Keserédes Álmok

16.fejezet

Kipattantam a kocsimból, és odasiettem Keithhez, aki az ajtóban állt.

-         Helyszínelés?

-         Ja, olyasmi. – és félre toltam őt az útból, hogy megnézhessem a kis üzletem. Ahogy beléptem, tragikus látvány fogadott, az üzenet alatt én azt értettem, hogy valami kis cetli lesz az asztalomon vagy hasonló... de mekkorát tévedtem. A kirakat ablakai megvoltak repedve, az ajtóm szét volt roncsolva és mindennek a tetejében a falamra felfestettek egy szimbólumot, a színéből és az állagából ítélve feltehetőleg vérrel. Közelebbről is szemügyre vettem, és akkor feltűnt, ez nem csupán csak festve van hanem, mélyen belevan vésve a falba. Mintha belekarmolták volna, a véset szélei csúnyák voltak, és egyenetlenek. Mi a franc csinál ilyet? Odaléptem az ajtómhoz, és láttam, hogy nem betörték, hanem kivan szakítva a keretből. Megint földöntúlinak tűnik nekem ez a cucc, fáradtan felsóhajtottam, és lefotóztam a szimbólumot több szögből is, meg kell tudnom mit jelent ez, meg amúgy is, hogy miért van itt. Oda mentem Keithhez és legszívesebben sírni támadt volna kedvem, de ellen álltam a könnyeknek, mások előtt kimutatni a gyengeségünket butaság.

-         Jól vagy Kate?

-         Jól, már amennyire egy gyilkosság és egy betörés után jól lehet lenni. – feleltem neki keserűen, ő pedig együtt érzően nézett rám.

-         Keith, miért érzem azt, hogy ez a jel semmi jót nem jelent?

-         Vérrel van festve, ha pillangó lenne a falon a szimbólum helyett is összetojhatnád magad. 

-         Igaz. – mosolyodtam el most már csak azért, hogy a szenvedésen kívül más is legyen az arcomon.

-         Menj haza pihenj le, ezt majd elintézem. – felelte kedvesen.

-         Kösz. – mosolyogtam rá ezúttal őszintén, és elindultam vissza a kocsimhoz.

-         Hé, Keith!

-         Hm?- fordult felém az ajtóból.

-         Holnap megyünk Cameronhoz, ugye?

-         Ja, miért? – nézett furán.

-         Szerintem Violett sejti.

-         Rá is kefélnénk ha megtudná... – elnevettem magam és beszálltam a kocsiba.

Ahogy beléptem az ajtón, azonnal nyugalom töltött el, felmentem a fürdőbe és elégedetten álltam a meleg zuhany alatt, szerencsére a sok szutyok hamar lejött rólam. Mikor kimásztam a vízsugár alól, már tiszta voltam, igaz, hogy friss az nem, de a tisztaság is jó érzés.  Felvettem a köntösöm, és lementem, a konyhába, hogy egyek valamit, ahogy elhaladtam a nappali mellett, eszembe jutott az este, ahogy az ablak előtt Jamie átölelt, a bőröm libabőrős lett és ebben a pillanatban kopogtattak az ajtómon. Kinyitottam és Jamie gyönyörűséges arcával találtam magam szemben. A földet bámulta, de mikor az ajtó már teljesen kinyílt felkapta a tekintetét, és szemeiben a tengert pillantottam, mindkét szeme teljes kék színben ragyogott, mint két hatalmas feneketlen tó.  Ahogy kinyitotta a száját szemfogai élesen csillogtak,de most mintha hosszabbak is lettek volna. Belépett mellettem és zaklatottan elkezdett fel alá járkálni. Akkor ma sem eszem.

-         Jamie? – kérdeztem, mert hirtelen az arca eltorzult.

-         Kate baj van. Valami nem jó. – térdre zuhant és kezeit mellkasára szorította. Láttam, ahogy csontok ide-oda mozdulnak benne, hol kinyomulnak, hol visszahúzódnak. Jamie pedig üvöltött.  Azonnal mellé térdeltem és arcát a kezeimbe fogtam, ott is az arc csontja megnyúlt aztán azonnal visszahúzódott, a fájdalomtól a száját véresre harapta, szemeiben pedig olyan kínt láttam, amibe félő én már belehaltam volna.

-         Mit tegyek? – kérdeztem bár válaszra nem számítottam. Segíteni akartam rajta, enyhíteni a fájdalmát, de nem tudtam hogyan. Felnézett rám és egyszerre rettentett el és kápráztatott el a látvány. Egyik szeme borostyán színben ragyogott, míg a másik teljesen egészében kékben úszott. A szeme fehérje is kék volt, minden. Talán így néznek ki a bukott angyalok is, ő is egy sötét angyal lehetett ezek szerint. Belekapaszkodott a kezembe.

-         Kate... - szűrte a fogai között a szavakat.  

-         Vedd el a szörnyem. - nyögte ki, de én nem lettem okosabb. Mi az, hogy vegyem el a szörnyét?

-         Csókolj meg. – nyögte ki utoljára, és hirtelen mindkét kezébe fogta az arcom, és magához húzott. Éreztem a mozdulat közben, hogy többször is megráng a fájdalomtól.  Szájára tapasztottam a szám, és hirtelen mintha egy új világba cseppentem volna. Minden olyan intenzív volt, hangok, az illatok, a fények. Minden kitisztult, mintha egy szűrőn át néztem volna a világot, és mindent láttam, halottam volna. Éreztem, hogy a csókunk már nem is igazán csók, mintha elszívtam volna valamit Jamieből, áramlott belőle az energia át belém. Ott volt egy tükör előttem, és ahogy belenéztem, a szívem is megállt. A szemeim ugyan úgy izzottak bíborfényben, mint előbb Jamie szemei kékben. Mikor elszakítottam magamról a tekintetem Jamiere kezdtem figyelni, már nem vonaglott, és a csontjai is békésen hevertek a helyükön. Ahogy koncentráltam éreztem, hogy az energia löket sem áramlik belém, már csak egy sima csók volt. Hirtelen Jamie felült, de egy percre sem szakította el a száját az enyémtől. Az ölébe vont, és derekamra szorította a kezeit. Csak hosszú percek múlva váltak el ajkaink. Rám nézett, most mindkét szeme normális volt. Mosolygott.

-         Köszönöm. –súgta bele a hajamba, miközben a fejét a vállamra döntötte. Átöleltem, és ahogy a fejem az ő vállába fúrtam megláttam a tükörképem, még mindig bíbor szemekkel. Hurrá.

-         Mi volt ez?- kérdeztem nagyon halkan, mert nem bíztam a saját hangomban.

-         Amióta ismerlek, valami baj van a képességeimmel. Olyan mintha az egyik énem a másikon felül akarna kerekedni. ilyen erős rohamom még nem volt.

-         Hogy érted, hogy roham?

-         Amikor alakot váltok, akkor mozdulnak el így a csontjaim. Eddig nincs is baj, de most mintha nem tudnék alakot váltani... mintha a szörnyemet börtönben tartaná a testem... talán a vámpír nem engedi ki. Nem tudom. – Meg váltam a kényelmes támasztékul szolgáló vállától, hogy az arcába nézhessek. Látni akartam a vonásait, magamba szívni szépségét. Sosem gondoltam magam csúnyának, sőt egészen kellemes látványt tudok nyújtani, ha felöltözöm rendesen és egy kis sminket is magamra kanyarítok, de Jamie mellett átlagosan szépnek se mondanám magam. Olyan vakítóan gyönyörű volt. Ahogy arany szőke tincsei rakoncátlanul lógtak bele sápadt arcába, ahogy szája rózsaszínje kivirított, leírhatatlanul szép volt. Egy festményen lenne a helye ennek az arcnak.

-         Hogy vettem el a szörnyed?

-         Te vagy az alakváltók anyja, az úrnő. Megvannak a képességeid, de ezeket fel kell fedezned, most szerencsénk volt. Átvetted magadba az alakváltó énem energiáját, így nem kellett átalakulnom. Jamest is hasonlóan kényszerítetted vissza emberi alakjába. – bólintottam, mert több nemigen tellett tőlem. Felálltam és gyorsan ellenőriztem, hogy a szemeim emberiek e már. Azok voltak, hála az égnek. Jamie is felállt, és váratlanul elmosolyodott.

-         Mi az? – kérdeztem tőle elbizonytalanodva.

-         Gyönyörű vagy, és a tudat, hogy ez a szépség mind az enyém elégedettséggel tölt el. – somolygott tovább.