Álmatlan /félbehagyott/

XV.

"Négy fekete fal között, álmok nélkül"

A haja most nem borul szemei elé, és most nem is veszett el a bizonyos labirintusban. Épp ellenkezőleg; kijutott, rájött, megvan a kirakós utolsó darabja. Minden értelmet nyert, a fény most mindent bevilágít, kivéve talán egy sarkot. A kiinduló pontot, azt a különleges napot, amikor ide került, csak azt nem tölti be világosság. Az Édesanyja tényleg ezt akarja? Vajon örülne Álmatlan döntésének? Vagy ő azt akarná, hogy Meghan mellett legyen? 

Meghan - rémlik neki. A neve nem is Meghan. Ő többé nem a szeretett nővére, akivel mindent és mindig őszintén megbeszélt. Most már száz és száz hazugság épített falat kapcsolatuk közé. A fal mögött még új ember is született; a neve Melba.

Lassan végigfolyik arcán egy könnycsepp, majd lepottyan az ölébe. Az ágyán gubbasztva próbálja feldolgozni az imént történteket, miközben a két testvér szuszogását füleli. Vajon képes lesz rávenni őket is, hogy csatlakozzanak Maxhoz, akit Roxanne nem szívlel, és Brayhez, a lenőtt hajú férfihoz? Igaz, ő maga sem tudja mibe keveredett, ami nem hangzik túl biztatóan. 

Az ablakon át beszűrődik az a nagyon halvány fény, ami a reggelt jelzi errefelé. Most, hogy tisztán látja a virradást, és az eget, ráébred, hogy a sűrű felhőzet nem engedi át a napsugarakat. Megpillantja Roxannet, aki arcára olyan rémület ül ki, mintha most szembesülne élete legrosszabb élményével. Álmatlan megsajnálja, rossz dolgok történtek mostanában vele, és ha jobban belegondol a gyermekkora se lehetett hab a tortán. Hiszen elvesztette a szüleit, és később neki kellett felnevelnie az öccsét, Darent is. Bizonyára erre vélhetőek a hangulatingadozásai is, a rossz emlékek megtelepedtek a szívében. 

Egy idő múlva ébredezni kezdenek, és mindhármuknak megkordul a gyomra. Arra az elhatározásra jutnak, hogy megkeresik Maxot, a reggeli ötletével. Ez nem bizonyul olyan könnyűnek, mint ahogy gondolják, de végül is sikerrel járnak. Max megmutatja nekik az ebédlőt, és az abba tartózkodó társait. Ott van Bray, Una - egy hosszú, fekete, fonott hajú lány, akinek forró, barna szemei vannak -, és Dewey, aki mereven, és méregetően pásztázza Álmatlanékat. Velük szembe foglalnak helyet, miközben Max egy kenyéralakú ételt tol eléjük. Álmatlan kényelmetlenül érzi magát. Farkas éhességét még el is viselné, de a szúrós pillantások Braytől, és Deweytől, eléggé zavarja. Gyengén megrúgja a mellette ülő Maxot, és alig hallhatóan odasúgja neki:

-Biztosan bízhatok bennük?

A fiú bólint, aztán a rémek felé néz, és sóhajt egy nagyot, ami nem éppen nyugtatja meg Álmatlant. Ajaj mibe keveredett.  Mikor bekapja az első falatot, menten úgy érzi kiköpi, több okból kifolyólag: Az ételnek borzalmas íze van, és a gyomra se befogadóképes már. Összeszorult, görcsölő hasára támasztja egyik kezét, miközben leküzdi a falatot a torkán. Talán látható arcán az undor, mert Bray így szól:

-Mi van, nem ízlik? - Álmatlan ránéz, aztán megtörli a kezét.

-Ki kell mennem a mosdóba. - aztán nem törődve azzal, hogy fogalma sincs, hogy az merre van, távozik a teremből. A folyosóra érve futásnak ered. Búvóhely után kutat, nem kell neki társaság. Nem állja meg, hogy ne nézzen be egy nagy ajtó mögé, ami mint kiderül a kijárat. Kisétál az állott, meleg levegőre, és egy fekete, kiszáradt bokorhoz szalad. A meleg, a görcs, és a kétségbeesés kikényszeríti belőle azt a pár falatot, amit az imént evett. Fulladozni, és pánikszerűen remegni kezd. Végigfut a libabőr a testén, és még egyszer a bokor felé kell, hogy forduljon. Ezek után vesz vesz egy nagy levegőt, összeszorítja a fogait, és megígéri magának:

-Mostantól erős leszel, és magabiztos! Nem számít mi történik!

Aztán visszasétál, és befejezi a reggelinek nevezett tevékenységét.

Sziasztok! Úgy érzem, hogy körülbelül elérkeztünk a történet feléhez. Erre vélhető az a tény, hogy ez a fejezet sokkal rövidebb lett, mint az általános. Remélem a továbbiakban is szívesen olvassátok a történetet, és őszintén megírjátok a véleményeiteket!

essieex