Keserédes Álmok

11.fejezet

Undorodva léptem egyet hátrébb, mire a harmadik alakváltó felmordult. A középső közelebb jött, fekete haja volt, barna bőre és a szemöldökében ezüst piercing. Nem volt olyan vészesen nagydarab, de azért Jamienél és nálam is vastagabb volt. Nem lenne jó, ha arra kerülne a sor, hogy falhoz kéne kennie engem, biztosan megérezném.

- Nolan, kuss legyen. - mordult rá a középső arra, aki morgott, azaz Nolanre. Fél szemmel lepillantottam Jamesre egy pár másodperc erejéig, de az is elég volt. A lábaim egy kicsit megrogytak, és éreztem, ahogy a szívem erősebben ver. Féltettem az életét. Hirtelen a középső előttem termett én pedig a fegyvert a mellkasának nyomtam.

- Még egy lépés és esküszöm, beléd eresztem. - sziszegtem neki, mire az jó ízűen kiröhögött. Az arcát az enyémhez tolta, és megszaglászta a bőröm majd hátrébb lépett.

- Szivecském bűzlesz az aggodalomtól. Vajon mennyit ér meg neked a fiú élete? - kérdezte még mindig nevetve, és lehajolt Jameshez. A feje irányába céloztam, de nem vett komolyan. Hiba volt. Lehet nő vagyok, de attól még veszélyes. Kinyújtotta a kezét és megragadta James haját, nem vártam meg mit csinál, a kezét vettem célba és lőttem.

- Büdös kurva, meglőttél! - üvöltött és felpattant, készen, hogy rám vesse magát. Ekkor az alakváltó, aki morgott, hátulról ráugrott és lefogta.

- Caleb, higgadj le! Elég volt, menj ki innen. - mondta ekkor egy hang mögülem. Nolan és a harmadik alakváltó fogták Calebet és kihátráltak a szobából. Értetlenül meredtem a mögöttem álló férfire, nagyjából egykorú lehetett velem, de arcán még mindig voltak bájos, kisfiús vonások. Mielőtt Caleb végleg elhagyta volna a szobát, elegánsan a lábam elé köpött. Micsoda úriember. Még mindig készenlétben álltam, bár semmit sem értettem. Jamire pillantottam és meglepetésemre mosolygott. MOSOLYGOTT. Valószínűleg észre vette a döbbenetet az arcomon, mert felém fordult és magyarázkodó hangon megszólalt.

- Kate, őket ismerem. Régen a falkám voltak.

- És miért bántották Jamest? - kérdeztem, de közben elhátráltam Jamietől, és leguggoltam Jameshez, aki ernyedten feküdt a földön. A fegyvert most Jamire fogtam, szar helyzet.

- Kate, nyugalom..

- Nyugalom? Én nyugodt vagyok, de ne merd nekem ezt mondani. Átvertél, csapdába hoztál.

- Kate én nem hoztalak csapdába! - mondta, hangjában kétségbe esés ült és harag.

- Jamest jöttem megmenteni, fogalmam sem volt arról, hogy a régi falkámnál van. - folytatta.

- Aha értem, és miért kínozták meg Jamest? Nem érezték a szagodat rajta?

- Nem. - szólalt meg hirtelen az ajtóban álló férfi, én pedig azonnal felé rántottam a fegyvert. Egészen megfeledkeztem róla, rossz pont. Erre a pasas feltartotta a kezeit, a borostyán szín eltűnt szemeiből és helyükben egy kék szempár volt. Egy pillanatra leesett az állam, ugyanis az alakváltó fekete volt. Úgy értem, néger embert kék szemekkel azért ritkán látni. Szép volt, nagyon, de ez most nem számított, csak az, hogy nekem is és Jamesnek is ki kell innen jutni. Haloványak az esélyek, de azért vannak.

- A fiú csakis önön hibából van itt. Behatolt a területünkre engedély nélkül, ezt nem tűrhetjük, a gyengeség jele lenne. - mondta a férfi nyugodt hangon. Jamiere néztem, de nem kaptam semmilyen támogatást, vagy jelét annak, hogy ellenkezzek.

- És a másik három? - kérdeztem, azokra a taplókra utalva, akik vártak minket.

- Ők mindig is rivalizáltak Jamievel, illetve főleg Caleb rivalizált vele.

- Kate, kérlek hinned kell nekem. - lenéztem Jamesre, és megint összeszorult a torkom. Kisimítottam a tincseket az arcából, és ölembe vettem a fejét, a fegyvert leraktam. Ha megtámadnak, akkor sincs esélyem egyedül. Már mindegy. James hirtelen kinyitotta a szemeit és rám nézett. Rémület és fájdalom járta át a halvány zöld szemeket. Kinyitotta a száját, és halkan suttogni kezdett.

- Kate.. - nyöszörögte halkan.

- Shhh. Itt vagyok, elviszlek. - csitítgattam. Jamie odajött és lehajolt, majd egy mozdulattal felnyalábolta Jamest. Kezei szinte élettelenül lógtak a levegőben, ahogy Jamie vitte a kijárat felé. Mikor utána akartam indulni, egy kéz megfogott.

- Meglőtted egy emberem. - mondta a kék szemű.

- Igen. - feleltem, és készültem arra, hogy előrántsam a késeket, ha kellenének.

- Hallottam már rólad. - mosolyodott el, de valami nem stimmelt ezzel a mosollyal.

- Te vagy a Vadász. Azt hittem férfitól rettegnek a vámpírok, nem egy... nőtől. - Na, tessék, megint ez a hím soviniszta duma.

- Az én nevem Aiden, megtudhatom a tiéd is, Vadász? - kérdezte és mélyen a szemeimbe nézett.

- Kate. - feleltem, és kirántottam a kezem a karmai közül.

- Kate... - ízlelgette a nevet, mintha egy ínyencség lenne.

- Öröm volt találkozni veled, Kate - mondta és a sunyi mosoly újra kiült az ajkaira.

- Kár, hogy nem mondhatom el ugyan ezt. - azzal megfordultam és a kijárat felé indultam. Hallottam még a halk kuncogását. Gyorsan kimásztam a lyukból, rácsaptam a tetőt, és a kocsihoz siettem, ahol már Jamie várt. Egy szót se szóltam hozzá, bemászott hátra Jamesszel az ölében.

Leparkoltam a házuknál, és a visszapillantóból néztem rá.

- Jamest hazaviszem, te kiszállhatsz.

- Kate...

- Azt mondtam szállj ki. - majd megint az útra néztem és vártam, hogy mozduljon. Pár percig még csendben ült, aztán ajtó csapódását hallottam. Jó kutya. Jamest hazavittem, és beraktam az ágyamba, miközben egy nedves ronggyal a sebeit tisztogattam. Hál istennek vagy annak, hogy alakváltó, nagy részük már beforrt, így szinte már csak a rászáradt vért mostam le róla. Mikor kész lettem, leültem mellé, fejét megint az ölembe vonta, és immáron finom, puha haját simogattam. Kinyitotta szemeit, és felnézett rám. Elmosolyodtam, ő pedig fáradtan újra lehunyta a szemeit és mély álomba zuhant. Kíváncsi vagyok, mi fog történni ezek után, mert, hogy történni fog valami az biztos. De a nyakamat rá, hogy nem lesz kellemes.