Álmatlan /félbehagyott/

VIII.

 Többször megbotlik, mert a célra figyel, nem a lába elé. Olyan húsz méterre lehet az erdőtől, mikor valaki megszorítja a karját, és kétségbeesetten visszarántja. Álmatlan a földön landol a kék virágok között. Egy sárga hajú, overálban lévő nő rákiált:

-Segítened kell nekik! - katona lehet, állapítja meg. De miért kéne segítenie? - A családod is ezt teszi! Gyerünk!

-Mármint mit? - kérdi Álmatlan összehúzott szemöldökkel. Feláll, és karba teszi kezeit.

-Rémeket akarod elpusztítani, hát nem? Álmatlan, tudom, hogy kik a szüleid, te nagyon erős vagy. - Álmatlan oldalra néz. Szerencsétlenül harcolnak egymással, gondolja. A varázslók, semmit nem érő varázslatokat küldenek a rémekre (ugyanis a halálos varázslatok tiltottak), a rémek pedig visszaverik azokat, vagy villámokkal csapkodnak. Mint a tűzijáték úgy villognak a fények, a sötétben. Olykor egy fájdalmas kiáltás felhangzik, de egyébként  csak az összemosódott varázslatok hallatszanak. Nem érez sajnálatot irántuk, mert maguknak csinálják a bajt. Utálatot táplál, és ezt nehezen, de magába fojtja.

Abban biztos, hogy nem segít nekik, de a saját terve még bizonytalan. Ő mégis útnak indul.

-Tévedsz. - azzal továbbfut. Ezúttal nem állnak az útjába, így beleveti magát az erdő sűrűjébe. 

Koncentrálni próbál, miközben sebesen rohan végig a gazokon, amik a bokájáért hadonásznak. Egy vastag gyökér feltekeredik a lábszárára, és ő a földre vágódik. Kezeire támaszkodik, így gyorsan ellöki magát a talajtól, és szabad lábával kiegyenesedik. A másik lábát térdig leereszkedve tartja, mert a gyökér magával akarja vinni. Nem tudja mi tévő legyen, miközben a kisebb fűszálak, az eddig szabad lábát is kezdik magukhoz láncolni. Időnként felemeli azt, hogy letépje magáról a szorításukat. Nincs nála fegyver - folyamatosan ez lüktet a fejében. Mit tegyen? Mit lehet tenni? Mit tenne ellene bárki is?

-Varázslat.- eszmél rá, és suttogja el magának. De hiszen ő nem varázsló. Ő csak egy halandó, akiről megfeledkeztek gondoskodni, a varázslók. Ezt mondogatja magának, mert nem akar más lenni. Csak egy halandó akar lenni, aki azért más, mint a többiek, mert a varázslók hibáztak. Mert az ő hibájuk. És megtenne most bármit, hogy megszűnjön létezni a Természetfeletti Birodalom.

Mérgesen csap rá egy tiltott varázslatot a gyökérre, azután feláll és továbbfut. De nem tudja feledni a dolgot, nem tud szabadulni a felismeréstől, és ezt a fájdalmat csak könnyekkel tudja enyhíteni. A szíve hevesen kalapál, és kétségbeesett. Gondolatait rendezgeti úgy, mint amikor a szegényes vacsora előtt, elpakolta iskolaszereit a fiókjába, vagy táskájába. Most is így tett rendet fejében, mint amikor egyetlen tollát eldugta a fiókja legmélyén.

Levegőért kapkod, kifullad, nem bírja sokáig. Ráadásul választania kell.

Úgy képzeli a tudás, vagy a boldogság vagy a fájdalom kulcsa. Ebben az esetben, kizárólag a fájdalomé, és ő mégis ezt választja. Mégis inkább ejt több sebet magán, minthogy tudatlan maradjon. Mégis jobbra fut, nem balra ahol a Rémekkel szövetséget kötve elpusztíthatná a varázslók rencerét. Inkább fut a törpékhez, a tudás atyjaihoz.

Az erdőből kiérve szédül, és remeg. Egy pillanatig sem akarta vesztegetni az időt, mert jól tudja, hogy ami számára pár perc, az valójában egy óra. Végül sikerült magát túltenni a holtponton, és szép ütemesen kocogott ki az örök erdőből.

Szíve szerint, most elterülne a puhának látszó fűvőn, a virágok között, lehunyná szemét, és álmok ide vagy oda, elaludna. Kipihenné magát, elfelejtené a bánatát, és tisztább fejjel kitalálna valamit. Mégis mikor felemeli fejét, és hunyorogva meglátja a falut, megindul felé, és meg sem áll. Nézelődik az apró kuckók, az elegáns viseletű törpék, és a rengeteg felirat között. Olyan precíz itt minden, gondolja. Mosolyra húzza a száját, amikor mutogatni kezdenek felé, pedig lehet, hogy ők nem szépnek, vagy barátságosnak látják őt. Lehet, hogy valaki mást képzelnek belé, nem tudhatja. Egy öltönyös, ráncos törp lép elé, és nyújtja apró tenyerét.

-Herb a nevem. Én lennék a falu képviselője. Te pedig...

-Ó - kap észhez, és zavartan bemutatkozik - Álmatlan vagyok, izé... halandó. - képtelen magát rászánni, hogy a való igazságot mondja. Még pedig, hogy ő varázsló. Sutyorogni kezdenek körülötte, és csak ekkor látja meg, hogy egy szabályos kör közepén társalog.

-Kedvesem nem lehetsz halandó, mert nekik nincs bejárásuk ide. - világosítja fel Herb.

-Tényleg. - helyesli miközben, az alacsony tömeget kémleli. A nők haja vállig ér, és szoknyát hordanak. Meglepő módon a férfiak haja sem sokkal rövidebb, de ők inget viselnek kötött pulóverrel. Körülbelül két fejjel lehetnek kisebbek, és ez még a jobb eset, mert Álmatlan alacsony termetű.

Elgondolkozik mit is mondjon. Az igazságot nem lehet, még úgy sem, ha elfed apró részleteket. Jól tudja hogyan reagálnának rá. Azt is jól tudja, hogy értesülnek minden dologról, ami csak említésre kerül a Természetfelettiben. Ők még a Rémek titkait is tudják, mert kötelességük megírni a történelmet. Mivel a törpék vezetik a birodalom történetét, már évezredek óta. Őket kizárják a támadásokból, mert jól tudják, hogy fontos feladatuk van, és követni kell az utasítást. Az utasítást amit, a legelső nemzedék hagyott rájuk.

-A királynőt támadás érte, én...én azt hiszem varázsló vagyok - inkább hangzik bizonytalanul, minthogy elundorodva - ,és éppen az oktatásom folyt, így hát ide küldtek, hogy megtudjak pár dolgot a történelemről. A Természetfeletti Birodalom történelméről. -javítja ki magát.

-Ó, igen Olivia! - derül fel Herb, egyébként morcos arca. Álmatlan idegesen összeszorítja jobb kezét, mert ha ismerik, és a törpök mindenről értesülnek lehetséges,hogy arról is tudnak, hogy cserben hagyta a varázslókat. A mosoly viszont, nem ellenszenvet mutat. - Mindig szívesen látunk, ezt vésd jól a fejedbe! - cáfolja meg, Álmatlan feltételezését. - Gyere csak - int egy épület felé -, fáradtnak tűnsz. - valójában nem csak tűnik, hanem az is. 

Herb elvezeti őt egy alacsony, kupolás házba, ahol egy gondosan berendezett szobába kalauzolják, és közlik vele, hogy érezze otthon magát. Álmatlan fejében megfordul, hogy az nehéz lesz, de kierőltet egy mosolyt. Egy jó nagy bűntudatos mosolyt, mert inkább hátsószándékai vannak. Magára hagyják, ő pedig levetődik az ágyra, mert nem bír ellenállni neki. Le se vet magáról semmit, úgy takarózik be, és hunyja le fáradt szemeit. Hamar magával ragadja az alvás, és már nagyokat szusszantva fekszik a puha ágyban (amiről, igaz lelóg a lába).

***

Az ajtó résnyire nyílik, és egy a törpéknél is apróbb teremtmény kukucskál be. Elmosolyodik, majd betopog. Egy gyermek lehet, aki nagyon kíváncsi. Haja fonatban omlik vállára, és egy mintás szoknya van rajta. Leül egy alacsony székre, ami talán nem is annyira alacsony, mert a rövid lábai még így sem érnek le. Így szembe kerül az alvó Álmatlannal, aki ezekre kis neszekre nem ébred fel. A kislány nagy szemeivel bámul rá, és magában dudorászik. Egyre hangosabban, és hangosabban. Végül már egész hangosan énekel.

Álmatlan egy hangosabb dallamnál felkapja fejét, és ijedtében felsikolt. Szerencsére hamar a szája elé helyezi a kezét, ezért nem sikeredik hangosra. Így fekszik mozdulatlanul, és ijedten az ágyban, miközben a kislány az ajkai előtt tartja mutatóujját, jelezve, hogy halkabban. Bólint, majd vesz egy nagy levegőt. Csak egy kislány, gondolja. Kitakarózik, és az ágy szélére helyezkedik.

-Ahogy a halandók mondták régebben, ha ennyire megijedsz, akkor rossz a lelkiismereted.

-Kitudja, talán még igaz is. - válaszol, majd elmosolyodik. Valamilyen oknál fogva megbízik benne, holott ezt ő maga sem érti. - Hogy hívnak?

-Vicky vagyok. Te pedig Álmatlan. Miért Álmatlan a neved?

-Talán majd rájössz! - mondja, és feláll. Megsimogatja a feje búbját, így kicsit összekócolva rendezett haját. - Nem nehéz, egy ilyen okos teremtmény biztosan rájön magától is. - azzal az ajtóhoz sétál.

-Elkísérhetlek? - kérdezi Vicky, visszafojtva hangját.

-Elég ha csak megmondod hova kéne mennem. - utasítja el. Nem szeretne közeli kapcsolatba kerülni senkivel, még akkor sem ha csak egy ártatlan kislányról van szó.

-Hát jó. - sóhajt, és ezzel bűntudat nyilal Álmatlan mellkasába - Az AAAA-s szobába kell menned. Elég feltűnő, hatalmas ajtaja van.

-Köszönöm! Remélem még találkozunk! - elégíti ki ezzel a barátkozó Vickyt, és már is el illan.