, hogy hangom tárgyilagos legyen.

-         Tudom, hogy te is tudod, hogy ez nem normális. — nézett rám fél szemmel egy pillanatra. De abból az egy rövidke pillantásból annyi érzelem és gondolat jött felém, amivel nemigen tudtam mit kezdeni.

-         Jamie, természetfeletti szakos voltam, észre vettem volna, ha van bennem valami, ami az átlagostól eltér.

-         És ha valami féle lánc, vagy gát volt rajtad? Ami megakadályozta, hogy a képességed a felszínre törjön?

-         Ugyan már Jamie, milyen gát? És amúgy is akkor már miért nincs fent? — kérdeztem tőle. Ez az egész olyan ostobaságnak hangzott. Igaz, hogy ez a kapcsolódás, ami James és köztem volt nem minden napi, de ő vérfarkas, lehet valamelyik saját különleges tulajdonsága ez, hogy megtud mutatni dolgokat másoknak. Ember vagyok, majdnem átlagos, de ember, és nem egy szörny.

-         Miért ne tudod elfogadni, hogy valami igenis van benned? Valami szép és különleges. — nem válaszoltam neki, elfordítottam a fejem az ablak irányába és az út hátra levő részében így maradtam. Nem volt több mondani valóm számára. Fél óra múlva lefékezett, nagyon messze jártunk bármi civilizációtól, egy kis pajta szerűségnél. Kiszálltunk a kocsiból és én felcsatoltam a késeket, elraktam a két kedvenc fegyverem, és plusz tárakat. Elképesztő mennyi minden elfér egy kabát alatt. Jamie mindez alatt csak állt mellettem és hiába próbálta nem tudta eltakarni a döbbenetét.

-         Na, mi az? — kérdeztem tőle, kicsit gúnyosan. Szeretem azt, ahogy az ilyen fegyver szűz emberek bámulnak, amikor felszerelkezem.  Keithben az a legjobb, hogy nem megdöbbenve bámul, hanem szól, hogy még csatoljak fel pár dolgot. Jobb félni, mint megijedni mondáson alapul az életlogikája. Nem mondom, nem egyszer mentette már meg a seggem, ez a logika.

-         Nem igen találkoztam még nővel, aki ilyen szakértőn bánik az ilyen cuccokkal.

-         Szóval, mert nő vagyok, nem érthetek a fegyverekhez? — az ilyen hím soviniszta megnyilvánulások az őrületbe kergetnek. Egy nő ugyan úgy képes dolgokra, mint a férfiak. Na, jó, egy 2 méteres testépítővel nyílván nem kezdek közelharcba, de erre a jó a fegyver, nem? Messziről biztonságosan leteríteni az amúgy bazi nagy vadállatot. Praktikus.

-         Nem így értettem. — mondta szegény, én meg hittem neki. Tényleg nem mindennapi látványosság vagyok, és ha látná a sebeim...

-         Akkor merre? A kép, amit küldött James, az egy szűk szoba volt, ablaktalan és sötét. Ez a kis csűr itt meg sehogy sem fér a képbe. — kezdtem zsaruba átváltani. Jó is ha az ember legjobb barátnője hivatásos kopó.

-         Tudod Kate, lehet vámpírvadász vagy és ismered a vámpírok minden lépését, de az alakváltók kifejezetten jól rejtőznek. — és ezzel besétált a pajtába. Kicsi kétellyel ugyan, de követtem. Megálltam az ajtóban, és figyeltem, ahogy körbe- körbe sétálgat.

-         Most szag mintát veszel, vagy mi? — kérdeztem tőle. Bár viccnek szántam ő komoly képpel nézett rám.

-         Nem. — és ezzel a lendülettel feltépett egy csapóajtót. Nyílván én is megtaláltam volna, csak több idő kellett volna hozzá, és most az idő olyan érték, amit jelen helyzetben nem lehet pocsékolni. Oda sétáltam hozzá, és lenéztem az aljára. Legnagyobb meglepetésemre, nem egy koszos kő fogadott, hanem szép hajó parketta. Jamie beugrott én pedig követtem. Egy otthonosan berendezett kis ház volt a csűr alatt. Ki gondolta volna. Tágas volt, több szobás, több lehetőség arra, hogy sarokba szorítsanak minket. Nagyszerű. Beljebb sétáltunk, Jamie elől én pedig hátulról fedeztem. Gondolkodás nélkül bement az egyik szobába, ami egy folyósóra vitt, végig sétáltunk a folyosón és engem a rossz előérzet egyre inkább hatalmába kerített. Paranoia? Kétlem. Ahogy mentünk, szobák ezrét hagytuk magunk mögött, ahogy belegondoltam, hogy a föld alatt sétálgatunk a klausztrofóbia régi barátként zuhant rám. Nekem is vannak gyengeségeim, most mit tegyek? Jamie hirtelen megtorpant.  

-         Mi az? — kérdeztem tőle, olyan halkan amennyire csak tudtam. Az egyik ajtó felé intett a fejével, odanéztem és meghallottam a nyöszörgést. James. Gondolkodás nélkül az ajtóhoz lapultam, és hallgatóztam, nem volt más hang Jamesén kívűl, de ez lehet, hogy csapda. Megint erősen Jamesre koncentráltam, hátha sikerül látnom, amit ő lát. Egy sötét szobát láttam, és egy rést ahol fény szűrődött be, két árnyékkal. Nem tűnt úgy, hogy van ott más is ezért lenyomtam a kilincset. Arra számítottam, hogy zárva lesz, de ehelyett kinyílt könnyedén. Gyorsan beugrottam, Jamievel a nyomomban, és magunkra zártam az ajtót. Hirtelen kattant egy kapcsoló és fény villant a szobában. James előttünk hevert megkötözve, szájából, oldalából ömlött a vér, a haja csatakosan tapadt össze a fején. A szívem összerándult, hogy így kell látnom. És akkor meghallottam egy morgást. Oldalra fordultam és hat gyilkos borostyánszín szempár nézett rám vissza. Az egyik szem tulajdonosa gúnyosan felkacagott.

-         Jamie, de hiányoztál már!  - mondta egy öblös hang, a kacagó mellett. Jamiere pillantottam, aki mozdulatlanul állt mellettem. Minden izma megfeszült, ugrásra készen, szemeiben düh csillogott és félelem. Nem hiszem, hogy csak teázni fogunk a nehéz fiúkkal. Tipikus banditának néznek ki.

-         Nahát Jamie, vendéget is hoztál?- kérdezte a férfi, aki kacagott és közelebb jött hozzám. Széles mosolyra húzta a száját, és rám kacsintott.

-         Szervusz kiscsibém. Veled később fogok játszadozni.